Habár nálunk mindig adja valamelyik tévécsatorna, az Egyesült Államokban a Jóbarátokat az elmúlt öt hónapban nem lehetett streamelni, miután a Netflixtől már elkerültek a jogok, de a nemrég indult HBO Maxra még nem került fel a sorozat. A múlt héten azonban végre újra elérhető vált „darálásra” a teljes széria. Ennek örömére az Uproxx elővett egy sztorit, ami a nemrégiben magyarul is megjelent könyvben, A Jóbarátok-generációban olvasható a sitcom híres-neves főcíméről. Az anekdota szerint a nevezetes négy gyors taps, ami hallható benne, nem szándékos megoldás, hanem a véletlen adta kényszer miatt született.

Történt ugyanis, hogy Don Ohlmeyernek, a Jóbarátok otthonául szolgáló csatorna, az NBC nyugati-parti divíziója elnökének nagyon nem tetszett a főcím, miután megnézte a pilot epizódot. „Szörnyű. Borzasztó. Azt üzeni a közönségnek, hogy »mi fiatalok vagyunk, menők vagyunk, egy szökőkútban táncolunk, de ti nem táncolhattok velünk«” – mondta a nagyfőnök a sitcom egyik ötletgazdájának, Kevin Brightnak.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a főcímnek abban a változatában még csak annyi volt látható, hogy a főhősök táncolnak a szökőkútban (ami a végleges verziónak már csak egy rövid részlete). Ohlmeyer viszont annyira gyűlölte ezt a szökőkutas dolgot, hogy még a főcímzenét is megváltoztatta miatta, és visszaállította azt a már elvetett ötletet, hogy az R.E.M. Shiny Happy People című dala legyen az (ahogy ez fentebb hallható, hiába jó szám, nagyon nem működik a Jóbarátok főcímeként).

Michael Skloff zeneszerző, a másik ötletgazda, Marta Kauffman férje azonban szerencsére az R.E.M.-dal ellen döntött, és inkább megírta az I’ll Be There for You-t, amihez aztán megpróbáltak előadót keresni. Miután sem Michael Stipe (R.E.M.), sem Natalie Merchant (10,000 Maniacs), sem a They Might Be Giants nem vállalta a dolgot, sikerült a The Rembrandtsszal megállapodniuk. És mivel Ohlmeyer teljesen odáig volt azért a főcímért, amit a Shiny Happy People alá vágtak, és ami a fő karaktereket mutatta különböző tevékenységek közben, az a kompromisszumos megoldás született, hogy az I’ll Be There for You fogja kísérni ezt a képsort – csak egy egész rövid szökőkutas mozzanattal a végén.

Adódott azonban egy kis bibi: Skloff a zene egy pontját dobot utánzó hangmintával töltötte ki, amit azonban a The Rembrandts kiszedett, mondván, nekik van dobosuk, nincs szükség a hangmintára. A szóban forgó dobos viszont úgy játszott, ahogy ő jónak érezte, így a hangsúlyos dobütemek teljesen eltűntek annál a résznél. Kevin Bright pedig már egyszer összevágta a főcímet úgy, hogy benne voltak a helykitöltő dob hangminták, és ahhoz a momentumhoz vizuálisan négy gyors vágást rakott be, ezért nagyon hiányoztak a The Rembrandts által elsinkófált ütemek. Brightnak ezért improvizálnia kellett, és némi tanakodás után maga Skloff és két asszisztense ült be egy mikrofon mögé, és ők tapsoltak négyet annál a bizonyos pontnál – az élet pedig úgy hozta, hogy ez a négy taps lett a főcímdal legikonikusabb részlete.

(via Uproxx)