Végül mégis házassággal végződik Páli Judit és Lőrincz Ján kapcsolata?
Bár az oltárnál nemet mondott a férfinak, mégis házasság lehet a vége Juci és Ján kapcsolatának a Házasság első látásra ötödik évadában. A nő azután kosarazta ki párját, hogy vele ellentétben az még nem akart gyereket, de a férfinak később mégis sikerült meghódítania.
A páros azóta össze is költözött, és Ján is meggondolta magát, három gyerek mellett ismét sikerült elköteleződnie a családalapítás mellett. Sőt, a műsor utolsó része előtt fontos elhatározásra jutott:
meg fogja kérni Juci kezét.

Ezt első körben párja szüleivel beszélte meg, akik az esküvőn még lebeszélték róla a lányukat, de most már támogatják a döntésben Jánt. Juci édesanyja elmondta, hogy már nincs ellenére a kapcsolatuknak, mire a leendő vőlegény úgy fogalmazott:
„Nyilván mi eldöntöttük, hogy együtt lennénk, de szeretnék ennek tisztességes formát adni, ezért hívtalak titeket ide. Szeretném a Jucit eljegyezni, a ti engedélyetekkel.”
Juci apja egy pillanatra megizzasztotta a férfit, amikor pár perc gondolkodási időt kért, de gyorsan hozzá is tette, hogy csak viccelt.
Mosolyogva adták áldásukat a lánykérésre.
Ján elsőként Lacinak mutatta meg azt az édesanyjától örökölt családi ereklyét, amivel eljegyezni készül Jucit.
Ez a gyűrű egy szimbóluma annak, hogy szeretném jelezni neki, hogy ahogy az elején nem sikerült, úgy most happy end lesz a vége.”
Ján elmondta, hogy ez a legfontosabb „igen” lesz az életében. A párral azelőtt még a műsor szakértői is beszélgettek, akik példaértékűnek nevezték azt, ahogyan a problémák megoldását és a kapcsolatukat kezelték.
Mi nem egy házasságról döntünk most, hanem a folytatásról. Ennek ellenére érzem a súlyát ennek. Volt alkalmunk megismerni egymás jó és kevésbé jó oldalait”
– mondta nevetve Juci. Ján elérzékenyülve mondta el, hogy a nő egy „kicsi gyémánt az életében”, és akárcsak az édesanyja gyűrűjét díszítő kő, „picurka, de nagyon értékes”.
A Vadásznak és Piroskának felöltözött páros végső döntését a péntek esti adásban ismerhetik meg a nézők.
Ugyan Ján és Juci döntése még várat magára, csütörtökön két pár végső döntését már hallhattuk: Petra és Joci nemet mondtak a házasságra, ám a kapcsolatukat papír nélkül továbbra is folytatnák, és Laci és Maya is a folytatás mellett döntött, ám míg Maya igent mondott a házasságra, Laci könnyes szemekkel a válásra voksolt.





