Megnéztük az HBO új sorozatának első részét, jól megizzasztott.
Ha hype-ról van szó, az internet népe gyorsan felejt: a Trónok harca csúfos befejezése már a kutyát se érdekli, és a Csernobil után most mindenki az Eufóriáról beszél. Sam Levinson (történetesen a Jó reggelt Vietnam!, az Esőember, a Játékszerek és a Gömb rendezőjének, Barry Levinsonnak fia) egy azonos című izraeli sorozatot dolgozott fel, amibe saját középiskolás élményeit is beleszőtte.
Óriási közhely, hogy a kamaszok hülyék. A kamaszkor egyébként is az élet talán legócskább, és utólag belegondolva legnevetségesebb és egyben legszomorúbb időszaka: hiszen rövid idő alatt megszűnünk gyereknek lenni, belepottyanunk a felnőttlétbe - legalábbis ezt hiszi magáról minden kamasz, és úgy is tesznek, mintha felnőttek lennének, csak hát még nem nagyon mennek nekik ezek a dolgok. A hormonok egy fura lényt teremtenek, ami a test gyors megváltozása miatt sokszor még idétlenül is néz ki, hülyeségeket csinál, mégpedig gyorsan és azonnal, és egyébként is: örökké fog élni.
No meg persze a szex, a drogok és a többi. És ez is óriási közhely. Hiszen ezek a mai fiatalok, bezzeg a mi időnkben. Még egy közhely, a legbénább mind közül.
Az HBO vadiúj sorozata a kamaszlétről mesél, méghozzá a legnyomorúságosabb kamaszlétről. Az iskolai gyökerekről, akik kigyúrt testükkel tökéletesnek érzik magukat, és ez feljogosítja őket, hogy a lányokat pusztán tárgyként kezeljék, kiröhögjék, megalázzák, pucér képeiket röhögve mutogassák kanszagú haverjaiknak. Nagyon kemények.
A lányokról, akik valami kifacsart értékrend alapján - ahogy ők mondják - ribancok akarnak lenni, mert 16 évesen szűznek lenni nem menő, sőt, valójában szégyenletes dolog. És azokról a lányokról, akiket a tökéletes testű gyökerek már annyit aláztak, hogy magukat selejtnek gondolva saját szexualitásukkal pusztítanak, és még ha dühből is csinálják, csak magukat szégyenítik meg vele. Persze kamaszok között, kívülről szemlélve, a torz értékrend miatt ez még menő is lehet.
A történet egyik főszereplőjét, Rue-t (Zendaya) mindez hidegen hagyja, tökéletes kívülálló ő, ugyanis kőkemény drogfüggő, és tulajdonképpen semmi más nem érdekli, csak hogy letompulva szarhasson bele a nagyvilágba. Függősége korábbról ered: furcsa gyerek volt, ezért szülei mentálisan betegnek hitték, az orvosok mondtak mindenfélét, de ami biztos, a lánynak rendre pánikrohamai voltak, és egy alapos benyugtatózás során találta meg azt az állapotot, amelyben biztonságban érzi magát. Az első epizód elején épp a rehabról érkezik vissza családjához, miután túladagolta magát.
A másik főszereplő, a transznemű Jules (Hunter Schafer transznemű művész és modell), különös figura. Eddig szinte semmit nem tudni róla, a történet csak sejteti, hogy iszonyatos dolgok történtek vele, ami lelkileg elég keményen megnyomorította - gyakorlatilag megerőszakoltatja magát egy ötvenes fickóval.
Íme a felállás. Gyanítható azonban, hogy az Eufória inkább a szélsőségeket akarja megmutatni: minden szereplője sérült és beteg, mindenki pusztítja magát. A szándékos túlzás a mintegy 12 éves drogdíler szerepeltetésével érhető tetten: a kissrác keni-vágja a drogokat, sorolja az összetevőket és hatásukat, miközben egy műanyag tálból kajával tömi a fejét. Egyelőre tekintsük hát az Eufóriát afféle túltolt, modern tanmesének.
Persze ez mit sem von le az értékéből. Rettenetesen nyomasztó az első epizód, ugyanakkor a fekete humornak és ötletes vizuális megoldásoknak (az operatőr Rév Marcell - Fehér isten, Jupiter holdja) köszönhetően nem tapicskol kéjes élvezettel a lelki és testi nyomorban. Mindenesetre a folytatásban készüljünk fel arra, hogy (továbbra is) legalább minden második jelenet arcul fog csapni, ráadásul az HBO a második epizódra belengetett több mint harminc péniszt.
