Km.: SÁRKÁNYGARBÓ
Tóth Emese (ének, ukulele), Kóródi Petra (ének, gitár), Szórád Tamás Bese (kiegészítő hangszerek)
Egy este, két remek zenekar, a Sárkánygarbó és a Boró – a Keret Kikeltető 2025 shortlistesei a Zene Háza Szabadtéri Színpadán. A Sárkánygarbó egy akusztikus énekes-dalszerző duó, Kóródi Petra (gitár, ének) és Tóth Emese (ukulele, ének) formációja, szövegcentrikus dalaikban a vidéki létről, budapesti felköltözésről, szerelmekről, fájdalmakról, pszichológiai kínokról énekelnek, mindezt a népdalok motívumaival vegyítve. A formációhoz nemrég Szórád Bese is csatlakozott, aki több hangszerrel is oldja a duó szomorkodós mélabúját.
A Sárkánygarbó már több éve koncertezik Budapest különböző kulturális helyein, 2025 tavasza óta pedig első nagylemezük felvételén dolgoztak. A lemez – az Alföldről való felköltözés és felnövés szimbólumaként – a Tiszán innen címet viseli, mely január 10-étől elérhető minden streaming felületen (producer és hangszerelés: Szórád Bese).
Bár már évek óta zenélnek együtt, zenekaruk formálódásának jelentős eseménye a 2024-es Bartók-negyed által szervezett NagyElőadó tehetségkutató volt, ahol a 70 jelentkezőből először elődöntőbe jutottak, majd pedig a Dürer kertben megszervezett döntőben is játszhattak, ahol harmadik helyezésük eredményeként Művészetek Völgye fellépési lehetőséget nyertek. A tehetségkutató óta Budapest számos helyén megfordultak és a Carson Coma vendégeként is volt lehetőségük zenélni.