Nyomás utána!: 8 érdekesség a Spencer–Hill páros kémkomédiájáról

Cikkünkből az is kiderül, milyen kapcsolat van a Nyomás utána! és a Vissza jövőbe közt.

 

1. A rendező

Bud Spencer és Terence Hill számtalan remek rendezővel dolgozott együtt pályája során, ám Enzo Barboni, művésznevén E.B. Clucher kiemelkedik mind közül. Ő tette népszerűvé a párost Az ördög jobb és bal keze két részével, és olyan, kultikussá vált filmeket készített velük, mint a Bűnvadászok (1977) és a Nincs kettő négy nélkül (1984), valamint a Nyomás utána! (1983).

 

2. A népszerűség

Bár azt gondolnánk, hogy Bud Spencer és Terence Hill mindig is népszerű volt, ám épp a Nyomás utána! előtt csökkent a két színész iránti érdekélődés szülőhazájukban, Olaszországban. Igaz, Európa egyéb területein még mindig kedvelték őket. Sajnos az önálló filmjeik sem teljesítettek a várakozásnak megfelelően, és kapóra jött, hogy ismét Barbonival dolgozhattak együtt. Ráadásul nem is eggyel, hanem mindjárt kettővel.

 

3. A forgatókönyv

A Nyomás utána! forgatókönyvét Marco Barboni, Enzo Barboni fia írta: ez volt az első közös munkája a Spencer-Hill párossal. Később ő írta a Nincs kettő négy nélkül (1984), A keményfejű (1987) és a Fél lábbal a Paradicsomban (1991) forgatókönyvét, sőt, Bud Spencer krimisorozatában, az Extralarge-ban is részt vett.

 

4. Az idézet

Enzo Barboni tökéletesen tudta, mitől működik igazán jól Bud Spencer (eredeti nevén Carlo Pedersoli) és Terence Hill (eredeti nevén Mario Girotti) párosa:

Meg vagyok róla győződve, hogy Carlo és Mario karakterei akkor működnek a legjobban, ha rájuk adunk egy egyenruhát, és például tűzoltót, papot vagy katonát játszatunk velük.”

– mondta.

5. A módszer

Barboni megszokott módszere volt, hogy kiszakította a két színész karakterét a megszokott környezetből, és egy új helyzetben találták magukat: gondoljunk a Bűnvadászokra, amiben akaratukon kívül lettek rendőrök. A komikum is ebből fakad, és az új környezet egyfajta paródiáját is kapjuk.

 

6. James Bond

A Nyomás utána! emellett, hogy egy hamisítatlan Spencer-Hill film, a kémfilmek paródiája is. Egész pontosan a Roger Moore főszereplésével készült James Bond-filmeket figurázza ki, hiszen ez volt az az időszak, amikor a 007-es teljesen teljesen eltávolodott a valóságtól, egyre meseszerűbb lett, és már nem lehetett komolyan venni thrillerként. Többek közt a hihetetlen kütyüket veszi célba a Nyomás utána!

7. Vissza a jövőbe

Van ugye ez a jelenet, amikor a két főszereplőt letartóztatják a közúti rendőrök, és Terence Hill karaktere megvillantja hasbeszélő tehetségét. Ekkor megáll egy idős házaspár a kocsival, és a nő azt mondja: „Wilbur, ha magadnál vagy, lépj gyorsan bele a gázba.” Az 1985-ös Vissza a jövőbe című filmben van egy hasonló pillant, még a név is azonos: amikor Marty megérkezik 1955-be a sárga vegyvédelmi ruhában, és megállít egy autót, a nő azt mondja a férjének: „Ne állj meg, Wilbur, ne, ne!”

 

8. A szinkron

Bármilyen furcsa, a filmhez két szinkron készült, bár valószínűleg a legtöbben az 1993-ban készült, második verzióval ismerjük a filmet. Ebben a párost a megszokott színészek szinkronizálták: Bujtor István és Ujréti László. Ám 1991-ben is készült egy szinkron, amiben meglepő módon Szersén Gyula szinkronizálta Terence Hillt, és Vajda László Bud Spencert. Ez utóbbi került az Intervideo által forgalmazott VHS-re, és ezzel vetítették a Szív TV-n.

Ez is érdekelhet

 

(via Tobias Hohmann: Bud ​Spencer – Terence Hill krónikák, ISzDb)