Az egyik legszívmelengetőbb történet a talán sosem volt békebeli időkből, amikor még volt Csehszlovákia, és magyar színész csehszlovákot játszhatott, amiért végül Oscar-jelölés járt.
Volt a nyolcvanas évek közepén egy szelíd, nyugodt időszak, amikor Közép-Európa tényleg egyfajta kulturális egységet alkotott – a KGST-nek és a Varsói Szerződésnek köszönhetően persze létezett egy valós, de egyre kevésbé élő másfajta közösség is. Olvastuk egymás irodalmát, főleg Hrabalt, de másokat is, néztük egymás filmjeit, és volt is bizonyos mértékű átjárás az egyes országok különböző művészeti ágai között. A magyar rendezők előszeretettel dolgoztak lengyel színészekkel, míg a magyar kollégák lengyel vagy éppen csehszlovák filmekben szerepeltek. Mint ahogy azt Bán János tette Jirí Menzel 1985-ös remekművében, az Az én kis falumban.
És tényleg egy kis faluban járunk, a cím nem hazudik. Ahol egy alacsony, pocakos ember lépked az utcán. Éleset füttyent, mire mellészegődik egy hosszú, nyurga fiú. Megpróbálja felvenni a köpcös férfi lépéseinek ritmusát, aki útközben még megjavítja a doktor úr Skodájának a motorját, s a kocsi nagy durrogások és rángások közepette elviharzik. Mialatt a rádióban a reggeli tornát közvetítik, hőseink már a teherautón zötykölődnek a tüzéptelepre homokért. Ez a nap is úgy kezdődik, mint bármelyik másik, de ki sejtené előre, hogy ma az aranyszívű Pavelnek betelik a pohár, és szakít félkegyelmű kocsikísérőjével, Otikkal. Pedig minden kalamajkának az oka Otik Pavel úrtól kapott munkavédelmi fülvédője – amit nem munkavédelmi célból hord, hanem, hogy lelapítsa hatalmas lapátfüleit.
Bár Menzel filmje, amely Zdeněk Svěrák forgatókönyvéből készült, sokban rokona a nagyszerű Hóvirágünnepnek (1983), hiszen a közeg is rendkívül hasonló, Az én kis falum azonban igazi burleszk. Pavel úr (az év elején elhunyt Marián Labuda) és Otik párosa eleve a klasszikus Stan és Pan felállás, a dagi és a cingár, és az a tény, hogy Otik szinte néma és persze a fülvédő miatt süket, még inkább a régi némafilmes vígjátékok hangulatát hozza vissza. És ehhez nem is kellett túl sok, mert Bán János tényleg nem értette, mi folyik körülötte a cseh nyelvű forgatáson – de ő alapjáraton is zseniálisan hozza ezeket a figurákat. És mellesleg az ő külsejével simán el lehetett adni csehszlováknak egy olyan filmben, ahol egy olyan cseh legenda is játszott, mint az utánozhatatlan Rudolf Hrusínský – és az ő fia, ifjabb Rudolf Hrusínský. A filmet jelölték Oscarra a legjobb idegennyelvű film kategóriában, nem véletlenül.
