Folytatnák az Office-t, de a színészek nem tartják jó ötletnek

Steve Carrell nem szeretne csalódást okozni a rajongóknak.

Ricky Gervais stílusteremtő sorozata mindössze két rövidke évadból  (plusz egy, a történetet lezáró tévéfilmből) állt, ám a béna kis papírt árusító cég nyomorult hétköznapjait dokumentarista elemekkel bemutatott ötletét a saját ízük szerint több országban is újraforgatták. Az amerikai változatban a főnök ugyanolyan elviselhetetlen, kisstílű alak, mint David Brent, és ugyan az első néhány epizód még a brit eredetit másolta, ám még a berobbanás előtti Steve Carrell olyan irányba vitte Michael Scott figuráját, hogy bármennyire is tenyérbemászó, egoista, levakarhatatlan, pocsék jellem volt, képtelenség volt nem megkedvelni. 


Az Office elég hamar a saját jogán is kiváló sorozattá nőtte ki magát, ám Carrell egy idő után távozott a sorozatból, és hiába tartotta a frontot az új béna főnök Ed Helms személyében, a kilencedik, egyben utolsó évadra erősen megcsappant a színvonal.

A nagy sorozatfolytatási lázban komolyan szóba került a Dunder-Mifflin csapatának összeterelése. Az eredetit gyártó NBC elnöke, Bob Greenblatt elmondta, hogy az elmúlt években négyszer is beszélt az esetleges folytatásról Greg Daniels producerrel, a remake showrunnerével.

Mindig úgy zárult, hogy "egyszer talán megcsináljuk, de nem most". Ez elég egyértelmű szándék volt, de mostanáig semmi nem történt. Ha meg akarja csinálni, rajtam nem múlik.

Steve Carrell korábban már elmondta, hogy nem tartja jó ötletnek. A rajongók általában szeretnék, hogy ismét láthassák a kedvenceiket, de ugyanazt szeretnék, mint régen, és soha nem lehet semmi pont ugyanolyan, mint korábban volt.

Még a lehető legjobb végeredmény is valamiért csalódást keltő. Nem látom értelmét, miért okoznék akár csekély csalódást is azoknak, akik szerették a műsort.

A Pamet alakító Jenna Fischer is kételkedik a folytatásban. "Nem hiszem, hogy valaha is megtörténik. Szívesen benne lennék, ha sikerülne összeterelni mindenkit, aki részt vett a sorozatban, és ugyanolyan csodálatos lenne, mint régen. De ennek az esélyét nem tartom valószínűnek. (...) A karakterek fejlődtek, megvolt az ívük. Jim és Pam elmentek a Dunder-Mifflintől, ahogy Michael is. Elég nehéz lenne megindokolni, hogy miért dolgoznak megint együtt. És abban nem vagyok biztos, hogy működne, ha mind különböző helyen lennének.  Azon gondolkodom épp, hogyan térne vissza Pam és Jim Austinból? Michael pedig már Hollyval él."

"Olyasmit tudnék elképzelni - folytatja Fischer -, mint mondjuk a "Az Office elveszett felvételei",  - utalva a dokumentarista jellegre, hiszen a történet szerint egy stáb folyton rögzítette az iroda mindennapjait. "Valahogy visszaugranánk az időben, és láthatnánk egy csomó, korábban be nem mutatott sztorit, de elég furán néznénk ki, hogy közben öt évet öregedtünk." (forrás: NME)