Tévésorozattal térne vissza Quentin Tarantino

Egy 8 epizódból álló szériát szeretne leforgatni a jövő évben. Közben a könyvírásba is egyre jobban beleásta magát.

A mester ugyanis a sorozatra vonatkozó terveit új, Cinema Speculation című könyve bemutató eseményén osztotta meg, New Yorkban.

Azt azonban nem tárta fel, hogy miről szólna a széria, és persze minden egyéb részletet is titokban tartott.

Korábban Tarantino részt vett már egy sorozat munkálataiban: két részt is rendezett a CSI: A helyszínelőkbe 2005-ben. Az elmúlt hónapokban többször felröppent már a hír, hogy visszatérne a tévébe, de először még arról volt szó, hogy elkészíti a Justified (A törvény embere) című FX-széria felújítását.

Forrás: Kevork Djansezian / Getty Images


A New York-i beszélgetésen szó esett QT egyéb projektjeiről is – elmesélte például, hogy még a Volt egyszer egy… Hollywood befejezése előtt írt egy színdarabot is. Akkoriban történt az is, hogy megkeresték egy ajánlattal arra vonatkozóan, hogy írja meg a 2000-ben Samuel L. Jackson főszereplésével bemutatott Shaft rebootjának forgatókönyvét, de arra az ajánlatra nemet mondott.

Nézői kérdésre a direktor azt is elárulta, melyik képregényt adaptálná a legszívesebben: a Marvel Sgt. Fury and His Howling Commandos című füzeteit, amelyek a vásznon Samuel L. Jackson által megformált Nick Furyt II. világháborús közegben mutatják be. Attól viszont, hogy ez érdekli a legjobban, persze egyáltalán nincsenek az adaptálására vonatkozó tervei. Ahogy a magunk részéről kétkedve fogadjuk a sorozatkészítést is, hiszen

Tarantino a múltban annyi mindent mondott már – és hát nem igazán készült el az általa rendezett Star Trek-folytatás sem...


(via Variety)