A mai értelmében, a monokróm kifejezést először Yves Klein használta az 1950-es években és az 1960-as évek elején kibontakozó életművében. Egyik első megnyilvánulásaként publikálta Yves Peintures (Yves, Festmények. Jaén, 1953) című albumát, tíz egyszínű táblával, amelyeket tíz, feltehetően fiktív művének színes reprodukcióiként tett közzé, s hogy hitelességét növelje, a reprodukciók mellett közölte az állítólagos eredeti festmények pontos adatait is, tíz különböző készülési hely megjelölésével, ahol valóban járt a művész. Klein ún. anthropometriai festményeit akciói során hozta létre, amikor a kékkel lefestett testű meztelen modelljét hengergette a vászonba. Klein kékre festett tárgyainak, Spongyáinak, a Milói Vénusz szobrának színét Nemzetközi Klein Monokróm néven szabadalmaztatta (amelyet sosem állítottak elő iparilag). Óriási monkróm kék táblaképeket készített, és megbízást kapott a gelsenkircheni Opera dekorációjára is. Művei között egyéb - arany, rózsaszín - monokrómok is voltak. Klein neo-dada, konceptuális, performance életműve nyomán, a monokróm festészet addigi fogalma a művészet történetében visszafelé is átértékelődött, és kiemelkedett a kategória avantgarde gyökereinek jelentősége.

A magyar monokróm festészeti diskurzus a 1980-as évek végén, 1990-es évek elején bontakozott ki, konceptuális színezettel. 1986-ban, Csutak Magdolna (1945) bécsi műtermében rendezett közös kiállítást Erdély Miklóssal, ahol a falakat 99 papírlapszerű fehér porcelánlappal fedte be. 1992 júliusában, az Óbuda Galériában (Budapest) állította ki anyagában színezett leheletfinom porcelánmunkáit: itt a különböző mennyiségű nikkel- és vasoxiddal színezett porcelánlapok sorozatokat alkottak, s egyes darabjai - a magas hőfokú égetésre különbözően reagáló összetevők miatt - színben és térfogatuk szerint tértek el egymástól. Az 1990-es évek elején, a budapesti Képzőművészeti Egyetem festészeti tanszékén Károlyi Zsigmond, Tölg-Molnár Zoltánnal olyan oktatási programot indított el, amelyben a nem ábrázoló egy szín-festészet lett több éves kutatás tárgya. Az új generáció - saját kurátori tevékenységet is vállalva - 2002-ben mutatkozott be, egy térben a New York-i radikális monokróm alkotásokkal, A szín önálló élete/ Color?A Life of Its Own című műcsarnoki (Budapest) kiállításon. Az új festőkör (Cseh Szilvia, Erdélyi Gábor, Gál András, Havas Bálint, Somody Péter, Szabó Dezső, Szalai Attila, Varga Gabi) együtt állított ki a mesterekkel és a magyar nem-ábrázoló festészet egyes képviselőivel (Bernát András, Bullás József, Körösényi Tamás, Menesi Attila) egyaránt. Az áramlat nemzetközi képviselői - többek között Sanford Wurmfeld, Marcia Hafif, Phil Sims - tárgyait elsősorban a nagy monokróm gyűjteménnyel rendelkező, említett hageni múzeum kölcsönözte a művek első magyarországi bemutatására. E nagyszabású tárlat egyik kurátora a programban korábban résztvevő Gál András volt, aki továbbra is a radikális monokróm festészet legkövetkezetesebb hazai képviselője.

A jelen kiállítás első alkalommal mutatja be Vass László műgyűjteményének legújabb, monokróm szekcióját. A gyűjtemény - amely a magyar nem-ábrázoló festészetről talán legátfogóbb képet mutatja be állandó kiállításán, a veszprémi Modern Képtárban, a kiemelkedő nemzetközi példák és párhuzamok társaságában - monokróm anyagát a New York-i radikális festők művei köré szervezte. A koncepció kialakításában tanácsadóként és kurátorként most is Gál András működött közre.