Egy meghatározó élmény nyomán bontakozott ki dr. Ladó Mária és dr. Tóth Ferenc Imre „Hintalóvilág” gyűjteménye. Ferenc, amikor felnőttként végső búcsút vett a zalai szülői háztól, a padlás egyik védett szegletében – szinte üzenetszerű gondossággal készített – csomagra bukkant. Édesanyja őrző keze ily módon nyújtotta át a már-már feledett faparipáját. Ekkor határozta el, hogy feltárja gyermekkori társának titkait. Sőt, túllépve személyes emlékein, a hintalovakat tudományos vizsgálat tárgyává teszi.
Az azóta eltelt több mint három évtizedben – feleségével, Máriával együtt – tudatos szakmai- és gyűjtőmunkával építették fel több ezer darabos gyűjteményüket. A létrehozott „Hintalóvilág” nem csupán játékszer hintalovakból áll. Velük egyenrangúak a hintalovakat megjelenítő művészeti alkotások.
Az elmúlt másfél évtizedben 17 tárlaton mutatták be a hintalovak változatos világát, mindig speciálisan válogatott műtárgyakkal, amelyek közös installációkba rendezve karakteres üzeneteket hordoztak. Kiállítottak már az Iparművészeti Múzeum Nagytétényi Kastélymúzeumában, a szegedi Móra Ferenc Múzeumban, a szentesi Koszta József Múzeumban, a Ceglédi Galériában, a győri Szent László Látogatóközpontban, illetve olyan magán kiállítótermekben, mint az egykori Aba-Novák Galéria Leányfalun, a gödöllői Monád Galéria és a Kiss Áron Magyar Játéktársaság bemutatóterme. A gyűjtők hangsúlyt helyeznek hintalovas ismereteik, kutatási eredményeik megosztására, amelyekkel – korábbi tudományos kutatói munkásságuk szakterületeit is lefedve – a hintalovak társadalmi és gazdasági szerepére, műszaki sajátosságaira, nemzetközi összefüggéseire, irodalmi lenyomataira hívják fel a látogatók figyelmét.
A „Vendégünk a hintaló” kiállításukkal a gyűjtők szeretettel emlékeznek Karlócai Mariannra, akinek e múzeumban őrzött játékgyűjteményéből több darab is látható. Tárlatukat tisztelettel ajánlják a hintalovak leghíresebb kutatójának, Patricia Mullins professzor asszonynak, és mindazoknak, akik már próbálkoztak a szinte lehetetlennel: a hintalovak rejtélyeinek megfejtésével.
Bíznak abban, hogy a gyermekkori szívmelengető emlékek felidézésén túl a tárlat minden korosztály számára érdekes, tovább gondolható újdonságokat nyújt.
A kiállításban kipróbálható hintalovak várják a játékos kedvű felnőtteket és a gyermekeket.
Hozzászólások