„Nana!” – túl gyors a tempó a Házasság első látásra újdonsült férjének

Andris saját bevallása szerint „nem egy simogatós-pátyolgatós” fazon, és Petra sem látja rajta „azt a fajta elájulást, amit elvárt volna”.

Hétfőn startolt el a TV2 napi műsora, a Házasság első látásra című, világszerte nagy népszerűségnek örvendő „tudományos párkereső reality” (ami évekkel ezelőtt még az RTL-en futott), ami már most sok csámcsogni valót adott a nézőknek, pedig még csak ezután jön a java!

Kiakadtak a nézők a Házasság első látásra egyik menyasszonyán

A redditezők szerint Boginak nem férj, hanem pszichiáter kéne.

Tovább

 

A műsor lényege, hogy a jelentkezők számára pszichológusok választják ki az ideálisnak gondolt párt, majd a lagzi után követni kezdik az ifjú házasok életét.

Az első csóktól az első könnyekig a kamerák minden pillanatukat dokumentálják, miközben szakértők hada elemzi a kapcsolatot!

Így esett meg legutóbb, hogy Petra és Andris esküvői fotózásán kiderült, hogy a férj bizony saját bevallása szerint sem egy „simogatós-pátyolgatós” fazon, ami miatt a képeken nem mondhatni, hogy sugároztak volna az örömtől:

Legszívesebben így egy lépést tennék, hogy nana! Úgy érzem, hogy egy kicsit túltolja.

Nem csoda, hogy Petra csalódott: Andris nem volt annyira oda érte, mint azt várta... Az ifjú és karakán ara természetesen a rá jellemző kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról a kamerák előtt, hogy egy picit nagyobb ovációra számított Andristól.

Tetszem neki, de azt a fajta elájulást rajta nem láttam, mint amit én elvártam volna.

De a játékszabályok szerint innen már nem volt visszaút, így a gyűrűk átadása után Petra és Andris forró csókkal pecsételte meg az esküt. De vajon mit hoz számukra a holnap?

Az oltár előtti szóváltásuk alapján lennének tippjeink...

– Annyi virágszirom van a mellem között, hogy azt majd halászhatod ki.
– Az lesz az éjszakai feladat!
– Hát, mást is kitalálhatok...

(via tv2play.hu)