Kemény dráma fekete humorral - szerdán a tévében

Az öldöklés istene című szatírát Yasmina Reza írta, és számos színpadi mű született belőle. 2012-ben pedig remek színészekkel készítettek belőle filmet.

Meggyőződés - Film Mánia, június 24. szerda, 19.05h

Kenny Waterst 1983-ban gyilkosság vádjával tartóztatták, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A férfi húga, a kétgyermekes anya és feleség egyetlen pillantig sem hitt a bátyja bűnösségében. Ettől kezdve Betty Ann annak szentelte életét, hogy bebizonyítsa Kenny ártatlanságát. Ennek érdekében még jogi tanulmányokat is folytat. Küzdelmében a legjobb barátnője, Abra Rice segít neki. Aprólékosan megvizsgálnak mindent, ami Kenny ügyével kapcsolatos. Végül birtokukba kerül egy DNS-minta, ami reménnyel kecsegtet. Igaz történet alapján.

 

A préda - Film Mánia, június 24. szerda, 21h

Franck Adrien egy bankrabló, aki börtönbüntetését tölti, miután kirabolt egy helyi bankot. Letartóztatása előtt még sikerült elrejtenie a pénzt, azonban nem csak a rendőrség kutat a zsákmány után. Cellatársa, Jean-Louis Maurel egy állítólag erőszaktevő/gyermekmolesztáló, aki ártatlannak vallja magát. Amikor a bíróság végül nem találja bűnösnek Maurelt, megígéri, hogy szabadlábra helyezése után gondoskodik Franck családjáról. Azonban egy nap egy Manuel Carrega nevű férfi Franck tudomására hozza, hogy Maurel feltehetően sorozatgyilkos és a családja veszélyben van. Franck megszökik a börtönből, Claire Linné nyomozó és csapata pedig a nyomába ered, hogy elkapják.

 

New York-i történetek - Duna Tv, június 24. szerda, 21.40h

Három világhírű rendező egy-egy hamisítatlan New York-i történetet mesél el. Scorsese "Élettapasztalatok" epizódja Dosztojevszkij A játékos című elbeszélésén alapul, a rögeszméjével vívódó, önmegaláztatásra hajlamos festő és modelljének szenvedélyes, tragikus kapcsolatát mondja el. Coppola napfényes szerenádjában, "Az élet Zoe nélkül" című epizódban fölcserélődik a gyerekek és a felnőttek világa. A befejező részben (Ödipusz, mi fáj?) Woody Allen hősét rémálom kínozza, az életét megkeserítő anya figurája ölt gigászian nyomasztó méretet.

 

Az öldöklés istene - Film4, június 24. szerda, 21.55h

Két tizenegy éves forma srác összeakasztja a bajszát a helyi játszótéren. Az eredmény: felduzzadt ajkak és törött fogak. Ezután az "áldozat" szülei meghívják a "támadó" szüleit az otthonukba, hogy megbeszéljék a történteket. A szívélyes csacsogásból azonban hamar borotvaéles szituáció lesz, ugyanis kiderül, hogy mind a négy szülő nevetséges elképzelésekkel és groteszk előítéletekkel rendelkezik. Egyikük sem úszhatja meg a küszöbön álló csetepatét.

 

Parfüm: Egy gyilkos története - Filmcafe, június 24. szerda, 22.55h

A parfümkészítő Jean-Baptiste Grenouille-t (Ben Wishaw) halálra ítélik tizenhárom nő haláláért. A fiatal, kapcsolatteremtésre képtelen Grenouille szaglása olyannyira kifinomult, hogy bármilyen összetevőt képes megkülönböztetni egy illatban. Ez okozza a vesztét és nők tragédiáját. Szerencsétlen véletlen folytán, amikor magával ragadja egy lány gyönyörűséges illata, véletlenül megöli. Grenouille minden vágya, hogy az illatot újból érezhesse, és ezért a legvégsőkig is elmegy.

 

Két nap a völgyben - Paramount Channel, június 24. szerda, 23h

A Los Angeles tőszomszédságában elterülő álmos kis völgyben két nap alatt annyi minden történik, amihez máskor három évtizedre és egy világháborúra volna szükség. A környék lakóinak élete váratlanul összekapcsolódik. Emitt két bérgyilkos tesz rövid, de professzionális látogatást, amott egy félig szénné égett őrült ejt túszokat, a szomszédban pedig egy özvegy és a néhai férj szeretője osztozik a megboldogult életbiztosításán. De bármi is lesz, az valamiképpen befolyásolja a többiek kalandjait is. Minden mindennel összefügg, a kis titkok egy nagy rejtéllyé állnak össze, de a rejtvény megfejtését csak azon kevesek ismerik meg, akik szerencsésen túlélik a végkifejletet megelőző vérfürdőket. Egy sor ragyogó párbeszéd és ütős színészgárda, köztük a káprázatos Charlize Theron teszi emlékezetessé ezt a különleges történetet.

 

Rendes fickók - RTL Klub, június 24. szerda, 23.20h

Mi a jobb egy tökös és nagypofájú nyomozónál? Két tökös és nagypofájú nyomozó. Igaz, az egyik inkább csak verőlegény (Jackson Healy _ Russell Crowe), a másik meg a világ leggázabb detektívje (Holland March _ Ryan Gosling), de mindketten lelkesek, szeretik az alkoholt, és nem restek erőszakot alkalmazni a jó ügy és a jók nők érdekében. Jó ügyekből és jó nőkből pedig nincs hiány: elsőként egy gyönyörű pornósztár látszólagos öngyilkossága után kezdenek el nyomozni, majd a titokzatos és csinos bírónő (Kim Basinger) kérésére annak nem kevésbé csinos lányát, Ameliát próbálják meg előkeríteni. És ami egyszerű rutinmelónak ígérkezett, arról hamarosan kiderül, hogy az évszázad bűnügye, amelyben érintett a Los Angeles-i alvilág színe-java...

 

Rangon alul - M5, június 24. szerda, 00.15h

Jóska és Zsuzsa az Operaház bérletes előadásain egymásba szeretnek. Ám a munkásfiút Zsuzsa szülei nem fogadják szívesen, mert mamája és nagynénje igazi, békebeli jó partit képzelnek el a lánynak. Még Kornél bácsinak, az Amerikában élő rokonnak is ezt írják, és egy fogorvos jövendőbeliről regélnek a levelek. A nagyvonalú bácsi gyorsan küld is egy modern fogorvosi széket nászajándékba, Elza pedig a lóversenyen talál egy ehhez illő vőlegényt, Zsombor személyében. Egyetlen probléma, hogy Jóska és Zsuzsa időközben titokban összeházasodott… A film egyik főszerepét Bitskey Tibor alakítja.

 

A gyűjtő - Mozi+, június 24. szerda, 00.55h

James Patterson regénye alapján! Nyolc elrabolt nő. Mind gyönyörű. Mind tehetséges. Mindet az a veszély fenyegeti, hogy az élete kegyetlenül rövid lesz, ha Alex Cross nyomozó és Kate McTiernan koronatanú nem találja meg a megfoghatatlan "gyűjtőt", aki Casanovának hívja magát. Beindul hát a vadászat délről a kaliforniai partvidékig és vissza, ebben az idővel versenyt futó, provokatív, izgalmakkal teli filmben. Ashley Judd alakítja a találékony, határozott McTiernan-t, ő az egyetlen, aki meg tudott szökni Casanova titkos búvóhelyéről és meg akarja menteni fogolytársnőit, akiket otthagyott. Morgan Freeman játssza Cross-t, a megoldhatatlan rejtélyek megoldásának mesterét, de most még több forog kockán a jó hírénél: ezúttal ugyanis az egyik áldozat a saját unokahúga…