7/10
nikato máj. 05. 13:59:59 7/10
(46/46)
Megmondom őszintén a betétdal és a retro feeling tesz hozzá sokat, amúgy nem egy nagy szám film.
7/10
nikato máj. 05. 13:56:39 7/10
(45/46)
Érdekességek/OFF.: Roger Moore azt nyilatkozta 2007-ben, hogy ebben a filmben "csak 400 évvel volt idősebb, mint kellett volna", ezzel arra célzott, hogy öreg volt Bond karakteréhez. Sean Connery azt nyilatkozta, hogy James Bondot egy 33-35 éves színésznek kéne játszania.
Moore és Grace Jones nem igazán jöttek ki a forgatások alatt.
Dolph Lundgrennek volt egy kisebb szerepe, mint Venz, Gogol tábornok testőre, amit annak köszönhetett, hogy Grace Jones-szal randizott a forgatás ideje alatt, John Glenn rendezőnek pedig gyorsan kellett valaki és kiszúrta Őt. Ez volt az első filmszerepe.
Tanya Roberts karrierje még a Bond film hatására sem lendült fel és ezután nem is szerepelt már ilyen nagyszabású mozifilmben. Egyébként ezért a szerepért jelölték a "Legrosszabb színésznő" kategóriában a Razzie díjra (ugyanebben az évben szintén ebben a kategóriában jelölték a "Sheena, a dzsungel királynője" c. filmért is.)
David Bowie-nak ajánlották fel Max Zorin szerepét, de Ő a Labirintus c. filmet választotta.
A Duran Duran főcímdala volt az első James Bond-dal, amely elérte az első helyet az Egyesült Államokban és amit a főcím alatt végigjátszottak.
Érdekességek/OFF. VÉGE

Varjub márc. 09. 11:34:07 Előzmény zee944
(44/46)
Szerintem meg (A kém aki szeretett engem és a Szigoruan bizalmas)!
8/10
Patrick Macnee jan. 03. 12:33:01 8/10
(43/46)
Sztem jó volt 👌 Christopher Walken mindig nagyon patika gonosz szerepben! 🙏😎
DUNAWÖLD 2023 dec. 18. - 04:49:50
(42/46)
Scary Jones megjelenése a brit filmipar liberàlis lejtmenetének első pillanata.
Zachariah 2022 szept. 09. - 22:52:59
(41/46)
Átlagos, de szórakoztató Bond-film (különösen a tűzoltókocsis jelenet). Egyetértek azzal, hogy emlékeztet a Goldfingerre.
Egy érdekesség: az egyik Ubuntu alapú kisebb Linux disztribúció neve Zorin. Vajon ez véletlen egybeesés? Vagy a fejlesztő cég úgy gondolta, hogy ez az operációs rendszer gondokat okoz majd a Szilícium-völgyben? :)
Kovács kolléga 2021 márc. 16. - 17:04:43
(40/46)
Még egy gondolat. A James Bond-filmeket lehetetlen megunni. Talán azért, mert már annyi van belőlük, és annyiféle stílusban varázsoltánk elénk a karaktert, hogy mindig talál az ember kedvére valót.
És azt kérem az alkotóktól, hogy ne variáljanak a karakterrel, pláne ne a mai divatos gender-, meg rasszhülyeségekkel. Hadd maradjon meg James Bond egyfajta menedék azoknak, akik a heteroszexuális fehér férfiakat kedvelik az akciófilmek műfajában.
Kovács kolléga 2021 márc. 16. - 16:58:39
(39/46)
Korábban nekem nem tetszett ez a film, de most valamiért nagyon bejött. És általában Moore összes nyolcvanas évekbeli Bond-filmje kiváló (a hetvenes évekbelieket kevésbé kedvelem, főleg az első kettőt). A színész öregedése pedig egyáltalán nem volt zavaró. Talán azért, mert Moore-nak olyan kisugárzása van, ami elfeledteti velünk azt, hogy fizikailag finoman szólva nem minden jelenete hiteles. A film akciójelenetei lehengerlőek, simán verik a mai CGI-orgiákat, a zene pedig egyszerűen belemászik az ember fülébe és nem megy ki onnan.
Cinem_art 2021 jan. 06. - 01:26:00
(38/46)
Tehát J. Bond tehet a szilícium-völgyi tech-cégek mostani hegemóniájáról? Azért ez ciki!
9/10
Antal Kellner 2019 febr. 18. - 00:36:29 9/10
(37/46)

Ez a kedvenc James Bond filmem. Talàn a legjobb az összes közül! Jó a zenéje, jó karakterek (Grace Jones aki valójában énekesnő,de ő is jó ebben a filmben) Részemről ajánlom mindenkinek! :)
Querelle82 2018 okt. 29. - 12:34:39
(36/46)
Talán a Roger Moore - féle Bond filmek közül a legjobb.Igaz, hogy a történet nagyban hasonlít a Goldfingerre.
irredenta84 2017 dec. 02. - 22:28:16 Előzmény cellasto
(35/46)
Nekem úgy tûnik, hogy egy szokásos akciófilmre degradálták a Bond-filmet Moore-ral a fõszerepben. A többi rész sokkal jobb, ez egy szokványos, Halálos fegyvert idézõ akciófilm lett, gagyi jelenetekkel, amik a korábbi Moore-féle Bond-filmekhez képest idegenek. Borccolinak agyára mehetett a brokkoli, mikor ezt készítették. Szánalom.
Hú dejó a habos sütemény 2016 ápr. 03. - 17:12:39
(34/46)
nem volt ez rossz, söt jó volt

és volt benne a Dolph Lundgren is kb 5 mp-ig aki a Grace Jones pasija is volt,

és volt benne a Kereszteslovagos (3.) Indy film csaja Alison Doody
Kovács kolléga 2015 nov. 21. - 22:35:57
(33/46)
Moore tényleg öreg volt.

Na de azóta hogy változott a világ. Egyes rajongók szerint például Harrison Fordnak 75 évesen kellene eljátszania Indiana Jonest.
Torolt Felhasználo 2015 nov. 21. - 21:50:22
(32/46)
Nem tudni miért nem vettek fel valaki fiatalabbat, mert Moore-t már nem hiszem el kicsit se mikor akció van.
Amikor meg nincs, akkor egy kivénhedt vén perverzt látok, akit nincs kedvem nézni.

Van egy elméletem: a modern trsadalmak jelentõs része 30 feletti szûz férfi, aki viszont szégyell pornót a kezébe venni, ezért arra recskáz hogy Bond megdönget mindenféle luvnyákat, és közben arra gondolnak "legalább neki sikerült".

A film az unalomig hozza a standardot, a nagy kérdés inkább az, megdugja-e Bond Grace Jonest?
5/10
Ferenc Geisz 2015 jan. 04. - 17:33:55 5/10
(31/46)
Nem lesz a kedvenc Bond filmem. R. Moore már túl van tehetsége javán, mikor ez a film készült vele. Néha máég lehajolni is nehezen tud, így különösen érdekesek a nyaktörõ mutatványai :-)
Lyanos 2014 dec. 30. - 13:18:27 Előzmény jani-wan
(30/46)
Válaszod egyben válasz Zogar fórumtársunk felvetésére is.
Tudomásul kell venni, hogy a zsinórban leforgatott filmeknél Bond nem öregszik, csak az õt alakító színész :-)
offtopic
cellasto 2014 dec. 28. - 17:11:30
(29/46)
meg tedd hozzá fél párizs leamortizálását is :D
AvatáR Gil Maerth 2014 dec. 28. - 17:02:10
(28/46)
Megismerünk egy új közeget (lovaglás) Bond bácsi elveszít 2 kollégát, megint összejön neki 2-3 nõ filmenként :)
és mázlista mert legalább hatszor simán lelõhették volna.
Van itt Készültség is... de hiába :)
betör a Számítástechnika! (pedig akkoriban maximum IBM, C-64 meg ZX Spectrum volt - 82'-tõl!)

Végre egy stílusos fö-gonosz Blofeld óta (Walken nem csoda hogy késõbb Batman 2-be került)

Egy gyönyörû háttérzene a tûzoltólétrán lemászós/ megpattanós jelenet kezdetekor
(Tasmina Archer - Sleeping Satellite: de lehet ez csak feldolgozás, nem tudja valaki az eredetit? :(

Egyszóval...
ez egy jó régimódi film - 10/8
jani-wan 2014 dec. 28. - 15:03:24
(27/46)
Nos ezt egyszerûen el kell nézni a történetnek. Bond közel 50 éve van mozivásznon, és tényleg lehetetlenség hogy valaki a 60-as években volt 40 éves az mai is, 50 év elteltével 90 évesen, aktívan szuperkém :)
Egyszerûen nem kell figyelembe venni, hogy mikor játszódik a történet, és hogy mikor játszódtak a korábbiak, különben elfogadhatatlan lesz az egész.
Ne akarjuk Bond-ot nyugdíjazni :)