A Marson rendkívüli erőre szert tevő és hihetetlen kalandokba csöppenő polgárháborús katona története egyrészt jókora anyagi bukás lett, másrészt a mai napig is bármikor újranézhető, remek filmes élmény.
A Disney 2012-ben mutatta be a trilógiának tervezett filmváltozat első részét, a John Cartert, amit a filmtörténelem egyik legnagyobb bukásaként tartanak számon. 250 millió dollárba került (plusz állítólag 100 milliós marketing), és alig többet, 280 millió dollár bevételt hozott a kasszáknál. A stúdió akkori elnöke, Rich Ross lemondott, még könyvet is írtak az óriási fiaskóról. A bukás maga nem a filmen múlt, a bélyeg mégis rajta maradt, a film ugyanis már azelőtt elhasalt, hogy eljutott volna a moziba, de erről majd később.
Hősünk, a címszereplő John Carter százados (Taylor Kitsch) az amerikai polgárháború kiégett veteránja, pont olyan, mint Tom Cruise volt Az utolsó szamurájban, és ő is egy másik, a sajátjától szinte mindenben különböző civilizációban találja magát. Nem a feudalizmust éppen maga mögött tudó Japánba, hanem érthetetlen okokból a Marsra kerül, ahol ismeretséget köt helyi lakosokkal, a négykezű, hatalmas agyarú Tars Tarkas-sal (Willem Dafoe), és az elbűvölő Dejah Thoris (Lynn Collins) hercegnővel. Carter akaratán kívül belekeveredik a bolygó bennszülöttjei közötti ősi konfliktusba, és az összeomlás határmezsgyéjén egyensúlyozó világban John Carter újra felfedezi magában az emberséget, amikor rájön, hogy a bolygó és népének sorsa egyedül az ő kezében nyugszik. Merthogy ő itt egy szuperhős, egy egyszerű fizikai ténynek köszönhetően: a Marson más a gravitáció, mint a Földön, emiatt pedig hatalmas ugrásokra és rendkívüli erőkifejtésre lesz képes.
A film nem tökéletes, de igenis jó, a kaland izgalmas, a szörnyekkel vívott harcok baromi jól sikerültek, a látványvilág elképesztő, a lények remekül vannak kitalálva, a szereposztással sincs semmi baj, igaz, Taylor Kitsch messze nem olyan népszerű, mint mondjuk a már emlegetett Tom Cruise. A kudarc oka jórészt a film címének és az elhibázott marketingnek köszönhető. A John Carter önmagában semmit sem mondott a mai nézőknek, pláne úgy, hogy a promóció során meg sem említették az eredeti írót, a Tarzan könyvek apját, Edgar Rice Burroughs –t pedig ha van „selling point”, egy ilyen név az. Akik viszont tudták, hogy Burroughs történetéről van szó, azok azt kifogásolták, hogy eldisneysítették azt, a műfaj pedig zavarbeejtő volt, hiszen ez a planetary romance kalandfilm egyszerre sci-fi, ún. kard és szandál barbáros fantasy mindenféle szörnyekkel, és még sok minden más. Erre a Disney, bár sokat költött, nem készítette fel a közönséget, akik be sem ültek a filmre, pedig azt eleve trilógiának tervezték – így még egy folytatást sem kapott. Kár érte, de tényleg - viszont állítólag a Disney mégis feltámasztja a projektet tévésorozatként.
