Sorozat készülne a Lánglovagokból

Konkrét terv még nincs, de Ron Howard rendezőnek tetszik az ötlet.

Ron Howardnak egy interjúban feltették a kérdést, hogy melyik filmjét látná szívesen sorozatformában. Lenne miből válogatni, hiszen olyan produkciók kötődnek a nevéhez, mint a Túl az Óperencián, az Apollo 13, az Egy csodálatos elme, A remény bajnoka vagy a Hajsza a győzelemért, az 1988-as Willow-ból ráadásul már készült is sorozat tavaly a Disney+-ra az eredeti szereplőkkel.

Howard választása azonban az 1991-es Lánglovagokra esne, mert szerinte az a téma a kisképernyős közegben is nagyon jól működne – nem véletlen, hogy a New York-i Tűzoltóság egyik állomásán játszódó Ments meg! annak idején 7 évadot ért meg.

A sorozat azonban nem áll még fejlesztés alatt, „nem dolgozunk rajta aktívan", ahogy a rendező fogalmaz, de állandó producertársával, Brian Grazerrel időről időre beszélgetnek róla.

A Lánglovagok főszereplői Kurt Russell és William Baldwin voltak, két egymással rivalizáló tűzoltó testvért alakítottak, akik kénytelenek együtt dolgozni, amikor egy veszélyes gyújtogató érkezik Chicagóba. Howard utólag elismeri, hogy a tűzjelenetek forgatása elég kockázatos volt.

A biztonsági kérdéseket illetően eléggé kitoltuk a határokat… Annyira megkönnyebbültem, amikor befejeztük. De most már meg tudnánk oldani, hogy kevesebb kockázatvállalás mellett vizuálisan ugyanolyan ambiciózusak legyünk."

via: EW