Az amerikai Madárfészek a francia Őrült nők ketrece remake-je egy lényeges változtatással és Robin Williams-szel, aki bölcsen a kevésbé rikító karaktert játszotta el egy elég rikító történetben.
Igen, a Madárfészek (1996) egy remake, csakhogy nem egy Vittorio Gassmann főszereplésével készült olasz, esetleg egy spanyol vígjáték újrázása, hanem az 1978-as, két folytatást is megélt francia Őrült nők ketrece újragondolása. Vagy ha egész pontosak akarunk lenni, Jean Poiret 1973-as színdarabjának amerikai feldolgozása, ahol megtartották az alaptörténetet, csak egy kicsit pikánsabbra hangszerelték, és megtették Robin Williamst a főszereplőnek.
A film középpontjában egy középkorú, meleg pár áll: Armand (Robin Williams) egy floridai meleg bár tulajdonosa, Albert (Nathan Lane) pedig a bár fő attrakciója, csak női ruhában, Starina néven, (ami ugyebár a Sinatra anagrammája, ha valakinek nem esett volna le). Szép is az életük így szabadon, kötöttségek nélkül, másságukat felvállalva, csakhogy egy napon megjelenik Armand fia, Val (Dan Futterman)
– emlék hősünk heteroszexuális éveiből -
, aki bejelenti az eljegyzését egy, a morális züllöttség ellen keresztes hadjáratot hirdető, konzervatív amerikai szenátor (Gene Hackman) lányával, Barbarával (Calista Flockhart). A gondok akkor kezdődnek, amikor a két család találkozik, merthogy a lány meghívja a szüleit vőlegényéhez és annak családjához. A szenátornak beadott mese szerint a meleg és zsidó Armand egy hetero görög diplomata - csakhogy nem mindenki értesül időben a kamumese pontos részleteiről...
Az amerikai verzió egy lényeges ponton különbözik a franciától: itt a leendő após nem szimplán ultrakonzervatív, hanem egy jobboldali politikus, akinek azért jön jól a floridai kiruccanás, mert kisebb krízis alakul ki mozgalma körül – annak egyik vezéralakja egy kiskorú fekete prosti ágyában kap szívrohamot. Bár a francia verzió az USÁ-ban is sikeres volt, a Unites Artists stúdió a jóval merevebb Amerikában jelentős kockázatot vállalt: meleg központi karakterekkel eddig főleg olyan AIDS drámákat lehetett eladni, mint a Philadelphia - Az érinthetetlen (1993) vagy kis költségvetésű, független alkotásokat. Itt viszont
közepesen nagy büdzsével vágtak neki egy közönségfilmnek – és a dolog bejött.
Sokat elmond a sikerről, hogy az 1996-os, 31 millió dollárból összehozott, végül 183,2 milliót hozó vígjáték hosszú éveken át a legjobb nyitóhétvégét produkáló, nyíltan meleg főszereplővel készült film volt, egészen a 2009-es Brüno bemutatásáig.
Ráadásul Mike Nichols (Nem félünk a farkastól, Diploma előtt, Charlie Wilson háborúja) munkája egy Oscar-jelölést is összehozott a legjobb díszlet kategóriában.
