Téma: 24

Hisztini 2016 máj. 31. - 12:54:36 Előzmény a bal mellsõ lábam
(1601/1621)
Detto. De biztos benne van, ahogy írtátok is, hogy eltelt tizenX év, és már más szinten tartanak a sorozatok, mások az elvárások. (Kár, hogy nem néztem meg a maga idején!) Ehhez a részéhez emiatt nem is tudok objektívan hozzászólni, viszont két koncepcionális dologhoz igen: Egyrészt, nekem nem adott semmi pluszt, hogy valós idõben zajlik a történet, pedig ez volt benne a "nagy ötlet". Ezt a történetvezetésbõl igazából nem is érzékeltem, sõt zavaró volt, hogy pl. részeken keresztül éjszaka volt :))), és hogy idõrõl idõre vissza kellett térni olyan szálakhoz, amelyek - az idõ lassú ketyegésénél fogva - értelemszerûen még mindig zajlottak, pedig már érdektelenek voltak. Másrészt nagyon nem bírom ezt az osztott képernyõs megoldást a filmekben, mert totál kizökkent a történetbõl, és emlékeztet, hogy ez csak egy film... Még egy apróság: a szokásosnál is többet csúsztatnak ebben a sorozatban (pl. mindig minden vacakért telefonál egy szereplõ, de amikor a leghúzosabb a helyzet, akkor eszébe sem jut segítséget kérni, mert persze akkor felborulna a dramaturgia stb.) Hiába, ez még a 2000-es évek nézõinek készült :))), de akkor biztos ütõs lehetett, ezt nem vitatom.
1/10
a bal mellsõ lábam 2016 máj. 25. - 23:48:57 1/10 Előzmény convar
(1600/1621)
Lehet, hogy kicsit fura valakinek ennyi idõ után válaszolni, de én csak most, töltöttem, mert dícsérték, és gondoltam, elkezdem.
Szó szerint ugyanakkor és ugyanott kezdtem szinte ugyanezeket gondolni, csak én még nézem, és nálam már este 8. De a helyzet egyre rosszabb, és még az is lehet, hogy eldobom a vérbe a vége elõtt, annyira elbutult és elnõiesedett (nem szinonímák!) a történet. Persze 2016-ban az ember már jobbhoz van szoktatva.
1/10
a bal mellsõ lábam 2016 máj. 24. - 07:25:33 1/10
(1599/1621)
Nekem eddig kimaradt, most nekiültem. Elsõ évad harmadánál szólok hozzá.
Hát, azt el kell ismernem, hogy a sorozat nem tizenkettõ egy tucat.
Hanem huszonnégy két tucat.
Sok a nyivákolás, az értetlen hülyeség (ha a szervek odaát ilyen lassúak és hülyék, akkor hajaj), az elcsépelt szülõ/gyerek, meg házastársi konfliktus, sztereotipikus (és gyenge!) karakterek.
Lehet, hogy azóta fejlõdött a mûfaj, de így, 15 évvel késõbb egy kicsit gagyi. El kell ismerni, hogy pörög, de ez csak ahhoz elég, hogy kiemelkedjen a helyszínelõs fostengerbõl.
Igyekszem közben nem gondolni a True Detectives-re, mert akkor az elsõ évad végét sem várom meg...
5/10
10/10
jani-wan 2016 jan. 18. - 08:31:31 10/10
(1598/1621)
Fox bejelentette hogy berendelték az új sorozat pilotját, 24 Legacy címmel.

***SPOILER***
Jack Bauer nem lesz. Új szereplõk lesznek.
Állítólag néger fõszereplõt keresnek.
rina10 2015 szept. 28. - 23:39:17
(1597/1621)
Szivesen néznék hasonló sorozatot, mint a 24 olyan értelemben, hogy a történet több szálon fut végig, kvázi különbözõ szereplõk szemszögébõl megmutatva a történteket. Hasonló sorozatok nem nagyon jutnak eszembe, talán azért, mert nincs is sok ilyen. Hirtelen csak a dán Egy gyilkos ügy ugrik be, abban volt, hogy több szál futott elejétõl a végéig és ezek a szálak öszefutottak. Sõt, ez még olyan szempontból is érdekes, mert hasonló valós idõben játszódott, mint a 24, egy epizód egy nap volt, míg a 24-ben egy rész, egy óra. Szóval ha van ötletetek hasonló, egy történetet több szálon futtató sorozatról adhatnátok pár tippet. Elõre is köszönöm.
10/10
Towner 2015 máj. 27. - 14:19:33 10/10
(1596/1621)
Most végeztem az utolsó évad, utolsó részével. Páratlan sorozat nem vitás. Most sem sikerült kitalálni hogy mi fog történni...
10/10
Raiders87 2015 márc. 19. - 08:22:57 10/10
(1595/1621)
Tegnap végeztem az utolsó résszel...Csak ismételni tudom az elõttem írtakat, eszméletlen nagy sorozat, bármennyi évadot meg bírnék nézni belõle...nem tudom mi fogja betölteni esténként azt a nagy ûrt amit hagyott maga után : )
Quantumleap 2015 febr. 25. - 10:47:53 Előzmény nerfioner
(1594/1621)
Mivelhogy Jamie nem a bekamerázatlan szobában, hanem egy másik helyiségben volt, ahova Nina átlopózott megölni õt.
4/10
nerfioner 2015 febr. 05. - 15:52:04 4/10
(1593/1621)
1. évad. Ninát leviszik a bekamerázatlan szobába ahol dolgozhat... majd a végén elõkerül a kamerázatlan szobából egy videó hogy megöli jamit
10/10
gilmour 2014 aug. 26. - 16:04:23 10/10
(1592/1621)
A LEGJOBB SOROZAT!!!!!!!! Annak idején sajnos nem néztem, most viszont 2 hét alatt lenyomtam 5 évadot egyben!!!!!
SUG 2014 máj. 14. - 22:19:12
(1591/1621)
Meredek címû, kicsit elemzõs, de frankó összefoglaló a sorozatról, ha valaki érdekességekre lenne kíváncsi, vagy kevésbé ismerné: http://filmtekercs.hu/teve/mindannyian-jack-bauer-dammit-jei-alol-bujtunk-ki-24
10/10
Tomlion 2014 ápr. 03. - 13:40:47 10/10
(1590/1621)
10/10
Tomlion 2014 ápr. 01. - 13:11:11 10/10
(1589/1621)
Két újabb elõzetes!
Az elsõ nem sok újat mutat, de a második már egy kicsit többet.
http://sorozatplanet.web4.hu/cikk/24-live-another-day-ket-uj-elozetes
10/10
Tomlion 2014 márc. 27. - 13:10:24 10/10
(1588/1621)
Újabb, hosszabb elõzetes és egy poszter a 9. évadra!!!
http://sorozatplanet.web4.hu/cikk/24-live-another-day-poszter-es-elozetes
10/10
Tomlion 2014 márc. 09. - 19:26:06 10/10
(1587/1621)
Az elsõ (IGAZI!!!) elõzetese az évadnak!
Más lesz, mint megszokhattuk, de mégsem lesz teljesen idegen a számunkra! :D

http://www.youtube.com/watch?v=fdGm8DcGAQk&list=UUVyFhyYeir3KjoUXMeMdAiQ
vondermonarchi 2014 febr. 03. - 21:32:48
(1586/1621)
Jó lesz ! Nagyon várom már !
10/10
Tomlion 2014 febr. 03. - 20:38:36 10/10
(1585/1621)
Az új évad (KIRÁLY!!!) hivatalos elõzetese! (Inkább teaser.)

http://www.youtube.com/watch?v=fo4_r5RlBII
sdt 2014 jan. 19. - 10:56:51
(1584/1621)
Amikor még alig voltak akciósorozatok, akkor Sutherland és társai megcsinálták ezt. A legjobb "klasszikus", abszolút nézhetõ, semmilyen negatív kritikát nem fogadok el. Lehet, azóta csináltak mást, jókat, nagyon jókat, de ez a maga nemében (mûfajában) A-tól Z-ig korrekt.
10/10
Tomlion 2014 jan. 19. - 08:39:12 10/10
(1583/1621)
Nagyi48 2014 jan. 19. - 02:52:12
(1582/1621)
Nekem is kedvenc sorozatom a 24. Sajnos pont az 1. évadot nem sikerült megnéznem. Ezek az ingyen online oldalakon sem találom. Tudtok segíteni?