Sorozatok, amik túl hamar értek véget

Rettenetes érzés, amikor véget ér az ember kedvenc sorozata, pedig még néznénk tovább. Ennél már csak az a szörnyűbb, ha a történet rendes lezárás nélkül ér véget. Néha viszont megesik, hogy tíz-húsz évvel később visszatérnek a kedvenc karaktereink.

Deadwood

Minden idők egyik legjobb sorozata egy vadnyugati kisváros zűrös, mocskos és fordulatos hétköznapjain keresztül mutatja be a civilizáció születését. Timothy Olyphant csodálatosan játszotta az igazság pártján álló, de ezer belső feszültségtől gyötört sheriffet, de a sorozat legnagyobb figurája a kisváros sötét ügyeit a háttérben kavaró kocsmáros, akiből Ian McShane egy végtelenül szerethető negatív figurát kovácsolt. A valós történetekből táplálkozó sorozat utolsó, negyedik évada végül sosem készülhetett el, mert az HBO nem hosszabbította meg a színészek szerződését. A sorozat lezárását teljesen soha nem adták fel, a legutolsó pletykák szerint idén ősszel indulhat a Deadwood mozifilm forgatása.



Az ítélet: család (Arrested Development)

Három évadot ért meg, és hat Emmy-díjat gyűjtött be Az ítélet: család, mikor a Fox csatorna megszabadult a sorozattól, ami mostanra kult kinccsé nőtte ki magát. A sztori egy pofátlanul gazdag családról szól, akik hirtelen elveszítik mindenüket, és a családfő rács mögé kerül csalás miatt. A teljesen életképtelen családtagok ezután megpróbálnak azon a terepen boldogulni, ahol a többi hétköznapi halandó, ami csodás komikus helyzeteket eredményez. Stílusban és hangvételben megelőzte a korát, ezért 2003-ban egyszerűen nem tudtak vele mit kezdeni. Tíz évvel később a Netflix karolta fel a Bluth családról szóló sorozatot, és ez lett az egyik első saját gyártású produkciója a Kártyavár mellett. Idén ráadásul egy újabb, ötödik évaddal térnek vissza.



Twin Peaks

A kilencvenes évek elejének legnézettebb sorozatát már igazából azelőtt kinyírták, hogy a második évad után leállította volna az ABC csatorna. David Lynch-et gyakorlatilag rákényszerítették, hogy a második évadban leplezze le végre, hogy ki ölte meg Laura Palmert, és a rendező szerint onnantól nézhetetlen lett az egész. Ő már csak a záró epizód készítésében vett részt, amíg tavaly vissza nem térhetett az HBO-n a harmadik évaddal.


 

Különcök és stréberek (Freaks and Geeks)

Ennél a sorozatnál jobban kevesen mutatták be a kamaszkorral járó szenvedéseket, de a csodának sajnos egy évad után vége szakadt. A Különcök és stréberek egy jól tanuló, de a helyét mégsem találó tizenéves lány és a geek öccse iskolai és családi életét mutatja be rettentő árnyaltan és szerethetően. A zseniálisan eltalált karaktereket olyan, azóta befutott színészek játsszák, mint James Franco, Seth Rogen és Jason Segel. A legnagyobb és legesetlenebb geeket pedig az a Martin Starr játssza, aki most a Szilícium-völgy című sorozat legviccesebb programozóját, Gilfoyle-t alakítja. A háttérben producerként, íróként és rendezőként közreműködött Judd Apatow, aki azóta az amerikai vígjátékok egy új generációját indította be. Ebben a sorozatban és a későbbi munkáiban az a közös, hogy nagyon szépen egyensúlyoz a vígjáték és a dráma között, amitől nagyon emberi lesz az egész.


 

Ne bízz a ribiben! (Ne bízz a 23-asban lakó p-ában!) (Don't Trust the B---- in Apartment 23)

Nem egy világmegváltó sorozat, mégis nagyon könnyű belezúgni a Ne bízz a ribiben! szereplőibe. A főszerepet az a Krysten Ritter játssza, aki azóta a Jessica Jones című Marveles, szuperhősös sorozattal futott be, korábban pedig a Totál szívás egyik évadában játszotta a sorozat egyik kulcsfiguráját. A Ne bízz a ribiben! az Álom luxuskivitelben modern változata, amiben a botrányos, nagyvilági életet élő Chloe új lakótársra talál egy vidékről frissen érkezett lány képében, akik meglepően jól egymásra találnak. Sajnos a csoda csak két évadig tartott, és az utolsó nyolc részt is csak késéssel mutatták be.


 

Slágermájerek (Flight of the Conchords)

Az agyzsibbasztóan béna Slágermájerek címet kapta magyarul ez a zseniális kis sorozat, ami egy új-zélandi komikus páros fellépéseiből és rádióműsorából nőtte ki magát. Ez meg is látszik rajta, a két főszereplő annyira együtt él a szereppel, és olyan összeszokott komikus párost alkotnak, amilyet csak szökőévente látni. A sztori két új-zélandi zenészről szól, akik egy nyomorult kis albérletben laknak New Yorkban, és szeretnének befutni, de egyelőre csak egyetlen rajongójuk van, a menedzserük pedig egy teljesen fogalmatlan, de rettentő vicces új-zélandi figura. Sajnos összesen csak 22 darab alig félórás epizód készült belőle, de ezekért is hálásak lehetünk az HBO-nak. A harmadik évad ebben az esetben a két főszereplő miatt nem valósult meg sohasem, úgy érezték, hogy már nincsen több ebben a sztoriban, ezért nem érdemes tovább ragozni. Jemaine Clement azóta többek között a Hétköznapi vámpírok című sorozatban látható, aminek forgatókönyvírója is. A hülye menedzsert játszó Rhys Darby pedig legutóbb a nyár slágerfilmjében, a Jumanjiban tűnt fel.






Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu