Ezeket a filmeket ajánljuk vasárnapra

Ha a tévé előtt pihennéd ki a hetet.

Zöld kártya - Filmcafe, július 9. vasárnap, 9.35h

George Faure állásajánlatot kap az Egyesült Államokban. A kedvező fejlemény azt jelenti, hogy új életet kezdhet, ám mégis van egy kis bökkenő: nincs zöld kártyája, azaz munkavállalási és tartózkodási engedélye. Jó szokás szerint azonban mindenre van megoldás, erre például az, hogy feleségül kell vennie egy amerikai nőt. Brontë Parrish-nak viszont végre sikerül egy tökéletes lakáshoz jutnia New York-ban. Neki is csak egyetlen apró gondja van: a lakást csak házaspároknak adják ki. Így aztán elég egy közös ismerős, aki bemutatja egymásnak a két, kétségbeesetten és sürgősen párt kereső fiatalt, és máris megköttetik a kizárólag csak üzleti érdekeken nyugvó házasság, amelyben mind a két fél megkapja, amit akart: Brontë az áhított lakást, George az amerikai tartózkodáshoz nélkülözhetetlen zöld kártyát. Az ifjú házasok ezután elégedetten és abban a reményben válnak el egymástól, hogy soha többé nem kell találkozniuk. Ám alig telik el néhány hónap, és a hatóságok vizsgálódni kezdenek. A furcsa pár gyorsan egy fedél alá költözik, hogy mindent megtanuljanak a másikról.

 

Csupasz pisztoly 2 1/2 : A dermesztő rémület - Mozi+, július 9. vasárnap, 9.50h

Frank Drebin visszatért. Nincs mit tenni…Frank Drebin hadnagy imádja a rejtélyeket. Miért vagyunk itt? Van-e élet a szex után? Igen, Drebin nagy kérdéseket kutat _ és most a legnagyobb az, hogy miként lehet meghiúsítani a fondorlatos Quentin Hapsburg tervét, mellyel a környezetet akarja tönkre tenni! A Csupasz pisztoly fergeteges folytatásában Nielsen-nel együtt visszatér Priscilla Presley, mint Jane, a nő, aki húsz lépésről is megolvasztja a sajtos szendvicset, és George Kennedy, mint az elszánt Ed Hocken kapitány. Itt az egész banda. És velük a poénok is. Ahogy Drebin, te is imádni fogod!

 

Herkules és az elveszett királyság - Film Mánia, július 9. vasárnap, 10.25h

Segítséget kérő haldokló érkezik Herkuleshez. A hősnek meg kell találnia Trója elveszett városát, amire Héra kiterjesztette hatalmát, száműzve belőle királyát és népét...

 

Angyalok városa - Filmcafe, július 9. vasárnap, 11.40h

Volt egyszer egy csodás európai film, mely sok társával egyetemben elment Amerikába "átvedleni" és szerencsét próbálni: Wim Wenders emlékezetes "Berlin felett az ég" című filmjéről van, szó. Ha eltekintünk a fajsúlyos különbségektől, a maga nemében ízléses és élvezhető filmet kapunk. Mi történik akkor, ha egy angyal elkezd vágyódni a halandók mindennapjai után, és ki akarja próbálni a szerelmet? Nicholas Cage alakítja az angyalt, Seth-et, aki szerelmes lesz egy földi halandóba, a sebésznő Maggie-be. Választania kell égi és földi szerelem között. Vajon mi az, ami egy racionális gondolkodású orvosnőt arra késztet, hogy egy olyan férfihoz vonzódjon, akinek a létezését is lehetetlen elfogadnia? Maggie és Seth addig harcolnak józan eszükkel és vágyaikkal, míg végül mindent feláldoznak a szerelem kedvéért.

 

Rendőrakadémia - Viasat6, július 9. vasárnap, 11.55h

Az amerikai városban egy csapásra megváltozik az élet, amikor egy nő kerül a polgármesteri székbe. Így most, amikor a polgármesterasszony hatására a Rendőrakadémia, nemtől, testsúlytól és iskolázottságtól függetlenül, mindenki előtt kitárja kapuit, szeretnivaló, örök vesztesek rohamozzák meg a kiképzőbázist. Így nem csoda, hogy ami rossz csak megtörténhet, az meg is történik a két osztálytárssal: Karen Thompsonnal és Moses Hightowerrel. A kiképzőszemélyzet, élükön Callahan őrmesterrel és a ravasz Harrisszal, mindent elkövet, hogy a hallgatók kihozzák magukból a maximumot.

 

X-akták: A film - AMC, július 9. vasárnap, 12.15h

Öt esztendei vizsgálat után a kormány lezártnak tekinti az X-aktákat. Egy dallasi eset kapcsán azonban Mulder ügynök ismét gyanút fog. A városban ugyanis felrobbant és porig égett az egyik épület. A romok között pedig emberi maradványokat találtak. Muldernek a fülébe jut, hogy talán nem is igazi áldozatok ők, már halottak voltak, amikor a robbanás történt. Úgy tűnik, hogy a kormány valamilyen titkos program bizonyítékait akarta így eltüntetni. Mulder választ szeretne kapni a kérdéseire. Amikor a társát Scullyt elrabolják, nyomozni kezd, és megdöbbentő felfedezésre jut.

 

Beethoven - RTL HÁROM, július 9. vasárnap, 12.20h

George Newton (Charles Grodin) igazi üzletember, aki nem szereti az irányíthatatlan eseményeket. Márpedig a bájos bernáthegyi kölyökkutya, Beethoven minden, csak nem irányítható, tetejébe máris népszerűbb a családban, mint ő valaha. Ráadásul a gyerekeket kicsit sem zavarja, hogy Beethoven óriásira nőtt és folyton zűrt okoz. Ezért George kap az alkalmon és hagyja magát meggyőzni arról, hogy az eb megtámadta az amúgy fondorlatos Dr. Varnickot (Dean Jones), aki azonnal bele is vágna gonosz állatkísérleteibe. Csakhogy a Newton gyerekek átlátnak a gaz állatorvos tervén, és meggyőzik apjukat, hogy ideje hőssé válnia, és megmentenie a ház négylábú kedvencét.

 

Csillagainkban a hiba - SuperTV2, július 9. vasárnap, 13.40h

A kamasz Hazel és Gus sok mindenben hasonlítanak egymásra, és még többen különböznek a kortársaiktól. A két tinédzser ugyanis a súlyos rákbetegek önsegítő csoportjában ismerkedik meg egymással. A lány elválaszthatatlan társa egy vontatható kis oxigénpalack, a srácnak pedig már amputálni kellett a lábát. Hazel és Gus ennek ellenére teljes életet akar élni, ugyanúgy, ahogy a többi kamasz. Az egymás iránt érzett szerelmük azonban egészen új, különös utakra sodorja őket...

 

Az 50 első randi - Moziverzum, július 9. vasárnap, 13.45h

Henry a paradicsomi Hawaii-on éli az unatkozó playboyok édes életét. Egyik reggel azonban találkozik a csinos Lucy-val, akinek remek a humora, bájos a mosolya, és a palacsintájából éppen meseházat épít a tányérján. Egyszóval teljesen belehabarodik a lányba! Minden nagyszerűen alakul, de másnap kiderül, hogy Lucy semmire sem emlékszik a vidám randiból, mivel rövidtávú memóriája, egy autóbalesetben jóvátehetetlenül megsérült. Így Henry-nek nem marad más választása: minden nap újból nekiveselkedik, hogy meghódítsa Lucy-t...

 

Lassie - TV2, július 9. vasárnap, 13.50h

A Turner család Baltimore nagyvárosi dzsungeléből a virginiai Shenadoah-völgybe utazik, hogy ott új életet kezdjen. Útjuk során melléjük szegődik egy skótjuhász kutya, akit a hétéves Jennifer kedvenc történek főhőséről Lassie-nek nevez el. A kutya a család tagja lesz, s együtt fedezik fel a festői környéket. Jennifer bátyja, Matt rábeszéli a családot, hogy létesítsenek birkafarmot, hiszen övék a legjobb legelő, és a legjobb juhászkutya a környéken. Még hátravan azonban a szomszéd birkatenyésztővel való küzdelem, aki nem nézi jó szemmel a rivális farm létrejöttét…

 

Az istenek a fejükre estek - Mozi+, július 9. vasárnap, 13.55h

Xi és törzsének többi tagja Afrikában él, távol mindentől, aminek köze volna a civilizációhoz. Ám szinte idilli életüket egy nap váratlan incidens zavarja meg: egy pilóta gondatlanságból repülőgépe ablakából kihajít egy kólás üveget, amely sértetlenül landol az afrikai kontinensen, véletlenül éppen Xi faluja közelében. A busmanokat mérhetetlenül lenyűgözi ez az ismeretlen eszköz, amelyet annyi mindenre fel lehet használni: akár hangszerként, akár kalapácsként. Így megindul a harc a különleges tárgy birtoklásáért. A törzs tagjaiban felébrednek a legősibb emberi indulatok, a féltékenység, a gyűlölet, az irigység. Xi pedig egyre biztosabb abban, hogy a palack maga a megtestesült gonosz, ezért elvállalja, hogy a világ végén megszabadul tőle...

 

Támad a Mars! - Film+, július 9. vasárnap, 14.20h

Mi lenne, ha marslakók egy csoportja megérkezne a Földre? Ám ebben, a világsztárok tömegeit felvonultató komédiában a földlakók oly agyamenten és érdektelenül szemlélik, ahogy a másik bolygóról érkező, apró kis zöld lények betörnek mindennapjaikba, hogy az nemcsak példa nélküli, hanem elképesztően mulatságos is. Marslakók támadják meg a Földet, ám az Egyesült Államok elnökének, James Dale-nek (Jack Nicholson) az okozza a legnagyobb gondot, milyen ruhában üdvözölje az idegeneket. Felesége, Marsha (Glenn Close) csak annyit közöl, hogy ezeket nem akarja látni a házában. Közben persze a marslakók sem tétlenkednek, s úgy tűnik, nagyszabású inváziójuk megfékezhetetlen. Egy véletlen folytán azonban, egy süket nagyinak köszönhetően megtalálják a zöld fickók ellenszerét: a francia sanzonoknak még ők sem tudnak ellenállni, s egytől egyig kipurcannak…

 

A hölgy egy kissé bogaras - Duna Tv, július 9. vasárnap, 14.25h

Bimbi, azaz Takács Klára munkanélküli. Albérletben lakik, és fogalma sincs, hogy miből fog élni, hogy miből fogja kifizetni. De szerencséjére az előző albérlő, akinek volt egy ajánlólevele a Tormássy művek igazgatójához időközben bolondok házába került. Így aztán a "felhasználatlan" ajánlólevéllel jelentkezhet munkára. Mivel a levélben az áll, hogy a "hölgy egy kissé bogaras" állást nem kap, de elszegődhet a vezérigazgató fiához gépírókisasszonynak…

 

Az éhezők viadala - AMC, július 9. vasárnap, 14.40h

A jövőben járunk, amikor Észak-Amerika romjain Panem országának tizenkét körzete található. Minden évben minden körzetből a Kapitólium kiválaszt egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük az Éhezők viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal _ számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembekerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.

 

A csajok háborúja - Cool, július 9. vasárnap, 15.45h

Liv (Kate Hudson) és Emma (Anne Hathaway) gyermekkoruk óta barátnők, nincs titkuk egymás előtt, még az esküvőről is ugyanazt gondolják. Arra azért ők sem számítanak, hogy ugyanarra a napra, ugyanarra a helyszínre sikerül szervezniük mindent. A kínos baki persze betesz a barátságnak, és kitör a háború. Semmitől sem riadnak vissza, hogy tönkretegyék a drága barátnő nagy napját.

 

Batman - AXN, július 9. vasárnap, 15.45h

Bruce Wayne kisfiúként kénytelen végignézni szülei brutális meggyilkolását. Megfogadja, hogy egész életében harcolni fog a gonosz ellen. A felcseperedő fiatalember, mindent megtesz azért, hogy tökélyre fejlessze tudását és képességeit, s így a legelképesztőbb módokon szálljon szembe a bűnözőkkel. Joker sötét terveket forral Gotham város lakói ellen, azonban Batman állandó rajtaütései sorra meghiúsítják ezeket. Vicki Vale-t, a gyönyörű fotóriportert gyengéd szálak fűzik Gotham híres, jólelkű milliomosához, a felnőtt Bruce Wayne-hez. De amikor leszáll az éj, Bruce Wayne Batman képében ered a nyomukba...

 

Tőrbe ejtve - SuperTV2, július 9. vasárnap, 15.50h

A milliárdos krimiírót 85. születésnapján holtan találják vidéki villájában. A partit követő napon a tett helyszínére érkezik a híres magándetektív, Benoit Blanc, akit egy titokzatos személy bérelt fel a szenzációs bűncselekmény felderítésével. Ahogy a nyomozó elkezdi felgöngyölíteni az ügyet, egyre különösebb titokra derít fényt. És bár az ünnepségen résztvevő családtagoknak és a személyzetnek is megdönthetetlen alibije van, mindenkinek alapos indítéka volt a szörnyű tett elkövetésére. A vidéki magányban elszigetelt família minden tagja egyre kétségbeesettebben bizonygatja saját igazát, de Benoit Blanc egy meglepő csellel végül mégis tőrbe csalja a gyilkost.

 

Muriel esküvője - Filmcafe, július 9. vasárnap, 17.50h

Az utóbbi évek egyik legismertebb ausztrál filmje Murielről, a bátortalan, gátlásos és csúnyácska lányról szól, aki egy álmos, vidéki kisvárosban él. Muriel életét az apján és a testvérein kívül még az ismerősei is megkeserítik. A lány naphosszat ül a szobájában, ABBA-dalokat hallgat és a saját esküvőjéről álmodozik, amelynek köszönhetően kiszabadulhatna a családi fészekből. Az esküvő rövidesen Muriel rögeszméjévé válik. Amikor a keserűség pohara betelik, a lány az első adandó alkalommal, kitisztítja apja bankszámláját és habozás nélkül Hawaiira szökik, hogy szakítson eddigi életével.

 

Mamma Mia! - SuperTV2, július 9. vasárnap, 18.45h

Donna független, egyedülálló anya, és van egy kis szállodája egy idilli görög szigeten. Egyedül nevelte fel a lányát, a tűzrőlpattant Sophie-t, és éppen most készül elengedni a kezét. Lánya esküvőjére Donna meghívta két legjobb barátnőjét, az életrevaló Rosie-t és a módos, sokszor elvált Tanya-t a régi zenekarából, a Donna és a Dinamókból. Ám titokban Sophie is hívott három vendéget. A lány már régóta kutatja ugyanis apja kilétét, hogy legyen, aki az oltárhoz kíséri. Ezért aztán elhív három pasit Donna múltjából a mediterrán paradicsomba, ahol már mindannyian jártak 20 évvel korábban. És 24 kaotikus, varázslatos óra következik, amelyben új szerelmek bimbóznak és régi románcok lobbannak fel újra a lehetőségek buja szigetén...