Az Isaac Asimov azonos című novellagyűjteménye alapján készült Én, a robot (2004) csavaros története néha zavarba ejtő, de a látványvilága elsőrendű, és akkor Will Smith cipőjéről még nem is beszéltünk.
Mi lesz, ha az ember képére megalkotott robotok életünk részévé válnak? Kismillió sci-fi film és sorozat foglalkozik e hálás témával – hogy csak a legismertebbeket soroljuk, a Szárnyas fejvadász (1982) Ridley Scott-tól vagy Spielbergtől a A.I. - Mesterséges értelem (2001), legutóbb pedig a Westworld (2016 ). Alex Proyas nem ennyire neves rendező, viszont patinás alapanyagból dolgozott, hiszen Isaac Asimov azonos című írásából készítette Én, a robot (2004) című filmjét, ami elsősorban Will Smith-nek köszönhette hatalmas népszerűségét – és egy sportcipőnek.
Valamikor 2035-ben járunk, amikor a közszolgálati állásokat már „emberszabású” robotok töltik be. Del Spooner (Will Smith), a chicagói rendőrség detektívje legújabb ügye során a U.S. Robotics gyár egyik tudósa halálának körülményeit vizsgálja. Bár az eset öngyilkosságnak van beállítva, egyre inkább úgy tűnik, az elkövető egy gép, ám ez lehetetlen.
Spooner nem szereti a robotokat, és nem bízik meg bennük, pedig egy robot mentette meg az életét, amikor kihúzta egy autóroncsból – ám közben, pusztán racionális döntés alapján, meghalni hagyott egy 12 éves kislányt. Az egyre zavarosabb ügyben Dr. Susan Calvin robotpszichológus (Bridget Moynahan) van segítségére, - nem egy pszichológus, aki robot, hanem egy olyan személy, aki a robotok érzéseit elemzi -, és nem csak annak kell a végére járniuk, mi lett a tudós sorsa, hanem azt is, érvényes-e még a három alaptörvény. Mert ha nem, az emberiségnek annyi...
Nem biztos, hogy az Én, a robot túl jól öregedett - Jeff Vintar és Akiva Goldsman forgatókönyve utólag kissé csikorgónak tűnik, különösen a párbeszédeknél -, de Will Smith elképesztő energiával veti bele magát a szintetikus, mégis sokszor érző és gondolkodó lények világába, akik/amik hol ellenségek, hol szövetségesek, hol gyanúsítottak. És olyan jól vannak megcsinálva, hogy Smith mellett ők viszik a filmet,
és nem véletlen, hogy a látványvilágért Oscarra jelölték a meglehetősen drága, 120 millió dollárból készült alkotást,
ami aztán olyan jól teljesített, hogy végül világszerte 346 millió dollárt hozott össze. De sokan nem ezért emlékeznek rá, hanem egy furcsa termékelhelyezés miatt. Mert van, amikor a termékelhelyezésnek annyira nincs semmi köze magához a történethez, a film mondanivalójához, hogy le a kalappal. Ez történik itt is, amikor hősünk még a film elején egy csomagot kap, nyilván a neten rendelte, aminek úgy örül, mint egy kisgyerek, a csomag pedig egy Converse cipőt, egész pontosan egy 2004-es Chuck Taylor All-Stars cipőt rejt, és ezt a cipőt hordja végig, de úgy, hogy egyrészt konkrétan ki is mondja a modell nevét, illetve többen is megjegyzik, hogy milyen jó a csuka.
