Tévénézettség: a Zsákbamacska hozta el a TV2 egyik leggyalázatosabb eredményét

Elképesztően rossz formában van a TV2, hétköznapokon gyengélkedik, ráadásul hétvégén sem igazán tud labdába rúgni a csatorna.

Biztosak vagyunk benne, hogy a TV2 még a nézőknél is jobban várta, hogy végre véget érjen a múlt hét, de legalábbis a hétköznapok, ugyanis

a Zsákbamacska történetének leggyalázatosabb eredményét érte el: a fiatalok körében átlagosan 88 ezer néző követett egy-egy adást, a közönségarány 10,2 százalékos volt.

A teljes lakosság körében sem szerepelt túl jól a felújított Zsákbamacska: ebben a célcsoportban 406 ezren néztek egy adást, az átlagos közönségarány 13,2 százalék volt. Ennyire rossz nézettsége egy hétköznaponként, főműsoridőben jelentkező műsornak talán még nem is volt a TV2-n, mi azért megpróbáltunk ennek utánajárni.

Keresgéltünk a közelmúlt TV2-es produkciói között, hogy megnézzük, volt-e már ehhez hasonló bukta a csatornánál: 2024-ben és 2023-ban nem találtunk ilyet, azonban 2022-ben többször is belefutott a csatorna pár önmagától származó pofonba.

2022 augusztusában mindössze 20 adást, négy hetet élt meg a Város vs Vidék című vetélkedő, amelyben egy vidéki és egy városi csapat küzdött meg egymással.

Átlagosan 110 ezer néző körüli eredménnyel "büszkélkedhetett" a műsor, melynek az RTL-en akkor futó Keresztanyuval kellett volna felvennie a versenyt nagyon kevés sikerrel. Szintén ez idő tájt, a Város vs Vidék előtt ment öt héten át a Pénzt vagy éveket című műsor Kasza Tibor vezetésével, a vetélkedő pedig abból állt, hogy egy szerencsétlen statisztáról kellett TV2-es celebeknek megtippelniük, hogy hány éves lehet. Igen, pont olyan volt a műsor, mint amilyennek hangzik, mégis négy évadot megélt, de az utolsó, amely 2022 nyarán került adásba, már nehezen tudott 100 ezres nézőszámot produkálni. De még ezek sem szerepeltek annyira gyengén, mint a múlt heti Zsákbamacska-adások, amiknek a már említett 88 ezres átlagos nézőszámot sikerült csak összehozniuk.

Forrás: TV2 Sajtószoba

 

A Zsákbamacska bukásáról minden héten megemlékezünk, de úgy tűnik, mindig van lejjebb. Ezt a TV2 is látja, ezen a héten a műsort már elrejtették a mostani „új” főműsoridős vetélkedő, az újraindult Szerencsekerék utánra. A nagy kérdés az, hogy Kasza Tibi műsorának új évada mennyire vonzza majd nézőket, ugyanis az előző etap szintén nem örvendett nagy sikernek: a március közepén véget ért évad utolsó hetében már csak 152 ezres közönséget vonzott 15,3 százalékos közönségaránnyal, vagyis inkább gyenge, mint közepes eredménnyel búcsúzott akkor a nézőktől. Kíváncsiak vagyunk, hogy az uborkaszezon kezdetén hogyan fog muzsikálni a Szerencsekerék, képes-e újból több nézőt a képernyők elé ültetni, vagy ez is olyan sorsra jut majd, mint a Zsákbamacska.

Forrás: TV2 Sajtószoba

 

A jövő héten egyébként az RTL is új műsorstruktúrával próbálkozik, ugyanis véget ér az aktuális vetélkedő, a The Floor első évada, helyette pedig a Drága örökösök kerül a főműsoridőbe, tehát Kasza Tibi ezzel vívja majd hétköznapi csatáit. Azzal a sorozattal, ami két hete fut az RTL-en, és múlt hétre, vagyis az új évad második hetére szintén jócskán veszített közönségéből: míg a premierhéten még egy-egy adást átlagosan 97 ezren néztek a fiatalok körében, addig ez a szám a második hétre, vagyis a múlt hétre 73 ezerre csökkent, a kezdeti 11,2 százalékos közönségarány 8,8 százalékra zsugorodott. De persze ehhez rögtön hozzá kell tenni, hogy a sorozat a The Floor után látható, vagyis egy későbbi időpontban, jövő héten viszont a The Floor kiesik, „eggyel” korábbi műsorsávba kerül, így a Szerencsekerékkel mérkőzik majd meg. Az eredményekről természetesen beszámolunk majd.

Forrás: RTL

 

De nézzük, hogy muzsikált a The Floor az utolsó előtti hetében: 

a vetélkedő a múlt héten érte el a leggyengébb eredményét, vagyis úgy tűnik, hogy ez is kifárad a végére, és már nem tudja fenntartani a nézők érdeklődését:

a fiatalok körében 154 ezren néztek átlagosan egy adást, a közönségarány 17,7 százalék volt. Ez nem egy kimagasló eredmény, de a Zsákbamacskához képest mindenképpen jobb, és még így is hatalmas a különbség a két műsor között az RTL-es javára. Ami azonban ennél sokkal jobb eredményekkel kezdte pályafutását, a premierhéten még 195 ezren néztek egy-egy adást, és nagyon magas, 21,7 százalékos volt a közönségarány.

Előző héthez képest sokat csökkent az RTL Híradó, a Tények, a Fókusz és a Tények Plusz nézettsége is, vagyis hétköznapokon egyik csatorna egyik műsorának sem ment túl jól a szekér, és a szombaton véget ért Gólkirályság is sok nézőt veszített az előző epizódhoz képest: múlt héten 122 ezren nézték az évad utolsóelőtti részét, a közönségarány 14 százalékos volt. (Előző héten 150 ezres közönséget és 19,1 százalékos közönségarányt ért el az akkori rész.) De még így is rommá verte a TV2-n sugárzott A függetlenség napja című amerikai filmet, amit 74 ezren követtek figyelemmel, a közönségarány 8 százalékos volt a fiatalok körében.

Vasárnap viszont mind az RTL, mind a TV2 főbb műsorszámai is növelni tudták nézőszámukat az előző héthez képest:

a Cápák között a 183 ezres előző heti közönségét tornászta fel 186 ezerre, viszont most csak a második helyen végzett a nézettségi toplistán, szemben az előző heti győzelemmel. A TV2 modelles műsora, a Next Top Model Hungary vasárnapi, utolsó adására a műsor egészéhez képest nagyon sokan voltak kíváncsiak: míg előző héten 103 ezer nézője volt az adásnak, addig a múlt heti döntőt 153 ezren követték figyelemmel, a 10,4 százalékos közönségarány az utolsó héten 14,4 százalékosra nőtt, és így a műsor a toplista hatodik helyéig meg sem állt.

Forrás: tv2play.hu

 

És ha már a toplistánál tartunk: a fiatalok körében a hét legnézettebb műsora lett, vagyis a toplista első helyén végzett a szombat esti BL-döntő (Borussia DortmundReal Madrid) 245 790 nézővel és 26,1 százalékos közönségaránnyal,

második helyen – jócskán lemaradva a már említett Cápák között 186 428 nézővel és 18 százalékos közönségaránnyal, harmadik helyen pedig a The Floor legnézettebb, hétfői adása 173 629 nézővel és 20,4 százalékos közönségaránnyal. A csütörtökön az M1-en közvetített EP választási „vitaműsor” a hetedik legnézettebb volt a héten 149 719 nézővel és 15,8 százalékos közönségaránnyal.

A teljes lakosság körében az első két helyen két Tények-adás áll, itt a harmadik helyre ért be a választási „vitaműsor” 596 426 nézővel és 18,3 százalékos közönségaránnyal. Negyedik helyen ismét egy Tények következik, és ebben a célcsoportban csupán az ötödik helyen ért célba a BL-döntő 586 060 nézővel és 21,4 százalékos közönségaránnyal. A legnézettebb The Floor-adás a tizedik lett, a Cápák között a 18. helyen végzett, a Next Top Model Hungary a 20. helyig jutott.

A fiatalok körében, főműsoridőben mért közönségarányok tekintetében vitte a hetet az RTL 13,2 százalékkal, a TV2 viszont igencsak lemaradva, 9,9 százalékkal lett a második helyezett úgy, hogy a hét minden napján kikapott az RTL-től.