A Lopott idő allegóriába csomagolt kőkemény társadalomkritika, ízléses akcióval felturbózva.
Andrew Niccol forgatókönyvíró-rendező szereti disztópiába csomagolni a jelen társadalomkritikáját: első filmje az 1997-es Gattaca, és ő írta a Truman Show forgatókönyvét is. A 2011-ben bemutatott Lopott idő (amit ő írt és rendezett) egy régi szólást duzzaszt történetté: az idő pénz. Ebbe aztán beleejt egy Bonnie és Clyde párost, de hogy maradéktalanul szimpatizáljon velük a néző, Robin Hood-i tulajdonságokkal ruházza fel őket. Csak az ő zsákmányuk nem pénz vagy értéktárgyak, hanem idő.
A Lopott idő egy olyan világban játszódik, ahol az emberek 25 éves korukig élnek, utána mindenki úgy szerez magának plusz perceket, órákat, hónapokat, éveket, ahogy tud. Ez a társadalom se különb bármelyik kapitalista berendezkedésnél: a gazdagoknak rengeteg idejük van (akár több millió év is!), a szegények pedig napról napra élnek: minden munkanap végén kb. annyi időt kapnak napidíjként, ami a következőre elég.
Mindent idővel lehet fizetni, a buszjegyet, a hídvámot, de a még a sarki kocsmában is ezért mérik az italt.
Érzékletes allegória ez, amit Niccol szerencsére nem koptat el és nem is magyaráz túl. Takarékosan bánik az akciójelenetekkel is, így több idő jut a világépítésre, és nem válik egysíkú üldözés-lövöldözés szekvenciák sorozatává a film (ahogy a kiváló filmesztéta, Király Jenő mondta: „a trükkök tűzijátéka andalító hatású”).
Ebben a világban, a társadalom legalján él Will Salas (Justin Timberlake színésszé válásának egy jelentős állomása), aki
hirtelen rengeteg időhöz jut, amit arra használ, hogy bejutva a gazdagok közzé, bomlassza a rendszert.
Niccol tudja, hogy kell a romantikus szál is, így a társa a kezdetben túszként elrabolt időmilliomos örökös, Sylvia Weis (Amanda Seyfried) lesz, ők alkotják a Bonnie és Clyde párost, akik a gazdagoktól lopnak időt, hogy szétosszák a szegények közt (itt a Robin Hood-vonal). Ki kell még emelni az őket üldöző időrendészt, akit az a Cillian Murphy alakít, aki valószínűleg hamarosan Oscar-díjat fog kapni J. Robert Oppenheimer megformálásáért. Niccol filmjében
semmi sem fekete és fehér, a legtöbb karakter összetett, így mind az üldözöttek, mind az üldözők motivációja érthető.
Szóval az alig több mint másfél óra – hogy is mondjam – igazi minőségi idő.
érdekességek a filmről
10 időtlen tény a Lopott időről
Két dologból van kevés: pénzből és időből. Andrew Niccol sci-fijében akinek az előbbiből sok van, az az utóbbi felett is rendelkezik.
Tovább
