10 dolog, amit nem tudtál A nagy Lebowskiról

A Coen fivérek megunhatatlan vígjátékát vasárnap megint leadja a tévé. Ebből a jeles alkalomból összeszedtünk nektek tíz forgatási érdekességet a kulisszák mögül. Kiderül például, mi a közös A nagy Lebowskiban és az Amerikai história X-ben.

1. Több ruha, amit Töki a filmben visel, a karaktert megformáló Jeff Bridges saját cucca – például a szandál, ami állítólag még mindig megvan neki, és a mai napig használja is. A hős többi holmiját a jelmezesek környékbeli turkálókból szedték össze, mert úgy gondolták, Töki maga is ilyen helyeken vásárolna.

2. A forgatókönyv egy korai változatában szerepelt az is, honnan származik Töki jövedelme: ő a Rubik-kocka feltalálójának az örököse – ezek szerint tehát a karakter magyar származású! Joel Coen forgatókönyvíró-rendező azonban végül úgy döntött, hogy ejtsék ezt a részt.

3. Ez állítólag John Goodman kedvenc filmje azok közül, amelyekben szerepelt. Sőt: azt is állítja, hogy A nagy Lebowski forgatását élvezte az összes filmje közül a legjobban.

4. Töki összesen 147 alkalommal mondja ki a cselekmény során az „ember” szót (ez közel másfél alkalom percenként). A b-vel kezdődő káromkodás vagy valamely variációja 292-szer hangzik el. A „töki” szó pedig 161-szer jelenik meg: 160-szor hangzik el, egyszer pedig (a második álomjelenetben) leírva láthatjuk.

5. A forgatókönyv eleve Jeff Bridgesre, John Goodmanre, Steve Buscemire és Sam Elliottra szabva íródott (habár Töki szerepére egy rövid ideig Mel Gibson is felmerült). A nagy Lebowski szerepére Robert Duvallt, Anthony Hopkinst és Gene Hackmant is felkérték, de egyiküket sem érdekelte a dolog. Sőt: Coenék nagy favoritja Marlon Brando lett volna – de a figurát végül David Huddleston játszotta el. Bunny Lebowski (Tara Reid) megformálására Charlize Theron is szóba került.

6. Az ok, amiért Walter (John Goodman) mindig bekussoltatja Donnyt (Steve Buscemi) a Coen fivérek előző filmjében, a Fargóban keresendő. Abban ugyanis Buscemi egy igazi szövegládát játszott.

Forrás: Budapest Film

 

7. Amikor Jesusnak be kell kopogtatnia minden ajtón, hogy elmondja, hogy szexuális bűnöző, egy nagy dudor látható a nadrágján keresztül – az élethű kidudorodást egy zacskó madáreleséggel érték el.

8. A Maude-dal közös álomjelenetet leszámítva Tökit egyszer sem láthatjuk bowlingozni.

9. Az étkezde, ahol Walter és Töki megisznak egy kávét a lábujjas jelenetben, ugyanaz a hely, ami az Amerikai história X vége felé található képsorokban is látható. Johnie's Coffee Shop a neve, a Los Angeles-i Wilshire and Fairfax környékén található, és már bezárt, kizárólag forgatásokra használják.

10. Egy másik film, amellyel van egy titkos kapcsolódási pontja A nagy Lebowskinak, A halászkirály legendája: Jeff Bridges ugyanazt a baseballpólót hordja mindkét alkotásban.


(via IMDb)