Nem feltétlen A félelem útja az a film, ami Stephen Dorff legemlékezetesebb filmje lenne, de a színész gonosznak mindig remek, és most egy elvált asszonyt és annak kisfiát terrorizálhatja kedvére. Vagy mégsem?
Bár kifejezetten szeretem Stephen Dorffot, nagy bajban lennék, ha meg kéne neveznem legalább három kifejezetten jó filmjét. És pont ez a baj vele. Emlékezetes volt az Acélvárosban (1997), karizmatikus volt fővámpírként a Pengében (1998) és utána tudnék sorolni még pár filmet, de nem túl sokat és nem igazán emlékezeteseket. Ki tudja, talán nincs biztos ízlése, és nem tudott jó szerepeket választani, vagy csapnivaló ügynöke van, aki nem tudott fontos filmeket felhajtani neki, de még mindig nyomja, és az történt vele, mint minden olyan színésszel, aki elég karizmatikus ahhoz, hogy mindenki megjegyezze, de hosszú évek óta nincs magasan jegyezve: elkezdett rosszfiúkat játszani. Hálás és nem túl munkaigényes feladat ez egy rutinos színésznek, és nyilván A félelem útja (2011) készítői is ezért keresték meg – el is lopja a filmet.
Pedig nem is ő a főhős! Az elvált Lorraine Burton (Maria Bello) hétéves fiával, Chaddal (Connor Hill) hazafelé tart. Gyanútlanul megállnak egy benzinkútnál mirelit pizzát venni – mert arra nem telik, hogy beüljenek egy pizzériába. Lorraine míg fizet, néhány percre magára hagyja a kocsiban Chadet. Mire visszatér, döbbenten látja, hogy gyereke mellett egy férfi, Roy (Dorff) ül a kocsijukban. Roy mindenre elszánt bankrabló, aki Lorraine-t és fiát túszul ejtve Mexikóba akar átszökni, de előtte össze kell szednie az elrejtett zsákmányt. Azt ígéri a halálra rémült nőnek, hogy mindkettőjüket elengedni, ha egy családnak adják ki magukat és rendben mennek a dolgok, de ha valami félresikerül, gond nélkül végez velük. Lorraine mindezek ellenére igyekszik riasztani a hatóságokat, majd egy idő után az is eszébe jut, hogy a rabolt pénz az ő félrecsúszott életét is rendbe tehetné…
A film egyszerre road movie és kacifántos túszdráma, ahol folyamatosan változik a túszejtő és túszai közötti kapcsolat – a kis Chad például először új barátként tekint autójuk nem várt utasára - és persze túlélőfilm is, nem várt fordulatokkal és érzelmi csúcspontokkal. Mindezek ellenére a John Bonito rendezte A félelem útja (2011) megmaradt az ún. direct to video kategóriában, vagyis a mozikat elkerülve egyenesen DVD-n jelent meg, pont a kiforratlan rendezés és a kissé egyenetlen forgatókönyv miatt, de Maria Bello és Stephen Dorff kettőse nagyon is jó, és amikor Dorff megvillant egy kis gonoszkodást, az nagyon jól működik. És ilyenkor az ember azt reméli, hátha jön egy tényleg jó rendező, és ad neki egy olyan szerepet, ami egy teljesen más kategóriát jelentene számára …
