A japán fametszetek nyugati világ művészeire gyakorolt hatását állítja a középpontba az Osztrák–Magyar Monarchia és Japán között kötött diplomáciai szerződés 150. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás a Szépművészeti Múzeumban.

A Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum és a Magyar Képzőművészeti Egyetem gyűjteményéből válogatott kiállítás mintegy 70 műtárgyat mutat be. A tárlaton az európai művészeket inspiráló 18–19. századi japán fametszetek és a francia, az angol, illetve a Monarchia művészeinek japonizáló művei láthatók.

A kiállítás az inspiráló japán műtárgyak mellett a japonizáló fametszetek hazai gyűjteményekben található legszebb darabjait mutatja be. Hokusai, Hiroshige és számos japán mester művei mellett a többek között Henri Rivière, William Nicholson, Emil Orlik, Carl Thiemann, Carl Moll, Olgyai Viktor, Tichy Gyula és Kozma Lajos színes metszeteivel találkozhatnak a látogatók.

Japán több évszázadon át szinte teljesen elzárkózott a más országokkal való kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatoktól, s csak a 19. század közepén nyitotta meg kikötőit. Az ekkor megélénkülő kereskedelmi tevékenység során Nyugatra kerülő japán műtárgyak jelentős hatást gyakoroltak az ottani művészekre. Az európai szemnek merőben új és inspiráló látásmód nyomán megszületett a japonizmus, amely az iparművészetben, a képzőművészetben, a színművészetben, a zenében, az irodalomban és a divatban egyaránt jelentkezett. Az Osztrák–Magyar Monarchia területén ez a jelenség a két ország között 1869-ben kötött diplomáciai szerződés után bontakozott ki.

A japán fametszetek leggyakoribb témáin – természetábrázolás (táj, növény- és állatvilág), portré (gésák, színészek, kurtizánok) –, valamint az iparművészeti tárgyakon jól láthatók azok a kompozicionális, technikai és motivikus jellegzetességek, amelyek az európai művészeket leginkább megihlették. Ilyen volt az európaitól eltérő színhasználat, síkszerűség, közelnézet, dekoratív kontúrok és díszítőelemek szerepeltetése.

Kelet és Nyugat nagy tömegekre, revelatív erővel ható találkozására a 19. század során megrendezett európai világkiállítások adtak alkalmat, Londonban (1862), Párizsban (1867), majd Bécsben (1873). A kiállításokat követő hatalmas, többek között a japán fametszetek iránti érdeklődés nyomán a művészek hamar beemelték saját törekvéseik eszköztárába az ezeken megjelenő képi megoldásokat. Az újító szellemű alkotókra inspirálóan hatott, ahogy saját esztétikai elképzeléseiket látták viszont a japán fametszetek letisztult színvilágában, merész képkivágásában, dekoratív, körvonalakat hangsúlyozó, modellálást és perspektívát nélkülöző formaalakításában. A francia és angol művészek e japán stíluselemeket – az impresszionista spontaneitás és mozgalmasság mellett is – sokszor beemelték munkáikba. A mindjobban terjedő századvégi stilizálás világában a japán művek absztraktabb felfogása is megjelent. A Monarchia művészeire e keleti és nyugati elemeket vegyítő művek úgy hatottak a 19. század utolsó évtizedében, hogy sokszor nem is tudatosult az egyes képi megoldások eredete. A japonizmus így ezen a területen egyszerre reflektált a keleti művészet múltból jövő, de Európában frissnek ható látásmódjára és a nyugati művészet legmodernebb, kortárs törekvéseire. Az új stílus egész Európában közkedveltté vált, és az egyébként is reneszánszát élő nyomtatott grafika fellendülésében nagy szerepet játszott. A japán művészeti formakincs és a nyugati japonizmus az 1890-es évekre egész Európában bekerült a szecesszió eszköztárába.

A kiállítás kurátorai: Bodor Kata művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum Grafikai gyűjteményének munkatársa, Dénes Mirjam művészettörténész, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum japonológusa és Földi Eszter művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai gyűjteményének munkatársa.