Majka és Curtis megint külön folytatják

2018 után ismét szakított a duó. Mi lesz most?

Négy év elteltével másodjára is megtörtént az, amitől sokan tartottak, de még többen bíztak benne, hogy még egyszer nem fordul elő:

Majka és Curtis bejelentették, hogy együttműködésük véget ért.


A nyilvánosság számára az első baljós jel az volt, amikor múlt pénteken Curtis nem jelent meg a páros villányi koncertjén, társa akkor azonban még nem kommentálta az egykori focista távolmaradását.

Másnap, azaz szombat délben azonban néhány perc különbséggel tettek közzé egy-egy posztot a közösségi oldalaikon, amelyekből arra lehet következtetni, hogy a szakítás oka ugyanaz lehet, mint az előző alkalommal: Curtisnek ismét meggyűlt a baja a kábítószerekkel.

 


A sajtóban ugyan megjelentek olyan hírek, hogy a rapperre állapota miatt rá kellett rúgni az ajtót, azonban az előadó egy posztban jelezte, hogy ezek a híresztelések nem felelnek meg a valóságnak. Ahogy ő fogalmaz:

Nem estem vissza!!! Amiben én anno benne voltam, az köszönőviszonyban sincs azzal, ami most történt és amiben éppen vagyok."

Az elválás jelenleg véglegesnek tűnik, Majka pedig azóta már két teltházas koncertet adott partnere nélkül Siófokon, illetve Egerben.

Természetesen az említett két fellépés még a duó nevével volt meghirdetve, így jegyet azok vásároltak rá, akik a két rapperre együtt voltak kíváncsiak, azonban látva az eseményeken összegyűlt teltházas tömeget, valószínűtlen, hogy az elválás bármilyen negatív hatással lenne Majka produkciójára a későbbiekben.

 

Hiszen hiába van szó az ország egyik legsikeresebb duójáról, az egykori Való Világ játékos már évek óta országos sztár volt, amikor kezdetét vette együttműködése Curtisszel, aki a közös projekt mellett folyamatosan építgette szólókarrierjét is.

Épp a szétválás bejelentése előtt három nappal jelent meg legújabb önálló dala, ami nem sokkal a premier után már a 2. legfelkapottabb hazai zeneszámnak számított a legnagyobb videómegosztó portálon.


Bár Majka szerint nem kizárt, hogy valaha még közösen színpadra állnak majd Curtisszel, ha ez a pillanat egyszer el is jön majd, arra a rajongóknak még jó ideig biztosan várniuk kell.

Majka a Wolf Áramlat vendégeként egyebek között a 4 éve történt esetről is mesélt.