Tarantino-filmekben dúskálhatunk szombaton

Django elszabadul, Ponyvaregény, Jackie Brown. De persze annak is segítünk a filmválasztásban, aki nincs oda a kultrendezőért.

Mondvacsinált hős - Film4, január 11. szombat, 17.40h

Hősök márpedig léteznek _ állítja Gale Gayley, a rámenős riporternő, aki 53 utastársával együtt repülőszerencsétlenség áldozata lesz. Bernie LaPlante, a piti kis csaló éppen arra jár, s meghazudtolva önmagát, élete kockáztatásával megmenti a gép utasait, majd egyszerűen tovább áll, nem hagyva hátra mást, mint egy fél pár ócska cipőt. A riporternő rögtön felismeri a történetben a nagy lehetőséget és elindít egy sorozatot a chicagói tévében, mely személyes hangvételű beszámolókban dolgozza fel a katasztrófa történetét. A titokzatos idegen egyik percről a másikra az érdeklődés középpontjában találhatná magát és egymillió dollárral lehetne gazdagabb. Ám egykori útitársa a helyébe lép és a hős megmentőnek adja ki magát.

Casino Royale - Mozi+, január 11. szombat, 18.10h

Ian Fleming könyve alapján! Első küldetésére indul James Bond, az angol titkosszolgálat 007-es ügynöke. Feladata, hogy a montenegrói Casino Royale-ban sorra kerülő pókermérkőzésen legyőzze a terroristák bankárát. Le Chiffre ugyanis milliókkal tartozik a megbízóinak, és a hatalmas tétre menő pókerpartin akarja visszaszerezni a pénzt. Bond-ot eleinte bosszantja, hogy a gyönyörű Vesper Lynd személyében felvigyázót rendelnek ki mellé. Ám miután közösen túlélik Le Chiffre és bérgyilkosainak merényletsorozatát, beleszeret a lányba, és ez olyan bonyodalmakhoz vezet, amelyek örökre átformálják az életét...

Kilenc élet - RTL Klub, január 11. szombat, 21h

Tom Brand (Kevin Spacey) egy vakmerő milliárdos. Cége, a FireBrand fennállásának legnagyobb dobására készül: az északi félteke legmagasabb felhőkarcolójának építését fejezik be. Tom munkamániája miatt eltávolodik gyönyörű feleségétől, Larától (Jennifer Garner) és lányától, Rebeccától (Malina Weissman). Közeleg Rebecca 11. születésnapja, és ahogyan minden évben, most is csak egy dolgot szeretne: egy macskát. Tom ki nem állhatja a macskákat, de nincs se ideje, se ajándéka és a véletlen egy furcsa kisállat-kereskedésbe sodorja, ahol az üzlet különc tulajdonosa Felix Perkins (Christopher Walken) egy fenséges macskát, Szőrmók urat adja el neki. Az úton hazafelé Tomot egy szörnyű baleset éri, majd a macska testében éled újjá...

Testcsere - Prime, január 11. szombat, 21h

Dave és Mitch gyermekkori jóbarátok, de az élet elsodorta őket egymástól. Míg az előbbiből jól kereső, ám túlhajszolt ügyvéd, férj és háromgyermekes apa lett, addig az utóbbi agglegény, és ugyanolyan léhűtő maradt, mint volt. Egy részeg éjszakát követően azonban az életük a feje tetejére áll, ugyanis testet cserélnek! Hamarosan rájönnek, hogy a látszat ellenére ez nem is olyan jó dolog. Így kétségbeesetten igyekeznek visszaszerezni a régi énjüket, miközben megpróbálják nem tönkretenni a másik életét...

Trópusi vihar - Humor+, január 11. szombat, 21h

Ben Stiller, Jack Black és Robert Downey Jr., olyan filmsztárokat alakítanak ebben az akció-vígjátékban, akik egy szuper-drága háborús filmet forgatnak eredeti helyszíneken. Csakhogy az elszabadult költségvetés miatt a stúdió kihátrál a film mögül, viszont a frusztrált rendező úgy dönt, hogy mégis folytatja a forgatást. Stábját a délkelet-ázsiai dzsungel közepébe vezeti, ahol aztán igazi rosszfiúkkal találják szembe magukat…

Minden áldott reggel - Duna Tv, január 11. szombat, 21.30h

Sainte-Colombe, a viola da gamba művésze özvegyen él, és csak a zenének, meg két lánya nevelésének szenteli minden idejét. Egy napon XIV. Lajos meghívja udvarába a nagy mestert, de ő csökönyösen kitart a magányossága és művészi függetlensége mellett. Beállít hozzá egy 17 éves fiatalember, aki kitartó próbálkozásával eléri, hogy Sainte-Colombe a tanítványául fogadja őt. Az idős mestert hamarosan baljós érzések kezdik nyugtalanítani: félti lányait és egész zenei világát az ifjú tanítvány hatásától...A film Pascal Quignard regénye alapján készült Gérard Depardieu és a tragikusan fiatalon elhunyt fia, Guillaume Depardieu főszereplésével.

Egy veszedelmes elme vallomásai - Film4, január 11. szombat, 21.50h

"A nevem Charles Hirsch Barris. Írtam popszámokat, voltam tévés producer. Felelős vagyok a légkör agyzsibbasztó, gyermeteg szórakoztatással való szennyezéséért. Ezen felül pedig meggyilkoltam harminchárom embert."A tévé tette híressé, de a legnagyobb sikereit a képernyőn kívül alkotta. Az Egy veszedelmes elme vallomásai egy legendás showman kettős életének története, aki nappal tévéproducer volt, éjszaka a CIA bérgyilkosa. A fiatal, energikus Chuck Barris, aki az egyre növekvő tévés iparágban a csúcsra kerül, egyszer csak azon kapja magát, hogy egy rejtélyes alak követi, majd elcsábítja őt a CIA ügynökök titkos és veszélyes világába. Miközben Barris olyan leleményes és népszerű vetélkedők dinamikus producereként szerez nevet, mint "Az ifjú pár játék" vagy a "Gong Show", rendszeresen merényleteket hajt végre az Egyesült Államok kormányának megbízásából. Ahogy a nézettsége emelkedik, Barris belevonja műsorait titkos életébe: "Az ifjú pár játék" nyertes szerelmesei a "mesés Helsinkibe" és a "romantikus Nyugat-Berlinbe" utazhatnak _ ami nem éppen Párizs, viszont remek álcát nyújt a párokat gardírozó Barrisnak titkos küldetéseihez.Miközben Barris sütkérezik e két világ _ a szórakoztatás és a kémkedés _ káprázatában, az élete lassan fenekestül felfordul. Vergődik két nő között: az egyik szereti őt, a másikat viszont ő találta ki. A közvélemény azzal vádolja, hogy szennyezi a légkört... miközben egy áruló ügynök őt szemeli ki célpontnak. Barrisnak vissza kell szereznie az életét. Mindkettőt.

Ponyvaregény - Pulp Fiction - Film Now, január 11. szombat, 21.55h

Adott két idősödő, szabad szájú, tökös, szimpatikus gengszter, Vincent (John Travolta) és Jules (Samuel L. Jackson), akik igyekeznek főnöküknek visszaszerezni egy aktatáskát. Ehhez persze meg kell ölniük pár embert, de ez az egyszerű bérgyilkosokkal gyakran megesik. Jules a rá célzott golyókat csodával határos módon elkerüli, s ezt jelnek tekintvén úgy dönt, felhagy eddigi életével. Társának viszont el kell vinnie szórakozni a gengszterfőnök feleségét... Van továbbá egy boxoló, Butch (Bruce Willis), aki a hírhedt marffiafőnök, Marselleus Wallace (Ving Rhames) átvágását tervezi. Hogy-hogy nem, odáig fajul a történet, hogy végül már inkább a megmentésére készül, mint a lelövésére... Nem utolsósorban, pedig, van egy piti rabló-párosunk is (Tim Roth és Amanda Plummer), akik éppen egy étterem kirablására készülnek. Ám ott reggelizik Vincent és Jules.

Django elszabadul - TV2, január 11. szombat, 22.25h

Amerika déli része két évvel a polgárháború előtt. Egy különös módszereket követő profi fejvadász (Christoph Waltz) egy rabszolga (Jamie Foxx) segítségével nagy sikert ér el, és hálából felszabadítja Djangót. De a társak együtt maradnak, hogy megkeressék a fekete férfi feleségét (Kerry Washington), akit egy rabszolgapiacon láttak utoljára. A nyomok végül egy ültetvényre vezetik őket, melynek tulajdonosa (Leonardo DiCaprio) rabszolgáit _ trénere segítségével _ egymás elleni gladiátorküzdelemre képezi ki. A fejvadászoknak sikerül bejutniuk a birtokra, de nem biztos, hogy ki is jutnak onnan: a földesúr hű szolgája (Samuel L. Jackson) gyanút fog, és a kalandorok csapdába esnek. Dönteniük kell, hogy az önfeláldozás vagy a túlélés-e a fontosabb számukra...

Egy gyilkos agya - Film Mánia, január 11. szombat, 22.35h

Harris, az FBI tisztje egy csapat ügynökjelöltet oktat a sorozatgyilkosok pszichológiai személyiségrajzának technikájáról. A profilkészítés meglehetősen elvont tudomány, ezért Harris úgy gondolja, egy kis gyakorlati tréning sokat segítene diákjain. Az ügynöktanoncokkal együtt felkerekedik hát, hogy az FBI egy külvilágtól elzárt szigetén egy szimulált gyilkossági ügy segítségével gyakorolhassák a tanulók a profilalkotás folyamatát. A gyakorlat azonban túl jól sikerül: valaki ugyanis sorra gyilkolja a diákokat. Az életben maradottak számára most valóban élet-halál kérdése, hogy megtanulták-e a leckét. Ki kell deríteniük, hogy melyik társuk a sorozatgyilkos, mielőtt maguk is áldozattá válnának.

Most már elég! - Moziverzum, január 11. szombat, 22.55h

Minden csodálatosan alakul Slim életében. Megismerkedik a jóképű Mitch-el, és az esküvőjük után nem sokkal megszületik a kislányuk is. A tökéletes boldogság azonban szertefoszlik, amikor Slim megismeri férje rejtett, sötét oldalát is. A brutális férj ugyanis a veréstől sem riad vissza, hogy sakkban tartsa feleségét. Az egyetlen kiút pedig a szökés a pokollá vált családi fészekből. Mitch azonban ördögi módon a nyomukra bukkan, pénze és befolyásos barátai segítségével mindenhol fenyegeti őket. Anya és lánya így már sehol sincsen biztonságban. Slim-nek ekkor nincs más választása: a menekülés helyett fel kell vennie a harcot. Megkezdődik hát a küzdelem köztük, életre-halálra...

Eastern Promises - Gyilkos ígéretek - AMC, január 11. szombat, 23h

Egy brutálisan bántalmazott orosz kamaszlány belehal a szülésbe. Az ügyeletben lévő nővér, Anna (Naomi Watts) elhatározza, hogy megkeresi a rokonait. Amikor felkeresi az elegáns orosz éttermet, nem is sejti, hogy milyen veszélybe sodorta magát. Az étterem tulajdonosa a helyi orosz maffia vezetője, aki éppen azon ügyködik, hogy fia, Kirill (Vincent Cassell) után eltakarítson. Ebben nagy segítségére van Nyikolaj (Viggo Mortensen), aki mindig profin gondoskodik arról, hogy az útban lévő hullák eltűnjenek.

Ragyogás - Duna Tv, január 11. szombat, 23.25h

Gondolj a legfélelmetesebb terrorra, ami csak érhet! Egy földönkívüli szörny támadása? Egy végzetes kór? Vagy a rettegés attól, hogy olyasvalaki fenyegeti az életed, akiről azt hitted, ő lesz, aki megvéd és szeret, ha bajba kerülsz, a családod egyik tagja!Kubrick hátborzongatóan izgalmas remekművében _ amelyet a Newsweek kritikusa az első epikus horrorfilmnek nevezett _ az ember ezen utóbbi, mindenkiben mélyen megbúvó félelme jelenik meg. A Stephen King azonos című regénye alapján készült mesterműben Jack Nicholson élete egyik legjobb alakítását nyújtja, mint Jack Torrace, aki a családjával a téli holtszezon idejére egy, a világtól elzárt kísérteties hotelba költözik gondnoknak. Ha az évszázados falak mesélni tudnának, hátborzongató történetek tucatjai kerülnének a felszínre. Úgy tűnik, hogy Jack kisfia előtt nincsenek is titkai a háznak, mert látja a fürdőkádba fulladt nőt, az elegáns lakosztályban kivégzett férfit és az összes holt lelket, amelyek nem találnak nyugalmat. De lehet, hogy mindezek a rémképek csupán jeleznek valamit. A Jack agyát elborító őrületet, a folyamatot, amelynek hatására a szerető apa vérszomjas, gyilkos indulatokkal teli szörnyeteggé válik.

Visszatérés a kék lagúnába - Prime, január 11. szombat, 23.25h

A fiatalon megözvegyült Sarah Hargrave (Lisa Pelikan) kislányával utazik, amikor egy csónakban halott házaspárra és kétéves fiukra találnak, aki a csodával határos módon életben maradt. Sarah magához veszi a kis Richardot, azonban a hajón kolera járvány tör ki, és az asszony kénytelen a két gyerekkel egy csónakban elmenekülni. Egy lakatlan trópusi szigetre érnek, ahol Sarah halála után Lilli (Milla Jovovich) és Richard (Brian Krause) magukra maradnak. A kamaszkorba lépő fiatalok gyerekkori barátságát felváltja a szerelem, s kettejük boldogságának harmóniáját csak egy szigetre tévedő hajó zavarja meg.

Jackie Brown - RTL Spike, január 11. szombat, 23.50h

Jackie Brown légiutaskísérőként és pénzcsempészként keresi meg a kenyérre valót _ a hivatalos munkáját kihasználva készpénzt hoz az USA-ba a fegyvernepper Ordell Robbie-nak. Üzletük egészen addig a napig működik, míg két rendőr le nem füleli Jackie-t a reptéren. A rendőrők rákényszerítik a nőt, hogy segítsen nekik elkapni Ordellt. Egy szimpatikus óvadékügynökkel az oldalán Jackie azonban egy vakmerő tervet sző, amellyel mindenkit sikerülne kicselezniük. Az ügyet tovább bonyolítja Ordell két embere, Louis Gara és Melanie Ralston _ nekik ugyanis szintén megvan a saját tervük. Jackie mindkét fél számára bizalmat ígér, és probléma nélkül viszi véghez a tervét, és sétál el végül fél millió dollárral.

Ártatlanságra ítélve - M2, január 11. szombat, 00.45h

Scott Turow művéből Frank Pierson. Alan J. PakulaCaroline Polhemust, az ambiciózus, fiatal ügyésznőt brutális kegyetlenséggel meggyilkolják. Minden jel szerint kéjgyilkosság történt, a gyanú a mindaddig feddhetetlen hírben álló államügyész-helyettesre, Rusty Sabich-re terelődik. A nős férfi _ több más kollégájához hasonlóan _ valóban viszonyt folytatott a gyönyörű Caroline-nal és azután sem tud szabadulni hatása alól, miután a nő lecseréli őt főnökükre. A perdöntő tárgyaláson minden Rusty bűnösségére utal....Rendkívül izgalmas krimi Alan J. Pakula, a műfaj egyik legjelentősebb alkotójának rendezésében.