Film készül Ozzy és Sharon Osbourne életéről

A mozi a világ legismertebb rock and roll házaspárjának történetét dolgozza fel, tehát semmiképp nem egy átlagos love storynak ígérkezik.

Forrás: FOX via Getty Images

 

Még idén augusztusban érkeztek az első hírek azzal kapcsolatban, hogy életrajzi filmet forgatnak Ozzy Osbourne és felesége, egyben menedzsere románcáról, most pedig úgy néz ki, a projekt tényleg sínre került, amit maga Sharon erősített meg a Variety-nak adott nyilatkozatában:

A kapcsolatunk időnként vad, őrült és veszélyes volt, de a halhatatlan szerelmünk mindig összetartott minket. Izgatottak vagyunk, hogy a Sony Pictures-szel és a Polygrammal együttműködve mozivászonra vihetjük a történetünket.”

A jelenleg még cím nélküli alkotás tehát a Sony Pictures és a Polygram Entertainment közös gyártásában és forgalmazásában kerül a mozikba, a film producerei a házaspár gyermekei, Jack és Aimee lesznek, a forgatókönyvet pedig a „Billy Elliot” című filmért Oscar-díjra jelölt Lee Hall jegyzi majd, aki az Elton John életét feldolgozó „Rocketman”-nel már bebizonyította, hogy remekül ért a zenei témájú biopic-ekhez is.

 

Forrás: Gregg DeGuire/Getty Images for The Recording Academy

 

A történet az előzetes információk szerint 1979 és 1996 között játszódik majd, vagyis a sztori akkor veszi kezdetét, amikor Ozzy és a Black Sabbath útjai különváltak egymástól. A páros ekkoriban melegedett össze, ugyanis a legendás angol heavy metal banda menedzsere akkor éppen Sharon édesapja, Don Arden volt, akitől lánya végül átvette Ozzy ügyeinek intézését, miután beleszeretett az éppen szólókarrierbe kezdő énekesbe.

Sharon ígérete szerint senki ne egy olyan, a tényeket megszépítő családi mozira számítson, mint a „Bohém rapszódia” esetében, hiszen ezúttal

egy ízig-vérig őszinte, felnőtteknek szóló alkotás van készülőben, amiben a kapcsolatuk sok esetben erőszakos és felkavaró részleteibe is betekintést engednek majd a nézők számára.


A Sötétség hercegének rajongói 2019-ben már ízelítőt kaphattak a pár sokkoló korai éveiből fiktív formában, méghozzá Ozzy „Under the Graveyard” című életrajzi ihletésű videoklipjének köszönhetően, amelyben a rockert Val Kilmer fia, Jack, Sharont pedig „A ki***tt világ vége” című TV-sorozatból ismert Jessica Barden alakította.


A Jonas Akerlund által rendezett kisfilm olyan erősre sikeredett, hogy sokan már akkor egy életrajzi mozit vizionáltak a dologba, a páros 40. házassági évfordulójára pedig a jóslás valóra is válhat. A film tervezett megjelenési dátuma egyelőre még nem ismert, az viszont már biztos, hogy a Black Sabbath, valamint Ozzy szóló korszakának legnagyobb klasszikusai egyaránt felcsendülnek majd benne.