„Nem a múlt tényszerűségének puszta regisztrálása, hanem számunkra való értelme (értelmezése) végett van égetően nagy szükség a múlt megjelenítésének megannyi változatára.” (Gyáni Gábor: Relatív történelem)

A rendszerváltás nyolcvanas évek közepétől kezdődő és az 1990-es szabad választásokkal részben befejeződött történelmi korszakában Magyarország szakított az elnyomó pártállami berendezkedéssel, és demokratikus, pluralista köztársasággá alakult át. A politikai-gazdasági folyamat során az állami tulajdonra épülő tervgazdálkodást felváltotta a magántulajdonra épülő piacgazdaság és a szabad verseny. A rendszerváltás Magyarországon alapvetően az 1989-es évhez kötődik, ekkor történtek az átmenet legnagyobb léptékű szimbolikus eseményei (Nagy Imre újratemetése, Kádár János halála, a Magyar Köztársaság kikiáltása), de a fordulat éveként számon tartott időszakot megelőző, és az azt követő néhány év is bővelkedik a változást elősegítő, majd annak részeként végbemenő jelentős mozzanatokban.

Eufória – ez a szó sűríti leginkább magába azt az intenzív érzést, amelyet a magyarországi rendszerváltás eseményei váltottak ki a fordulatot üdvözlők körében. Hogy pontosan milyen érzéseket takar ez a rendszerváltás víziójához, biztató előjeleihez, majd bizonyosságához és lehetőségeihez kapcsolódó szó, az egyénenként változó. Intenzív boldogságérzet? A szabadság mámora? Az igazságtétel ígérete? Az Európához tartozás vágyának beteljesülése? Mesterséges kábulat? A címben a kérdőjel egyfelől arra a kérdésre utal, hogy ezek az euforikus tapasztalatok vajon mit jelentenek ma, harminc év távlatából szemlélve azok számára, akik akkor átélték őket. Másfelől arra hívja fel a figyelmet, hogy a rendszerváltással összefüggésben az eufória kifejezés egy ernyőfogalom, amely alatt személyes rendszerváltás-történetek sokasága rejtőzik.

Az EUFÓRIA? kiállításon olyan emblematikus képek, fotósorozatok, dokumentumok, videómunkák szerepelnek, amelyek egyenként is alkalmasak arra, hogy mint esettanulmányok megjelenítsék, mi történt a rendszerváltás idején – magukba sűrítik azokat a képzeteket, amelyek ehhez a turbulens, várakozásokkal teli időszakhoz társulnak. Legyen szó a ’89-es nagy eseményekről vagy négy fal közt zajló magánügyekről – a bemutatott alkotásokat, projekteket, műegyütteseket egy-egy személyes történet kíséri, amelyeket a rendszerváltás időszakában már aktív gondolkodók, képalkotók meséltek el saját perspektívájukból a kiállított anyagok kapcsán. A kiállítás szerkezetileg úgy áll össze, mint egy képekből és a hozzájuk kapcsolódó kommentárokból álló rendszerváltás-antológia, egy rendhagyó képes történelmi olvasókönyv, amelyben ezek az emblematikus művek és szubjektív értelmezéseik parallel olvashatók. Az egymás mellett bemutatott történetek az egyetlen nagy történelmi elbeszéléssel szemben a párhuzamos változatok, az egyéni elbeszélések fontosságát hangsúlyozzák, összhangban a történetírás posztmodern megközelítésével. (Mucsi Emese kurátor)