Nyomozás Ross hasonmása ellen a Jóbarátokból: váratlan fordulat

Kiderült, hogy a lopást elkövető delikvens egyáltalán nem hasonlít David Schwimmerre.

Annak idején mi is beszámoltunk arról a vicces hasonlóságról, ami egy pénztárca- és mobiltelefon-tolvaj és a népszerű Jóbarátok-karakter, pontosabban az őt alakító színész közt fennáll. A bűnöző még múlt szeptemberben követte el a tolvajlást az angliai Blackpoolban, és miután a helyi rendőrségnek sikerült róla szereznie egy ipari kamera által rögzített fotót, amelyen éppen sörvásárlás közben volt látható, októberben elkezdték az alapján keresni a gyanúsítottat.

Sokaknak feltűnt, hogy az illető kiköpött Ross/David Schwimmer, így a közösségi médiában azonnal megkezdődött a poénkodás – még maga Schwimmer is beszállt a mókába, és közzé tett egy videót, amelyen hasonló helyzetben, sörvásárlás közben látható, és a felvétel alatti szövegben azt bizonygatja, hogy nem ő volt, hiszen épp New Yorkban tartózkodott.

A dolog azonban ezzel nem ért véget, mivel a blackpooli hatóságoknak időközben sikerült azonosítaniuk a tettest, a 36 éves Abdulah Husseinit, és nyilvánosságra hoztak róla egy rendőrségi fotót, amin tisztán látszik, hogy valójában egy cseppet sem hasonlít Rossra. A férfi elfogására pedig úgy került sor, hogy lopás és csalás vádja miatt még decemberben meg kellett volna jelennie a bíróság előtt, de mivel ezt nem tette meg, január 17-én Londonban letartóztatták.

Husseini a Blackpoolban elkövetett tetteiért január 23-án fog felelni a helyileg illetékes bíróság előtt. Reméljük, ezzel David Schwimmer is végleg tisztázódik a gyanú alól, hiszen az a videó, amit kirakott, több mint gyanús volt.


(via NME)