Ezekkel a filmekkel kapcsolódj ki péntek este!

Végre itt a péntek, kapcsold be a tévét, dőlj hátra, és szórakozz!

Apollo 13 - Filmcafe, február 19. péntek, 18.20h

1970. április 11-én az Apollo 13 három fős legénysége nekivág a végtelen világűrnek. Küldetésük nem mindennapi: leszállni a Holdra. A kilövés simán megy, a mérnökökből, tudósokból és matematikusokból álló houstoni irányító központ felügyeli a repülést. Az űrhajó majdnem eléri a Holdat, amikor a következő üzenet érkezik 330 ezer kilométer messzeségből a Földre: "Houston, baj van." A három űrhajóst egy hibás alkatrész miatt bekövetkezett robbanás megfosztja az oxigéntől, az energiától és a hajó irányításának lehetőségétől. A tét többé már nem a Hold elérése, hanem az életben maradás.

 

Mezítláb a tarlón - Duna Tv, február 19. péntek, 20.30h

Jan Svěrák 2017-ben forgatta le az 1991-es Általános iskola előzményét, a német megszállás alatt játszódó Mezítláb a tarlónt. A nyolcéves Eda Souček kénytelen a szüleivel együtt Prágából falura költözni, a rokonokhoz, szigorú nagyapja házába. A városi környezethez szokott Edának be kell illeszkednie a falusi környezetbe és a helyi fiúcsapatba. A tehetséges rendező édesapja, a legendás cseh színész, Zdeněk Svěrák, aki a Mezítláb a tarlón című regény írója és forgatókönyvírója, továbbá szerepet is vállalt ebben a filmjében is. A Cseh Oroszlán Díjat 2018-ban méltán elnyeri 3 kategóriában: _ a "legjobb színészi alakítás" díja: Oldrich Kaiser _ a "legjobb operatőr" díja: Vladimír Smutný _ a "legjobb hangvágó: Jakub Cech és Claus Lynge _ a "legjobb filmplakát" kategória díja: Jirí Karasek és Lukas Fisarek 2017 _ Cottbus _ Kelet-Európai Film Fesztivál _ a "legjobb film" kategóriában: Jan Svěrák

 

Star Wars: A Sith-ek bosszúja - Viasat3, február 19. péntek, 21h

A tanács Obi-Wan Kenobit (Ewan McGregor) bízza meg azzal, hogy felkutassa és a törvény színe elé hozza őket a klónháború felelőseit. Ezalatt Palpatine szenátor (Ian McDiarmid) egyre nagyobb hatalomra tesz szert, létrehozza a Galaktikus Birodalmat. A szenátor közvetlen társaságában Anakin (Hayden Christensen) egyre nehezebben tud ellenállni Palpatine befolyásának, aki mindent elkövet, hogy a fiatal jedit a sötét oldalra csábítsa.

 

Waterworld - Vízivilág - AMC, február 19. péntek, 21h

A sarki jégtakarók megolvadása után a Föld egyetlen hatalmas tengerré válik. A Szárazföld talán már csak a mesében létezik. Minden túlélő azt keresi, de senki sem tudja, merre lehet. A mesterséges zátonyok lakói és a tenger hajósai egymással és a kalózokkal hadakoznak. A végtelen vizeket járja a magányos Tengerész, akinek lábujjai között úszóhártya, füle mögött pedig kopoltyú nőtt. Egy összecsapás után a hajójára veszi a tízéves kislányt és az anyját. Hamarosan kalózok erednek a nyomukba. A kislány kell nekik, aki különös tetoválást, a Szárazföldhöz vezető út térképét viseli a hátán.

 

A részleg - M5, február 19.péntek, 21.05h

Weiss Gizi valahol Kelet-Európában él az 1980-as évek végén. Egy tervezőintézetben mérnök, de egyszercsak áthelyezik. Kinevezést kap egyik napról a másikra, egy részleg vezetője lesz. Véget nem érő vonatút következik, de a részleg még arrébb van. Majd folytatódik az út, mert a részleg még távolabb van, a hegyek között, hóba fulladva, egy tó partján. Ez a senki földje. A részleg egy jéghideg kalyiba. Élete következő szakasza, élettere ez. A részleg. Nem tudni, meddig, kinek és miért...Közel tíz éves álma vált valóra Gothár Péternek, mire filmre írhatta Bodor Ádám elbeszélését. 1995-ben a Magyar Filmszemle nagydíját nyerte el a rendező.

 

Csokoládé - Story4, február 19. péntek, 21.30h

A Csokoládé vidám mese arról, mennyire meg tud változtatni bennünket, ha megízleljük az élet örömeit. Egy titokzatos csokoládébolt megnyitása valóságos háborút robbant ki a francia kisvárosban, ahol az elfojtott vágyak és a félelem szenvedélyes csatába kezdenek az érzékek felszabadító és ellenállhatatlan erejével. Lansquenet-ben ugyanis úgy tűnik, mintha száz éve semmi sem változott volna. Az üdítő fuvallatot Vianne Rocher érkezése hozza meg: a lányával céltalanul utazgató asszony csokoládéboltot nyit a faluban, amely édes ínyencségeivel felszabadítja a helybeliek (önmaguk előtt is) rejtett vágyait. Vianne-nek mágikus képessége van arra, hogy minden vásárlója számára kiválassza a személyre szóló finomságot, és egyesek csakhamar teljesen át is adják magukat érzékeik csábításának. Mások viszont, mint Reynaud grófja, a nemesség helyi dísze, elszánt ellenségévé válnak. Reynaud meggyőződéssel vallja, hogy Vianne csokoládékülönlegességei erkölcsi romlásba taszítják a várost. Szembenállásuk meg is osztja a kisváros lakóit azokra, akik a régi rend biztonságát kívánják megőrizni, és azokra, akik végre élvezni akarják a szabadság újonnan felfedezett. (Eredeti hang digitálisan.) Díjak és jelölések: Európai Filmakadémia (2001) _ Közönség díj: Juliette Binoche Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2001) _ Arany Medve jelölés: Lasse Hallström Golden Globe díj (2001) _ Legjobb női mellékszereplő jelölés: Judi Dench Golden Globe díj (2001) _ Legjobb eredeti filmzene jelölés: Rachel Portman Golden Globe díj (2001) _ Legjobb színésznő _ zenés film és vígjáték kategória jelölés: Juliette Binoche Golden Globe díj (2001) _ Legjobb film _ zenés film és vígjáték kategória jelölés Oscar-díj (2001) _ Legjobb film jelölés: David Brown, Leslie Holleran, Kit Golden Oscar-díj (2001) _ Legjobb női főszereplő jelölés: Juliette Binoche Oscar-díj (2001) _ Legjobb női mellékszereplő jelölés: Judi Dench Oscar-díj (2001) _ Legjobb eredeti forgatókönyv jelölés: Robert Nelson Jacobs Oscar-díj (2001) _ Legjobb eredeti filmzene jelölés: Rachel Portman (Eredeti hang digitálisan.)

 

A bűnbak - Duna Tv, február 19. péntek, 22.20h

1952-ben, miközben Anglia a királynő koronázására készül, egy váratlan találkozás fordulópontot hoz két férfi életében, akikben csak egyetlen dolog közös: az arcuk. John Spence, a munkát kereső tanár egy átitalozott éjszaka után hasonmása, Johnny Spence helyében találja magát. Egy hatalmas vidéki kastély és egy csőd szélén álló üveggyár várja, ráadásként egy szép ifjú feleséggel és két szeretővel. John eleinte szökni próbálna a helyzet elől, de idővel rabul ejti, milyen hatással van a családra és mindenki másra a változás, amelyet a totálisan megbízhatatlan Johnny jellemében felismerni vélnek. Johnny azonban a háttérből visszatérni készül. A film Daphne du Maurier (A Manderley ház asszonya; Madarak) regényének feldolgozása.

 

Kill Bill 2. - SuperTV2, február 19. péntek, 22.50h

A Menyasszony végzett két egykori társával, majd tovább folytatja bosszúhadjáratát. A halállistáján Budd és Elle következik. Miután rendezi a számláját Bill öccsével és Elle-lel, aki a bérgyilkosokból álló csapaton belül a legfőbb vetélytársa volt, Mexikóba megy, hogy megtalálja utolsó áldozata rejtekhelyét. Már csak egyetlen cél lebeg előtte: megölni Billt, az egykori főnökét és szeretőjét, gyermekének apját. Közben kiderül, hogy lánya, akivel várandós volt a mészárlás idején, és azt hitte, hogy meghalt, mégis életben van.

 

Nagy Hal - Filmcafe, február 19. péntek, 23.05h

A halálos beteg Edward Bloom ágyánál összegyűlik a család. A beszélgetések során az apa felidézi életét. Mindig is a tündérmesék világában élt. Nyolcévesen, ágyhoz kötött betegként napjait a Világ Könyves Enciklopédiájának olvasásával tölti. Különösen az aranyhalakról szóló cikk ragadja meg. Tíz évvel később a városka egyik legnépszerűbb fiatalembereként rájön, hogy, csakúgy, mint az aranyhalnak, a növekedéshez neki is el kell hagynia az otthonát, és fel kell fedeznie a világot. Valószerűtlen, mitikus utazás veszi kezdetét.

 

A szürke ötven árnyalata - Moziverzum, február 19. péntek, 23.25h

Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Grey-jel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem ebben a világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana szelíd szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt _ de a saját feltételei szerint...