Km.: Közreműködnek: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operaének szakos hallgatói: Kovács Júlia, Baján Zsuzsanna (szoprán), Halász Gergely, Saway Yusuke (bariton), koreográfus: Lázár Eszter, zenei vezető és zongorán közreműködik: Sándor Szabolcs, rendező-tanár: Almási-Tóth András
Összeállítás Rahmanyinov, Csajkovszkij, Rimszkij-Korszakov és Schubert dalaiból
A közönség ezen az estén egy rendhagyó operavizsga részese lehet. A négy vizsgázó a főtárgyórákon már alkalmazott kreatív gyakorlatokat emelte magasabb szintre: az eredmény egy egyfelvonásos színdarab lett, szcenírozott dalok füzére a szerelemről. A nehezen meghatározható műfajú előadás létrejöttét koreográfus és rendező is segítette. Olyan kortárs történetmesélést hallhatunk és láthatunk, amelyben nagy szerepe van a hallgatók által kiválasztott daraboknak. Ezek a dalok általában verseken alapulnak, a versek pedig alternatív történetek kitalálására inspirálták az énekeseket. A próbák folyamán – gyakran improvizatív elemek beemelésével – tovább finomodott az orosz szerzők műveire épülő előadás. Ez a kísérleti vizsga nem előzmény nélküli. A rendező, Almási-Tóth András már korábban is élt hasonló eszközökkel. A 2014-ben bemutatott The Don Juan Project Mozart-operák alaptémáira épülő cselekményében a szereplők arra vállalkoztak, hogy férjeik és szeretőik DNS-ének felhasználásával megalkotják a tökéletes férfit.
Díjtalan belépő igényelhető a Zeneakadémia honlapján és a jegypénztárában, legkorábban a koncert előtt egy hónappal.