Már megint nem hittek a szakembernek

A régimódi katasztrófafilmek alapformulája mindig ugyanaz: hiába figyelmeztet a veszélyre a szakember, senki nem hallgat rá - ez történik az 1997-es Dante poklában is: hiába magyaráz szegény Pierce "007" Brosnan, beüt a ménkő!

Talán, mert kezdtünk környezettudatosabbá válni, vagy a tudomány követelt nagyobb érdeklődést magának, de a kilencvenes években nagy keletje volt a katasztrófafilmeknek. Sorra készültek a műfajban a különböző témájú és minőségű munkák földrengésekről, szökőárokról és egyéb finomságokról, és érdekes módon volt egy adott pillanat,  amikor két szinte ugyanolyan halálos vulkános darab is készült. A korábban bemutatott mű volt a Dante pokla (1997), és néhány hónapra rá került a mozikba a Tűzhányó (1997). Talán azért, mert előbb jutott a nézők elé, talán azért, mert izgalmasabb és hihetőbb a története, de a Dante pokla lett a kettő közül sikeres – pedig Dante Alighieri, korának neves drámaírója nem is szerepel benne!

Merthogy egy földrajzi névről van szó. Harry Dalton geológus (Pierce Brosnan) a Cascade-hegység lábainál fekvő kisvárosba, Dante's Peakbe érkezik, hogy a közelben lévő, aktivizálódott vulkánt megvizsgálja. Az eredmények nyugtalanítóak, ám a lakosság reménykedik, hogy nem lesz baj. A helyszínre érkezik Dalton főnöke (Charles Hallahan) is, aki az újabb mérések alapján azt állítja, hogy nem fenyeget a kitörés veszélye. Dalton azonban másként látja a helyzetet. Az egyetlen, aki hisz a megérzésének, Rachel Wando, a városka polgármestere (Linda Hamilton), akivel kölcsönös vonzalom alakul ki. Amikor Dalton jóslata valóra válik, szörnyű katasztrófa fenyegeti a várost.

A Dante pokla nem csak katasztrófafilmként működik remekül, hanem földrajzi leckeként is,

mert rengeteget megtudhatunk a tűzhányókról, azon belül is a rétegvulkánokról, amelyek azért olyan veszélyesek, mert sűrű magmájuk nehezebben talál utat a felszín felé, ezért a kitörések robbanásszerűek. Ez történik itt is, elég látványosan, merthogy a hegyet gleccser fedi, a kiömlő láva útjában egy gát is kerül, vagyis egyre halmozódik a veszély – a hegy lábánál lévő tó vize pedig maróan savassá válik – ez adja a film egyik legizgalmasabb és legfelkavaróbb jelenetének alapját is. A feszültség szépen fokozódik és lehet, hogy ez a katasztrófa film formula elavultnak tűnik mára az eseményeket előre megjósoló szakemberrel szkeptikus feletteseivel és a megmentésre váró civilekkel, de időnként jó érzés elővenni és végignézni egy ilyen régi és alapvetően jól működő darabot.

 

 

A PORT.hu zenés műsorának vendégét legtöbben onnan ismerhetik, hogy szinte állandóan síkideg, csak ő nem alakul át tomboló zöld szörnyeteggé, mint Bruce Banner. Turai Barna sokat köszönhet ennek az oldalának, emiatt kaphatnak nagyobb teret komolyabb projektjei is.