Darren Aronofsky nagyszabású sorozatának a Men in Black-filmek sztárja a műsorvezetője.
A Volt egyszer egy bolygót két éven keresztül, 195 helyszínen forgatták az Oscar-jelölt Darren Aronofsky executive produceri vezetésével. Will Smith pedig műsorvezetőként egy 45 országon, hat kontinensen és a világűrön átívelő utazásra invitálja a nézőket, hogy bemutassa, miért és miként vált bolygónk egészen egyedivé és élettel telivé a nagyrészt ismeretlen és rideg kozmikus térben. Smith mellett a műsorhoz ismert űrhajósokat is felkértek, hogy egyedi szemszögből meséljék el a Föld különleges történetét.
„Amikor 400 kilométeres magasságban keringsz a Föld körül, teljesen új perspektívából látod a világot”
– mondta Nicole Stott egykori űrhajós, aki személyesen tapasztalhatta meg az űrutazások szépségeit és nehézségeit. Az asztronauták nem mindennapi rálátással rendelkeznek bolygónkra, és a tízrészes sorozatban személyes emlékeikről is beszámolnak azzal kapcsolatban, hogy milyen Földünk az űrből.
A Volt egyszer egy bolygó forgatási helyszínei nem kevésbé különlegesek. Az Oscar-jelölt rendező és csapata olyan rendhagyó helyeken forgatott, mint az új-mexikói Lechuguilla barlang, 489 méterrel a felszín alatt, a Nemzetközi Űrállomás, amely 370-460 kilométeres magasságban kering a Föld körül, továbbá a világ egyik leghidegebb (Kangiqsujuaq, Kanada) és legforróbb pontja (Danakil mélyföld, Etiópia).
Aronofskyék bejutottak a thaiföldi Wat Phra Dhammakaya templomba és a híres Actun Tunichil Muknal barlangba is, ahova hosszú évek óta egyáltalán nem engedtek be forgatócsoportot. Utóbbi helyen maja emberáldozatok kalcitkristályokkal borított maradványaival is találkozhat a látogató. A lélegzetelállítónak ígérkező sorozatot március 25-től vasárnaponként 22 órakor vetíti a National Geographic.
(via NatGeo)