Ezt a jelenetet gyűlölték a legjobban a Trónok harca alkotói

Az egyik rendező elárulta, a nemrég zárult népszerű fantasysorozat mely képsorával borította ki teljesen David Benioffot és D.B. Weisst.

Miguel Sapochnik volt a Trónok harca talán legelismertebb rendezője, aki olyan epizódokat jegyzett, mint a Rideghon vagy a Fattyak csatája. Közös munkája azonban az ötletgazda/showrunnerekkel nem indult túl zökkenőmentesen.

Forrás: HBO

 

Sapochnik az ötödik évad hetedik, Az ajándék című részével debütált a sorozatban, és igyekezett minden tőle telhetőt megtenni, például két művészinek szánt momentumot is belevarázsolt a jelenetekbe. Az egyik, amikor Cersei-t és Tomment rácsok mögött mutatta, amivel a bezártságukat akarta szimbolizálni (ez látható fenti képünkön).

A másik artisztikus képsor az volt, amikor Aemon mester halálakor úgy úsztatta át a halottas ágynál felvett szekvenciát a temetést, pontosabban a halotti máglyára emelést ábrázoló részre, hogy a karakter feje alatt végig ott maradt a párnája. (A lenti videóban a végül a végső vágásba bekerült verzió látható, de ez alapján nagyjából el lehet képzelni, mi lehetett az elgondolás.)

David Benioff és D.B. Weiss azonban megvétózták a dolgot.

„Alapjaiban gyűlölték az egészet, úgy gondolták, öntelt dolog, és csak öncélú művészkedés a részemről”

– árulta el most a direktor. „Szóval a következő három hónapban mindent, amit forgattam, vizuálisan ellenőriztek, ami eléggé nehézzé tette a munkám a következő, általam forgatott epizódnál, a Rideghonnál” – tette hozzá. Később azonban Sapochniknak sikerült visszanyernie az alkotók bizalmát, így a Fattyak csatája című rész készülte alatt már nagyobb szabadságot élvezhetett.


(via Independent)