Így nem kellett volna folytatást csinálni a 300-nak!

A folytatás, a 300 - A birodalom hajnala ugyan mindent hoz, amit a 300-ban is megkaptunk, csak rosszul. Leszámítva persze a gonosz, de dögös kalózkirálynőt!

A Frank Miller képregénye alapján készült, Zacj Snyder rendezte 300 (2007) nem véletlen lett akkora siker, sőt, kultuszfilm, hiszen tökéletesen elegyítette a történelmi filmek archaikus küzdelmeit a szuperhősfilmek hőskultuszával és „barokkos” túlzásaival, amihez a leg,megfelelőbb színészeket találta meg. Gerard Butler tökéletes Leonidas volt, még akkor is, ha az általa képviselt Speedóba bújtatott, enyhén homoerotikus tesztoszteronbomba könnyen parodizálható – parodizálták is. A 300 - A birodalom hajnala (2014) főhősét, Themisztoklészt alakító Sullivan Stapleton szürke, sokszor unalmas, kicsit olyan, mint egy olcsó Jason Statham hasonmás. De nem csak ez a probléma.

Forrás: InterCom

 

Miközben  Xerxész, a Perzsa Birodalom uralkodójának (Rodrigo Santoro ) serege a spártaiakat győzi le a Thermopülai szorosban, hatalmas hajóhada megütközik a görög flottával az Artemiszion-foknál. A tengeri csata döntetlen, köszönhetően az athéni Themisztoklész (Stapleton) és társai hősiességének és a perzsa hajókat vezérlő Artemisia (Eva Green) stratégiai érzékének köszönhetően. Artemisia a perzsa nagykirály legtehetségesebb és legodaadóbb parancsnoka, akit ráadásul a görögök iránti gyűlölet hajt, noha ő maga is görögnek született, de görög katonák gyilkolták le a családját és becstelenítették meg őt – az nem derült ki, mi volt a családja bűne. Egy perzsa arisztokrata fogadta be és nevelte fel a lányt – mit tesz isten, ő volt a követ a 300-ban, akit Leonidász a 300-ban a feneketlen kútba taszít, az „Ez itt Spártaaaaaaaaaaaaaaaaaa” felkiáltással. A megvívandó szalamiszi csata egyben Themisztoklész és Artemisia összecsapása is lesz, akik egy furcsa fordulattal szeretők is egyben.

Forrás: InterCom

 

A 300 – A birodalom hajnala – amely esetében nem tudom, melyik birodalomra gondolnak, mert a vereség Perzsia hanyatlását jelentette, viszont sem Spárta, sem Athén nem lett birodalom – hozza mindazt, amit a 300 hozott, csak nélkülöz minden eredetiséget és újdonságot.

A kigyúrt, fecskenadrágos görögök ugyanúgy kaszabolják a fekete pizsamás perzsákat,

miközben a szabadságot és demokráciát emlegetik, bár történelemóráról tudjuk, hogy rabszolgatartó társadalmakról van szó. A csaták ugyanolyanok, csak hajókon zajlanak – bár egy teljesen értelmezhetetlen jelenetben egy görög, talán pont Themisztoklész lovon robog át az egymáshoz ütköző, lángoló hajókon, de más újdonság nem nagyon van. Van viszont egy jó nagy adag kitaláció és történelmi pontatlanság.

Forrás: InterCom

 

Artemisia például valóban létezett, ott volt Szalamisznál, de nem ő vezette a perzsa flottát, csak egy öt hajóból álló kisebb egységet. Tényleg görög volt, de nem volt keserves sorsa, Halicarnassus királynője volt, aki épségben túlélte a csatát. Persze Zack Snyder is színesítette a saját történetét – hiszen egy képregényből dolgozott -, de jól mozgatott több szereplőt több szálon és sosem állt le a cselekmény. Itt minden ismétlődik többször is, viszont sokszor leáll a cselekmény – Themisztoklész például a szükségesnél jóval több lelkesítő beszédet tart a szükségesnél sokkal rekedtebb hangon, és többször is tárgyal feleslegesen és eredménytelenül a spártai Gorgo királynővel (Lena Headey), a csatákban, ahogy azt már említettük, nincs sok izgalom, csak hentelés. Egyedül Eva Green hoz egy kis színt a mulatságba, miatta ajánljuk a filmet – és okulásként, hogyan nem szabad egy nagyon sikeres filmhez nagyon jellegtelen folytatást készíteni.

Forrás: InterCom

 

És vicces, hogy a történelem mennyire nem fekete-fehér: a perzsa birodalomban sok görög zsoldos harcolt, a büszke Spárta pedig végül csak perzsa segítséggel tudta legyőzni régi riválisát, Athént.