VV12: ilyen se volt még, a villalakók egymás torkának estek

De másként is tesztelték a torkuk: kiderült, hogy kinek van a legrémesebb énekhangja.

A sulihét után újabb megmérettetés elé néztek a villalakók: az RTL valóságshow-jában most zenei hét van, és sztárvendégek is érkeztek a ValóVilág12 luxusbörtönébe. A villalakóknak ugyanis a hét végére saját zenei produkcióval kell előállni, ebben segítségükre van Young G Béci és Halastyák Fanni, azaz Nemazalány, valamint Burai Krisztián dalszerző-producer.

 

Dalárda

A tegnapi összefoglalóból azonban kiderült, hogy nem lesz könnyű dolga a mentoroknak, hiszen a rögtönzött meghallgatáson egyszerű népdalokat kellett énekelni, de Giada kivételével – akiről eddig is tudtuk, hogy elég jó hangja van – szinte mindenki leszerepelt. Meglepő módon Rubennek sikerült még viszonylag tisztán énekelni, a legnagyobb szégyen pedig most is Dudu volt: ő reppelni próbált, de nemhogy a  stílust, a ritmust sem találta le. De nemcsak az énekléskor eresztették ki a hangjukat, hiszen az egyik feladat felszította az indulatokat.

Forrás: RTL

 

A villalakóknak ugyanis három csoportba kellett osztani egymást:

  • aki megmondja a véleményét, akár pozitív, akár negatív
  • aki szemtől szemben nem mondja meg a véleményét, csak a másik háta mögött pusmog
  • aki egyáltalán nem vállalja fel a véleményét

Na, ebből aztán lett is nagy pengeváltás, és a villalakók alaposan kiosztották egymást. Ez amúgy nem hétköznapi ebben az évadban, alapvetően baráti a viszony a luxusbörtönben, és igyekeznek illedelmesen viselkedni a fiatalok. Eddig csak pár összekapás volt, nézzük a legemlékezetesebbeket:

 

Reni és Geri

Forrás: RTL

 

Ők a villa szerelmespárja, akik először szexeltek, és azóta is ezt teszik úton-útfélen. Bár kezdetben nagy volt a szerelem, és azt beszélték, hogy a villán kívül is folytatják a kapcsolatukat, mostanra megjelentek köztük a repedések. Reni például kiakadt, hogy Gerinek bejön a tesitanár, pedig korábban megosztotta vele a fétisét: feküdjön le mással a fiú, vegye fel, és küldje el neki – Geri meg ezen borult ki. De azóta is szinte mindennapos köztük az összezörrenés.

 

Ádi és Dorka

Forrás: RTL

 

Két játékos, akik már visszajöttek a párbajról: elkerülhetetlen, hogy feszültség legyen köztük. Az utóbbi időben viszont kifejezetten utálatba ment át: Ádit zavarja, ahogy Dorka Valenről beszél („kutyázta”), és hogy folyton váltogatja a véleményét. Dorka legutóbb közölte, hogy sz*arik ő mindenkire, mostantól bekeményít.

 

Giada és mindenki más

Forrás: RTL

 

Giada a remek énekhangján túl még három dolgot tud: az ujját szopni, felháborodni azon, ha valamiben nem őt választják a legjobbnak, és kiosztani a villatárasait. Utóbbit fennhangon kiabálva teszi napi rendszerességgel – de valljuk be, olykor még igaza is van.

 

Csaszi és mindenki más

Forrás: RTL

 

Csaszi már eleve úgy ment a villába, hogy neki nem jön be ez a nyári tábor hangulat, és fel fogja kavarni az állóvizet. Ezt azonban úgy akarta elérni, hogy mindenkinek beszólt, majd kiderült, hogy semmi joga magas lóról beszélni, hiszen lazán megcsalta a barátnőjét, sőt le is tagadta, hogy létezik (szinglinek vallotta magát a bemutatkozó videóban). A legnagyobb hangadó bizonyult végül a leggyávábbnak: önként adta fel a játékot.

 

(via RTL)