Hogyan csúszott le Meat Loaf két világslágerről is a ’80-as évek során?

Bár a ’70-es évek végén rocktörténelmet írt, a következő évtizedben elkerülték a sikerek. Eláruljuk, miért.

Péntek délelőtt érkezett a tragikus hír, hogy 74 éves korában elhunyt minden idők egyik legsikeresebb rockénekese, a színészként is tevékenykedő Meat Loaf.

Tim Curry és Meat Loaf, 1981 / Forrás: Alan Singer/NBCU Photo Bank/NBCUniversal via Getty Images via Getty Images)

 

A Marvin Lee Aday néven született zenész elsősorban azzal vált megkerülhetetlenné és halhatatlanná, hogy a

Bat Out of Hell című, 1977-ben megjelent nagylemeze a maga 43 millió eladott példányával a mai napig minden idők egyik legkelendőbb albumának számít,


amivel nem csak rock-, de az egyetemes modern poptörténelem egyik legnagyobb klasszikusaként tekinthetünk rá.


Fel volt adva tehát a lecke a számára, amikor nekikezdett következő nagylemeze munkálatainak, és habár az 1981-es Dead Ringer című albuma nem volt képes megismételni elődje eredményeit, alapjában véve azért sikeresnek volt mondható. A kvázi-címadó Dead Ringer for Love című, Cherrel készült duettje például egészen a legjobb öt közé verekedte magát az angol slágerlistán, maga a korong pedig a csúcsig jutott a szigetország eladási mezőnyében.


Az igazi bajok akkor kezdődtek, amikor Meat Loaf összeveszett legendás dalszerzőjével, Jim Steinmannal, miközben lemezszerződése szerint egy meghatározott időn belül új anyaggal kellett volna előrukkolnia. Mivel nézeteltéréseiket nem sikerült rendezniük, az idő pedig igencsak sürgette az énekest, Meat Loafnak új dalszerzők után kellett néznie, illetve habár nem volt gyakorlott zeneszerző, ő maga is nekilátott saját számai megkomponálásának.

Az eredmény a Midnight at the Lost and Found című 1983-as albumon manifesztálódott, ami mind a sajtó, mind a közönség körében óriási visszatetszést keltett, és amit nem csak a korábbi albumaihoz viszonyítva, de saját jogán is igen gyenge anyagnak találtak a kritikusok.



Érdekesség, hogy Jim Steinman szerette volna, ha az akkoriban született új szerzeményeit, a Total Eclipse of the Heart és a Making Love Out of Nothing At All című dalokat Meat Loaf énekelné el, azonban

az énekes kiadója nem volt hajlandó kifizetni Steinmant, így ő végül azokat Bonnie Tylernek, illetve az Air Supplynak adta.



A sors iróniája, hogy a wales-i énekesnő és az ausztrál soft rock duó az 1983-as év során ezekkel a dalokkal egymást előzték meg az amerikai slágerlistán, méghozzá az első és a második pozícióban, de az egész világon hatalmas sikert arattak velük. Meat Loaf pedig kénytelen volt mindezt végignézni, kiadója financiális megfontolásból elkövetett baklövése miatt.

 

Lemmy Kilmister és Meat Loaf / Forrás: Steve Rapport/Getty Images

 

A ’80-as évek során még piacra dobott ugyan két mérsékelten sikeres nagylemezt, azonban a dicsőséges visszatérésére egészen 1993-ig várnia kellett. Ekkor jelent meg ugyanis az ismét Jim Steinman vezényletével elkészült Bat Out of Hell II: Back into Hell című hatodik stúdióalbuma, az 1977-es legendás korongja folytatásaként. A lemez ismét a legnagyobb közé emelte a lassan szinte feledésbe merülő énekest, akinek karrierje igazi másodvirágzásba kezdett:

az anyagból több mint 14 millió példány talált gazdára világszerte, a róla kimásolt I'd Do Anything for Love (But I Won't Do That) című kislemez 28 országban került a listák élére és meghozta számára élete első - és egyetlen – Grammy-díját is.

 


Több egészen szép eredményeket album megjelenése után a lemezből végül 2006-ban egy újabb folytatás készült Bat Out of Hell III: The Monster Is Loose címmel, trilógiává bővítve ezzel a két őrületes sikerű anyagot. A harmadik rész produceri feladatait Jim Steinman betegsége miatt a Bon Jovi, az Aerosmith, a KISS, Alice Cooper és Ricky Martin legnagyobb slágereiért felelős Desmond Child
vállalta magára, Steinman pedig végül 2021 áprilisában hunyt el, májelégtelenségben.


Tavaly novemberben Meat Loaf még arról posztolt közösségi oldalain, miszerint zenekarával hét új dalt rögzítenek egy készülő új albumra, azonban kérdés, hogy tragikus halála után ezek közül valaha napvilágot láthat-e majd valami, bármilyen formában.

Odafent azonban már biztosan ismét együtt dolgoznak egy új projekten régi jó barátjával és alkotótársával, Jim Steinmannal. Talán épp a Bat Out of Hell újabb folytatásán…