Ezek voltak a 2010-es évek legtöbbet játszott dalai

A brit tévéadók és rádiócsatornák játszásain alapuló tízes toplistán Pharrell Williams két számával is szerepel, de Adele és a Maroon 5 is felkerült a durva dallamtapadást okozók közé.

A PPL (a brit Artisjus) és a BBC Radio 2 felmérése szerint az elmúlt évtizedben Pharrell Williams Happyjét hallhatták a legtöbbet Nagy-Britanniában. A hazánkban is népszerű dalt eredetileg a Gru 2. című animációs film számára írták, és 2013-ban négy héten át folyamatosan vezette a brit slágerlistát. Később Grammy-díjat is nyert (a legjobb egyéni popelőadás kategóriában).

Az énekesnek sikerült a negyedik helyet is megcsípnie, a Daft Punkkal és Nile Rodgersszel közösen előadott Get Luckyval. Ezüstérmesként Adele-t köszönthetjük, Rolling in the Deep című slágerével, a dobogó harmadik fokára pedig szintén egy együttműködés állhat: a Moves Like Jagger, a Maroon 5 és Christina Aguilera közös száma.

A legjobb öt közé Justin Timberlake Can’t Stop The Feelingjének sikerült még bekerülni. A szóban forgó szám a Happyhez hasonlóan egy animációs filmnek volt a betétdala: a 2016-os Trollokban hallhattuk felcsendülni.

A TOP10-ben megtaláljuk még sorrendben az I Gotta Feelinget a Black Eyed Peastől, az Uptown Funkot Mark Ronsontól és Bruno Marstól, a Counting Starst a OneRepublictól, a Forget You-t CeeLo Greentől és végül a Sex on Fire-t a Kings of Leontól.


(via Independent)