Megjelent Beyoncé vadonatúj albuma

Az énekesnő hat év után először jelentkezett friss szólóanyaggal.

Beyoncé még június közepén jelentette be, hogy hamarosan piacra dobja sorban hetedik stúdióalbumát, a Renaissance című korong pedig végül július 29-én került a boltok polcaira és a streamszolgáltatók kínálatába.

Az anyag előfutárát, a Break My Soul című felvezető kislemezt már korábban bemutatta az énekesnő, a ’90-es évek house hangzását - egész pontosan Robin S. Show Me Love című 1993-as slágerét - megidéző dal pedig ízelítőként szolgált, hogy mit is várhatunk az időközben elérhetővé vált albumtól.


Június végén Beyoncé a Renaissance lemezborítóját is nyilvánosságra hozta, amelyen az R&B díva szinte teljesen meztelenül látható egy ezüst ló hátán. Meg is indultak a találgatások, hogy a képen látható feltűnően dús kebleit vajon a természetnek, vagy egy jól sikerült sebészi beavatkozásnak köszönheti-e.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Beyoncé (@beyonce) által megosztott bejegyzés

Ekkor a következőt gondolatot fűzte a fotóhoz:

Az, hogy elkészítettem ezt az albumot, lehetővé tette számomra, hogy álmodozhassak és elmenekülhessek ebben az egész világ számára ijesztő időszakban. Hogy szabadnak és kalandvágyónak érezhessem magam olyankor, amikor minden más alig mozdult meg. Az volt a szándékom, hogy egy biztonságos, ítélkezés nélküli helyet teremtsek vele. Egy helyet, ami mentes a tökéletességre való törekvéstől és a túlgondolástól. Egy helyet, ahol lehet sikoltozni, elengedni, érezni a szabadságot. Gyönyörű felfedezőút volt. Remélem örömötöket lelitek ebben a zenében, és hogy olyan egyedinek, erősnek és szexinek érzitek magatokat tőle, amilyenek valójában vagytok.”

A korong Beyoncé első klasszikus értelemben vett szólóalbuma a 2016-ban megjelent Lemonade óta, ugyanis azóta „csupán” egy férjével készült duettlemezzel, egy koncertanyaggal és Az oroszlánkirály című mozihoz készült filmzenealbummal örvendeztette meg rajongóit.

A Renaissance-en egyébként összesen 16 dal található, melyekben olyan közreműködők voltak az énekesnő segítségére, mint Drake, Pharrell Williams, The-Dream, Raphael Saadiq, illetve férje, Jay-Z és még sokan mások. A korong dalaiban pedig olyan előadók hangmintáit is felfedezhetjük, mint James Brown, Giorgio Moroder vagy Donna Summer.

Kis üröm az örömben, hogy a várva várt anyag a hivatalos megjelenés előtt 36 órával felkerült az internetre, azonban július 29-étől már legálisan is meghallgatható, illetve megvásárolható.