Már a Facebook is sorozatokat gyárt

Már egy ideje rebesgették, de Zuckerberg most már tényleg beszállt a sorozatbizniszbe.

A Wall Street Journal írta meg, hogy a Facebook összeszövetkezett hollywoodi stúdiókkal sorozatok gyártására, és nem garasoskodnak: epizódonként 3 millió dollárt szánnak a gyártásra. A  felhasználók átlagos életkorát tekintve a 17-30 éves korosztályt célozzák meg, és ennek jegyében reality showkban, drámákban és vígjátékokban gondolkodnak - de tinidrámákra és politikai tartalmakra ne számítsunk.

Eddig két sorozatról lehet tudni: a Strangers című párkapcsolati drámáról, illetve az American Ninja Warrior készítőinek új játékműsoráról, a Last State Standingről. Az epizódokat nem egyszerre teszik elérhetővé, mint ahogy a Netflixen és az Amazonon szokás, hanem heti bontásban streamelik. Ezeket a hírek szerint már akár nyár végén is láthatjuk.

Szó van továbbá rövidebb tartalmakról is, de ezekről egyelőre semmit nem tudni. (via DigitalSpy)