2024-ben 14. alkalommal rendezi meg a KÉK - Kortárs Építészeti Központ a Budapest100-at, a nyitott házak hétvégéjét, a városi közösségek ünnepét. Idén a ‘70-es évek változatos épített örökségét tárják fel, keresve az ekkor épült házak értékeit és lehetséges jövőjét.
Május 11-12-én összesen 36 helyszínen fedezhetik fel Budapest késő modern épített örökségét: számos lakóház, lakótelep mellett, kutatóház, egyetemek, ravatalozó és még csillagvizsgáló is fogadja majd a látogatókat. Emellett a Budapest100 önkéntesei ismét számos városi sétával is készülnek.
Az idei megnyitó házak listáját a budapest100.hu oldalon térképen böngészhetitek. A részletes programokat április 25-től a nyomtatott programfüzetben, a Budapest100 honlapján és a Budapest100 applikációban adjuk közre.
Folytatva a hagyományt, a négynapos hétvége ezúttal is csütörtöki szakmai nappal és pénteki sétanappal indul – utóbbi szervezésében a KÉK Városi Séták csapatával és a KÉK ModernTéka projektjével együttműködve nemcsak a ‘70-es évek, hanem a II. világháború utáni modern több évtizedének alkotásaival is megismerkedhetnek.