Elképesztő az a mai napig megoldatlan gyilkosságsorozat, ami a történet hátterét adja, és elég elképesztő a rendező-forgatókönyvíró múltja is, amit a filmben is kamatoztatni tudott.
„Egy veterán rabló egy elkerülhetetlen utolsó munkába kezd.” – így szól a teljesen semleges és semmitmondó leírás az adatlapon, pedig annyi minden van A törvény felett (2017) című belga krimi története mögött. Merthogy Jean-François Hensgens és François Troukens munkája – Troukensről még beszélünk később – az ún. brabanti gyilkosok, vagy más néven a Nijveli Banda történetéből indul ki, akik az 1980-as években összesen 28 embert öltek meg hidegvérrel és rendszerint különösebb valódi ok nélkül szupermarketek, éttermek és más üzletek kirablásakor, további 40-et pedig súlyosan megsebesítettek. A három férfit és esetleges segítőiket sosem sikerült elfogni, 1985-ben felszívódtak, a feltűnően inkompetens rendőrség semmiféle bizonyítékot nem talált, a csendőrség látványos tétlensége alapján sokan jutottak arra a következtetésre, hogy az elkövetők kapcsolatban álltak a titkosszolgálattal, és valamiféle jobboldali milíciához vagy terrorszervezethez tartoztak.
A törvény felett készítőinek is megvan a maguk elmélete, de miután archív felvételeken bemutatják a gyilkosságokat, 30 évet ugranak. Ekkor hajtja végre azt a bizonyos utolsó melót Frank Valken (Olivier Gourmet) és bandája, ám a jól előkészített bankrablás mégis vérfürdővel végződik, az áldozatok között pedig ott van egy bírónő is. Nem csoda, hogy a rendőrség fokozott erőkkel veti bele magát a hajszába, amit Dany Bouvy (Bouli Lanners) és Lucie Tesla (Lubna Azabal) nyomozók vezetnek, akiknek külön-külön is megvan a saját okuk arra, hogy sikerrel zárják a nyomozást – vagy pont ellenkezőleg. Hensgens és Troukens azonban nem a nyomozásra koncentrálnak, hanem a belga alvilág sötét bugyraira, amelyet az utóbbi közelről is ismer, hiszen fegyveres rablásért éveket ült. A börtönből szabadulva kezdett a forgatókönyvírásba és a rendezésbe, de volt műsorvezető és képregényíró is.
Troukens most kamatoztatja mindazt a „tudást” és tapasztalatot, amit bűnözőként és a rács mögött szedett össze, és tényleg hiteles az, amit látunk. Hiteles, feszült és nagyon izgalmas, ráadásul úgy, hogy nem akar bombasztikus lenni, profi bűnözői nem úgy viselkednek, mintha hollywoodi sztárok lennének, hanem céltudatosan, hidegvérrel csinálják azt, amit csinálnak. Mindez nyilván sok szempontból Michael Mann nagy klasszikusát, a Szemtől szembent (1995) idézi, ami azért elég jó referencia, a rendszerint más szerepkörben mozgó Olivier Gourmet pedig nagyon meggyőző sokat látott veterán gengszterként.
