Soha nem tudjuk meg, hogy végződtek volna ezek az elkaszált sorozatok

Rendkívül dühítő, mikor egy sorozatévad óriási cliffhangerrel zárul – és ezzel vége is, mert elkaszálták a szériát.

Sliders

A negyedik évadra a dimenziók között ugrabugráló, az otthonukat kereső eredeti csapat jócskán megfogyatkozott, lett egy "főellenség", méghozzá a kromaggok, de mindez nem tett jót a színvonalnak, sem a nézettségnek. Az ötödik szezonnal kaszálták a sorozatot, méghozzá egy olyan cliffhangerrel a végén, hogy aki eljutott odáig, bizony akadt néhány keresetlen szava a készítők számára. Az utolsó epizód végén találnak egy átjárót, ám egy látnok figyelmezteti a főszereplőket, hogy ha még egyszer "csúsznak", akkor meghalnak, csak akkor maradhatnak életben, ha beoltják magukat egy speciális anyaggal. Remy, az eredeti négyes egyetlen megmaradt tagja magába nyomja az injekciót, és ugrik. És ezután mi történik vele? Ki tudja. A többiek sírnak. 

 

Siberia

Viszonylag kevesen ismerik a 2013-as, álrealitybe csomagolt sorozatot, de a Lost rajongóinak feltétlenül érdemes megnézni, még a zenéje is nagyon hasonlít. Kicsit unalmasan indul ugyan, de lassacskán beindul, és épp akkor ér véget, amikor már kapcsolnánk is a következő epizódra. Titokzatos jelenségek, (talán) földönkívüliek, rejtélyes eltűnések, egy remek karakterekből álló csapat, akik között természetesen a realityk szabályainak megfelelően igazi sunyi bajkeverő is akad, és egy olyan utolsó epizóddal, ami után csak fogjuk a fejünket: kapunk ugyan néhány választ néhány rejtélyre, majd az egészet megfejelik egy újabbal. De nincs több belőle, a sorozatot kaszálták, sőt, az utolsó epizódokat is rövidebbre vágták, így az egész szezon kevesebb részt ért ért meg, mint amennyire tervezték. 

 

A nevem Earl

Az egyik legnagyobb gonoszság a világon, ha egy óriási cliffhanger után még ki is teszik a "folytatjuk" feliratot – aztán mégsem folytatják. A nevem Earl is így járt a negyedik évad végén: épp kiderült, hogy Dodge apja Earl, majd az is, hogy Earl Jr. nem a Rákos gyereke, pedig eddig mindenki azt hitte. A sarokba szorított Joy talán épp megmagyarázná, mikor vége a sorozatnak.

 

Carnivale

Az HBO 2003 és 2005 között futó története az elkaszált sorozatok egyik legnagyobb vesztesége. Két lassan hömpölygő, a rejtélyeket finoman adagoló évad jött csak ki, és mire úgy istenesen beindult volna, el is búcsúzhattunk a különös vándorcirkusztól. Daniel Knauf showrunner hat évadosra tervezte a sorozatot, de az HBO költségvetési okokból kaszálta, ugyanis a temérdek szereplő, az 1930-as évek korhű megidézése és a sok külső helyszín mind-mind nagyon drága volt, Knauf pedig nem egyezett bele, hogy a folytatásra csökkentsék a büdzsét. Az utolsó epizódban több főszereplő sorsa is bizonytalanná vált, és az addigi számtalan mitológiai utalás végre kezdett összeállni, majd lesújtott a kasza.

 

A folyó

Oren Peli, a Paranormal Activity alkotója természetesen found footage sorozatot készített. Egy híres felfedező eltűnik Amazónia esőerdejében, és egy csapat indul a felkutatására. Epizódonként egyre rémisztőbb titkokkal szembesülnek, és lassacskán kiderül, hogy valami nagyon nem stimmel a dzsungelben. A természetfeletti horror az évad közepe felé kezdett beindulni, és amikor tényleg izgalmassá és rémisztővé vált, nyolc rész után kényszerű véget ért.

 

Terminátor - Sarah Connor krónikái

A Terminátor 2. történetét folytatta a két évadot megért sorozat, amelyben Sarah és John Connor továbbra is menekülnek, mert a Skynet rendre újabb veszedelmet küld ellenük. Csatlakozik még hozzájuk egy "jó" női terminátor, és együtt szállnak szembe a gépekkel. A második évad végén a kis csapat a jövőbe utazik, ahol senki sem hallott John Connorról, beleértve a saját apját se, de számos kérdés megválaszolatlanul maradt. És ezzel kaszálták is a sorozatot.

(Forrás: Looper, Comingsoon)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu