Eddie Munsonnal zenélt a Metallica

A Stranger Things rockerét megformáló Joseph Quinn volt a zenekar vendége a Lollapalooza fesztivál színfalai mögött.

Kereken egy hónap telt el azóta, hogy a Netflixen elérhetővé vált a Stranger Things negyedik évadának fináléja, melynek egyik kulcsjelenetében a széria új közönségkedvence, a heavy metal rajongó Eddie Munson előadta a Metallica Master of Puppets című 1986-os klasszikusát.


A dal - akárcsak Kate Bush Running Up That Hill című slágere - a sorozatnak köszönhetően szinte új életre kelt és egy teljesen új generációval ismertette meg a számot, illetve a Metallica nevét.

A zenekar már korábban is üdvözölte a jelenséget, amikor egy virtuális duettet rögzítettek Eddie-vel:


Most azonban megtörtént az, amire a sorozat rajongói vártak és amiről talán csak álmodozni mertek. Ugyanis a tragikus sorsú Eddie Munsont alakító Joseph Quinn a Metallica vendége volt a chicagói Lollapalooza fesztivál backstage-ében egy kis beszélgetés, illetve természetesen egy kis zenélés erejéig.


A színésznek James Hetfield frontember elárulta, hogy már az első évad óta nagy rajongója a sorozatnak, és gyerekeivel is közelebb kerültek egymáshoz a széria által, Quinn pedig a következőképp hálálkodott a legendás négyesnek a színfalak mögött:

Nagyon köszönjük, hogy használhattuk a dalt.”

Mire Hetfield így válaszolt:

Köszi, hogy ilyen hitelesen csináltad.”

A gyerekkora óta gitározó Quinn tényleg komolyan vette a feladatot, hiszen két éven át készült arra, hogy valóban valósághűen sajátítsa el a Metallica ikonikus dalának gitártémáit, teljesítményéről pedig nem csak a zenekar, de a metal közösség is elismerően nyilatkozott az elmúlt hetek során.


A banda így természetesen megkérdezte a színészt, hogy van-e kedve egy kis jammeléshez, mire Joe így válaszolt:

Egy kicsit berozsdásodtam, úgyhogy lehet, hogy rámférne egy gitáróra.”

A próbateremben végül a húrok közé csapott a zenekarral, természetesen a Master of Puppetst nyomták el közösen. És "Eddie" ismét remek munkát végzett, ugyanis Lars Ulrich dobos viccesen a következő mondattal nyugtázta a dolgot:

„Szeretném bejelenteni, hogy a Metallica mostantól öttagú.”

A találkozás megkoronázásaként a csapat egy egyedi B.C. Rich gitárral lepte meg Quinnt, annak a hangszernek pontos másával, amilyet az évadzáró epizód ikonikus jelenetében használt Eddie Munson bőrébe bújva.

A színész térdre borulva vette át az ajándékot hőseitől, akik végül dedikálták is neki a hangszert és még egy minden Metallica-koncertre, illetve a színpadok mögé is örökös belépést biztosító stage passt is kapott Kirk Hammetéktől.

A zenekar aznap este a Lollapalozza nyitónapján lépett színpadra, koncertjüket pedig a Master of Puppets-szel zárták, melynek nyitóriffje alatt az óriáskivetítőkön Eddie felejthetetlen jelenete volt látható.

 

Borítókép: Netflix