Házasság első látásra: Enikő kiteregette szexuális életét Andrásnak

Andris rámozdult Peti feleségére.

A TV2 „kísérletnek” nevezett párkapcsolati valóságshow-jának legújabb adásában ismét együtt vacsoráztak a párok, aminek csúnya következményei lettek. Figyeljük csak Enikő és Andris beszélgetését:

Enikő: Nekem egy párkapcsolatban vagy egy ismerkedésben fontos a szex.
Andris: De most azt akarod mondani, hogy nincs köztetek?
Enikő: Ritkán. Nagyon ritkán van, hogy a Peti közeledik felém.

Mire Andris rögtön közelebb húzódik Enikőhöz, és nagyon, de nagyon megértő lesz. Ismét kipattan a szociopata, manipulatív énje, és azt magyarázza, hogy bár nem akar kellemetlenséget, de „tökre nyitna” Enikő felé, majd megjegyzi:

Azért tegnap átjöhettél volna!

És kajánul a vádlijára csap.

Az is szóba kerül, hogy nála Enikő van az első helyen, ahogy azt már korábban is jelezte a lánynak: a műsor szereplői közül ő jön be neki a legjobban. Enikő össze is zavarodik, amiről Boginak vall (akit amúgy „szarkavarónak” nevez, pedig korábban ő kotyogta ki, hogy Andris a felesége háta mögött SMS-ezett Hildával) arról, hogy mennyire szimpatikus neki Andris, de még nem tudja befogadni, ő még Petit akarja:

Egyszerűen azt érzem, ha ő nem fog engem akarni, akkor nekem esélyt kell adnom egy olyan férfinak, aki viszont engem akar.

Csabának is megvan a véleménye az eseményekről:

Ez az egy rossz tulajdonsága van Encinek, ez a túlzott hiszti.

Peti is megosztja, mit gondol a feleségéről:

„Ez a fajta affektálás egy kicsit támadó jellegű, egy kicsit sértő tud lenni.”

Andris összegzi az eseményeket: 

Még egy virág, amire újra rászállhatok, maximum, de nekem nem feltétlenül célom ez. Nem vettem így ezt most a fejembe, de nyitott szemmel járok.

Fordítsuk le, mit is mondott: ő, aki egyébként elég erősen jelezte Enikőnek, hogy szívesen rámozdulna, és folyamatosan firtatja ezt, most azt állítja, hogy ő igazából nem akar senkinek bekavarni, csak kivárja a fejleményeket – igen, ez egy kórtünet.

 

(via TV2)