Nem csak Rózsa Gyuri tért vissza a Zsákbamacskába

Vasárnap este került sor a TV2 népszerű vetélkedőjének első történelmi adására, amelyben a régi műsorvezető, Rózsa György harminc év után tért vissza – és őt magát is meglepetés érte…

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a napokban egy igazi televíziós legendával találkozhatnak a TV2 nézői, ugyanis néhány exkluzív adás erejéig Rózsa György veszi át a Zsákbamacska házigazdai szerepét Majkától és Pápai Jocitól.

Az első ilyen különleges adásra április 16-án, vasárnap este került sor: a régi-új műsorvezető először könnyekig hatva állt újra színpadra, de hamar visszatértek a régi reflexek, és úgy vezényelte le a programot, mintha csak tegnap lett volna, hogy utoljára mondta:

„ha kedd, ha szerda, Zsákbamacska”.

És nemcsak az elégedett nézőket, rajongókat érte kellemes meglepetés, hanem magát Rózsa Gyurit is, hiszen váratlanul szembetalálkozott egy olyan játékossal, aki nem kevesebb mint 28 évvel ezelőtt már játszott egyszer a műsorvezetővel a Zsákbamacskában, és erről egy ezt bizonyító emléket is magával hozott – szóval ismét eljött a meghatódás pillanata Rózsa számára.

A szintén Gyuri névre hallgató versenyző pedig (akinek a régi adásban sajnos nem sikerült semmit sem nyernie) ezúttal szerencsével járt, és egy „gurítós” játékkal értékes tárgynyereményre tett szert – bár a jelek szerint magának az élménynek, hogy újra játszhatott a legendás tévéssel, jobban örült.


(via tv2play.hu)