Johnny Deppről és abortusztörvényről is énekel Billie Eilish

A fiatal énekesnő egy kétszámos meglepetés EP-vel örvendeztette meg rajongóit.

Guitar Songs címmel egy két számot tartalmazó akusztikus mini EP-t tett elérhetővé a zenés streaming felületeken az utóbbi évek első számú pop szenzációja, Billie Eilish.

A letisztult hangzású, címéből adódóan is akusztikus gitár központú kiadványon két eddig ki nem adott szerzemény szerepel, melyek közül az egyik már ismerős lehetett a közönségnek, hiszen a TV című számot élőben már több alkalommal színpadra vitték bátyjával és egyben producerével, Finneasszal.


A dal szövegében az énekesnő megemlíti az Egyesült Államokban nemrégiben eltörölt, az abortuszt legalizáló Roe kontra Wade törvényt, illetve nevek említése nélkül még Johnny Depp és Amber Heard perére is utalást tesz.

„Az internet megvadulva nézi a pereskedő filmsztárokat, miközben eltörlik a Roe v. Wade-et”

Billie a következőt mondta a TV című dalról:

„A szóban forgó sorokat néhány héttel korábban írtuk meg, mint hogy a törvényt hatályon kívül helyezték volna. A Glastonbury fesztivál napja volt, otthon ültem a kutyáimmal a kertben, amikor anyukám kijött és közölte: Eltörölték. Szinte szóhoz sem jutottunk. Azt hiszem volt, valami naiv reményem, hogy ez talán nem történhet meg. A dalt pedig még akkor írtuk, amikor még csak bejelentették, hogy fontolóra veszik, hogy változtassanak a szabályozáson. Egy nagyon ijesztő világban élünk.”

A TV című dalt először Manchesterben játszották el, Billie pedig elmondta, hogy minden egyes alkalommal beleborzong, amikor meghallja az aznap esti felvételt, így annak egy részletét a dal végleges változatába is beillesztették.


A másik, eddig még soha nem hallott dal pedig a The 30th címet kapta, és még tavaly decemberben írták meg testvérével, Finneasszal. A szám az első szerzemény volt, ami a Happier Than Ever című album megjelenése után megszületett és Eilish egyik közeli barátjának autóbalesete és halálközeli élménye inspirálta.

A címe azért az, ami, mert november 30-án megtörtént a legleírhatatlanabb dolog, amit valaha éltem és megtapasztaltam. Egyből le is írtam a gondolataim. Épp Finneasszal voltam és közöltem vele, hogy nem tudom, mit tervezett csinálni, de most azonnal meg kell írnunk ezt a dalt.”

S bár tudja, hogy sokan azt gondolják, a két új dal egy hamarosan érkező friss stúdióalbum előfutáraiként szolgálnak, az énekesnő kénytelen volt lelombozni rajongóit.

Utálom ezt mondani, mert tudom, hogy ezzel csalódást okozok, de jelenleg csak ez a két dalunk van. Viszont ezek a számok most aktuálisak és nem akartam a következő album megjelenéséig várnia azzal, hogy megmutassuk őket. Jövőre azonban remélem, hogy el tudunk majd készíteni egy új nagylemezt is.”

Borítókép: Joseph Okpako/WireImage