Pff...Basszus ilyen undormány képet ritkán látni.De ha mellettetek elmenne két ilyen homár,ti is ezt mondanátok,de így ezzel a sorozattal meg nagyon odavagytok.

Ez a kép vonatkozik az elõzõ szöveghez!

Nem szereti, ha "szép"! Ez majdnem új kép.

Bocs. Ez két riport, csak másoltam. Nem lett volna szabad kivágni belõle, mert úgy nincs értelme.

Egy szép kép

2001. február 6.


A magas, vékony férfi épp lezárja a motorját egy jelentéktelen torontói étterem elõtt, egy sapkát visel a szemére húzva, ami távolságtartást sugall, mintha a sérthetetlenségét palástolná vele, mint egy láthatatlan köpennyel. Bárki máson valószínûleg bohém affektálásnak tûnne. Ez a 32 éves színésznek Gale Harold-nak egy praktikus stratégia. Az anonimitás – vagy ami azt illeti, sérthetetlenség – hasznossá vált számára az elmúlt 13 hónapban, amióta a karaktere, Brian Kinney a Showtime Queer as folk-jának meleg fehércápája beleégette magát a meleg és tömegkultúrába.

Ha Gale ki tudna jelölni több személyes területet – például soha nem ábrázolja magát sztárnak – megtenné. A kérdések arról, hogy milyen egy heteró férfinek meleget játszani, vagy hogy milyen érzés ennyire helyesnek lenni már egy kicsit talán zavaróak is a számára. Nem szereti a hírnevet vagy azt hinni, hogy az motiváló erõ.

„Nagyon hálás vagyok a figyelemért – mondja a rajongók odaadásáról – mert ez azt bizonyítja, hogy csinálok valamit.” De ahogyan mondja és még azt is hozzáteszi, hogy ez a mondat pont úgy hangzik, mint a túlexponált sztárok százainak mondata. Ahogy beszélget vele az ember egy idõ után elfelejti a konvencióit a sztárbeszélgetésekrõl és áttér valami másra, valami sokkal valódibbra, és rájön arra, hogy ha azt gondolta, hogy ez a férfi csak egy a hónap címlapsztárjai közül, akkor nagyobbat nem is tévedhetett volna.

„Gale-nek nagyon határozott véleményei vannak ugyanakkor nagyon diplomatikus.” – mondja a Queer as folk egyik producere, Ron Cowen nem kis büszkeséggel. „Néha úgy érzem, hogy õ a legokosabb ember, akivel valaha találkoztam. Nagyon sok okos, jól képzett és sokat olvasott embert ismerek. De van valami Gale-ben, ami más, egy lépéssel a képzettség és az intelligencia felett áll. A zseni elcsépelt szó, fõleg Hollywoodban, de õ tényleg nagyon okos.”

Az étteremben a pincér hoz neki egy teát és rendelünk ebédet. „Hogy lehetnék nem ellentmondásos?” – mondja Gale a hírnévrõl beszélve. „Ha híresnek lenni azt jelenti, hogy mindig jó projekteken dolgozol nagyszerû emberekkel, akkor a véleményem a hírnévrõl tartalmazhatja ezt is. De – mondja kissé ellenszenvesen – nem szükséges a hírnevet említeni.”

Harold elismeri, hogy a tv hamis kapcsolatokat kreál. „Van ez a nyílt, õszinte emberi impulzus, hogy többet akarsz tudni azokról az emberekrõl, akik érdekelnek téged valamilyen oknál fogva. De ezek az impulzusok manipulálva vannak – rossz irányba – hogy fenntarthassák magukat. És ez még meg van csavarva az újságírók és a stúdiók által. Ez nem jótékony céllal fejlõdött ki, hogy több kikapcsolódást nyújtson az embereknek, úgy fejlõdött, hogy fenntarthassa magát.”

Mindazonáltal hollywoodi csoda aurája lengi be Gale kiválasztását a Queer as folk-hoz és ezt a témát az újságírók is nagyon szeretik. A show producerei Ron Cowen és Daniel Lipman a Sisters sorozat és az An Early Frost Emmy-díjas írói megvették az amerikai jogát a Brit drámasorozatnak, a Queer as folk-nak.
Scott Lowell, Peter Paige, Hal Sparks és Randy Harrison már ki voltak választva a szerepükre. De a casting rémálommá vált Ron és Daniel számára, ugyanis az ügynökségek nem küldtek klienseket az egyik szerep felolvasására. Brian Kinney szerepére, amely különösen nehéz.

„Itt van ez a meleg férfi, nagyon szexi, nagyon férfias, nem az a tipikus meleg karakter, amit az emberek már ismernek” – mondja Lipman. – „Ha a karakter egy heteró férfi lenne, aki lefekszik minden nõvel, akit meglát, akkor hõs lenne, de ez ebben az esetben nem így van. És ez adja a szerep legnagyobb nehézségét.”

„Rettentõ nehéz és stresszel teli volt a próbálkozás, hogy megtaláljuk Brian-t, mert amivel szembekerültünk az a nagymértékû homofóbia volt (Hollywood-ban).” – mondja Cowen – „Sokkolt és felidegesített minket a gondolat, hogy ezen az An Early Frost-nál is keresztül kellett mennünk és azt hittük, hogy az azóta eltelt évek alatt változott a helyzet, de rá kellett jönnünk, hogy egy szemernyit sem változtak azóta a dolgok.”

Késõbb egy péntek délután, a hétfõi meeting tervekkel a kezükben - ahol már be kellett mutatniuk a szereplõket – még mindig nem volt meg a Brian Kinney-jük.

„Ez a bizalom próbája volt, és a bizakodás péntek délután elfogyott.” – meséli Lipman bánatosan. – 5: 45-kor telefonált a casting vezetõ, aki azt mondta ’Jöjjenek át, itt van Õ!’ – emlékszik Lipman. – „És ott volt Gale Harold és mi csak néztük õt, õ pedig olvasta a szöveget, és Ron-nal egymásra néztünk, azzal hogy ’Hát nem kibaszottul mesés?’”

„Az égbõl pottyant le közénk” – sóhajt Cowen. – „Erre egyszerûen nincs más magyarázat.”

Lipman azt kérte Gale-tõl, hogy legyen hétfõn reggel 8-ra Los Angeles-ben a Showtime irodájában. „Rágyújtott egy cigire és nagyon Brian-esen azt mondta, hogy ’A társulattal, ahol játszom, egy nagy dobásra készülünk vasárnap este, és nem hiszem, hogy meg tudnám csinálni.’ És mi pedig csodálkoztunk, hogy valódi õ egyáltalán? Ki mond ilyet? Túl régóta vagyunk Hollywood-ban. Mit lehet erre mondani? – nevet Lipman és hitetlenkedve rázza a fejét. Adott egy másolatot Gale-nek a szövegkönyvbõl és arra kérte, hogy olvassa át és hívja fel másnap.

„Álltam a konyhában” – emlékszik vissza Cowen. – „Amikor megcsörrent a telefon és egy hang azt mondta ’Hello! Itt Brian Kinney beszél!’”

„Ami segített talpra állni” – meséli Cowen a casting következményeit magyarázva, ami teljesen megtörte õt mind filmkészítõként, mind melegként. – „az az volt, hogy Gale elég bátor volt ahhoz, hogy elvállalja a szerepet. Ez történt Aidan Quinn-el is (aki az An Early Frost-ban egy AIDS-es meleget játszik). Szükséged van egy színészre, aki nem fél, és aki politikailag is elkötelezett ahhoz, amit csinál. Szóval ez volt az érzelmi megmentés.”




Gale Atlanta külvárosában nevelkedett egy mérnök apa és egy ingatlanügynök anya gyermekeként. A szülei mélyen vallásos emberek. Gyermekkora egy klasszikus déli keveréke volt a templomnak, az iskolának és a sportnak. „Annyi apró dolog volt az életemben, ami déli” – mondja – „és sok, pedig ami külvárosi amerikai. A házunk mögött például egy tejgazdaság volt a távolban.”

Gale kinyilvánította egy korai vonzódását is a focihoz, amit csodálatos játéknak nevez. Ahogy azonban kamaszodni kezdett, elkezdett érdeklõdni a mûvészetek iránt, de ez továbbra is együtt ment a játékkal.

„Nagyon gyorsan kiégtem abból, hogy ez ’vicces’”- mondja. – „Nem igazán tudtam kezelni ezt a lelki állapotot. Nem tudom milyen érzés lehet lánynak lenni egy csapatjátékban, de azt igen, milyen egy srácnak az államokban. Annyi hullámzó impulzus van, amit rádkényszerítenek. A kiválóság a sportban például egy jó mód arra, hogy hûséges maradhass az iskoládhoz és az országodhoz.”

Bár még nem volt meg a terminológiája, a fiatal Gale észrevette a homofóbia szálait a külvárosi világ szövedékében. A délnyugati DeKalb gimnáziumban és a szülei templomában egyaránt. Óvatos, hogy ne firtassa a vallás tárgyát az édesanyja miatti tiszteleten kívül, aki még mindig vallásos. Az édesapja elhagyta a templomot néhány évvel ezelõtt.

„Elkezdtem elveszíteni az összes érdeklõdésemet a vallás iránt olyan 15 éves korom körül, akkoriban mikor megszereztem a jogosítványomat.” – emlékszik Gale. – „Tudod tisztában voltam vele, hogy az egész hülyeség. A kórusvezetõ meleg volt. A kórusvezetõ segédje szintén. Sõt, meleg volt a kórus legtöbb tagja. Ez nyilvánvaló volt. És ezekkel az emberekkel beszélgettem, köztük nõttem fel. Õk voltak a barátaim, a szüleim barátai és a templom tagjai. És felálltak, énekeltek, tapsoltak majd leültek és besétált néhány szörnyeteg, akik valami olyasmirõl kezdtek beszélni, ami egyszerûen, potenciálisan végzetes ilyen körülmények mellett. És tudjuk, hogy milyen gyorsan tudnak ezek a körülmények veszélyessé válni.”

„Úgy gondolom, manapság egyre könnyebb és könnyebb a dolga az embereknek” – tûnõdik – „de még mindig hatalmas nagy teljesítmény néhány embernek azt mondani, hogy ’Te meleg vagy, beszélhetnénk róla?’ Annyira félnek ettõl az emberek, egyrészt, mert nem tudják mit jelenthet ez nekik, másrészt pedig Isten miatt. Nem szeretnék többé rossz helyen és rossz idõben lenni.”

Hasonlóan mint a sportpályán, ahol Gale-t egyszer kitiltották a fociból, mert a haja hosszabb volt. A magyarázat pedig az volt, hogy a haja miatt lányosan néz ki. Sõt „azért mert kiállt mellettem, a kapusunk sem játszhatott.” – sóhajt Gale – „Gyerekként ösztönösen tudod, amikor valaki minden lehetséges módon keresztbe akar tenni neked. Reagálhatsz rá vagy hagyhatod.”

Az otthonához közel is voltak barátai, akikrõl tudta, hogy melegek. De errõl sohasem beszéltek. „Mondd, hogy 15 éves vagyok” – érzékelteti – „és tudom, hogy meleg vagy. És te tudod, hogy én tudom. Tulajdonképpen soha nem beszéltünk róla, mert te soha nem hoztad fel a témát és én, pedig nem éreztem úgy, hogy rád kéne törnöm vele, bármi is legyen ez.
Soha nem volt részem abban, hogy bárki is elõbújt volna nekem bizalmasan – mondja. Az elismerés már elég nagy volt akkor is, így nem is volt szükségük arra, hogy elmondjam nekik, hogy tudom.”

A gimnázium után Gale foci ösztöndíjat nyert az Amerikai Egyetemre de egy év után kimaradt és San Francisco-ba költözött, hogy képzõmûvészetet tanuljon a San Francisco-i Mûvészeti Intézetben. Rosszul fizetõ állások sorozatával tartotta fenn magát, amikhez fiatalokat kerestek.

„Felszolgáltam, kihordtam a szemetet és házakat festettem. Egy csomó alantos szarság.”- mondja élénken. Ahogy telik az idõ mintha egyre nyugtalanabbá válna. „Nem voltak céljaim és tudod az életem kezdett élvezetektõl mentessé válni.” Egy barátja megkérte, hogy szerepeljen egy filmben (ami végül nem készült el) és ez az ajánlat igencsak felkeltette Gale érdeklõdését.

San Francisco egyre drágábbá vált, és amikor a lakást, ahol élt eladták, és parkolóházzá alakították, Gale rossz ómennek fogta fel. „Tudtam, hogy tennem kell valamit.”- mondja. Gale 1997-ben Los Angelesbe költözött. „Találkoztam egy színi tanárral, aki kíváncsivá tett engem és részt vettem egy színi stúdió egyhetes programján.”- emlékszik. A színész mesterség úgy magával ragadta, ahogyan a kétdimenziós mûvészet soha. Felszolgált, hogy eltartsa magát a tanulás mellett „bármi más kivételével szûk másfél évig”. Egy manager aki látta õt játszani, azonnal leszerzõdtette. A következõ évben Gale rengeteg meghallgatást csinált végig, sikertelenül. Egy pont után megkérte a managerét, hogy ne küldje el több televíziós munka meghallgatására, biztos volt benne, hogy nincs semmi neki való ebben a médiumban. Aztán persze jött Brian.

Folytatva a beszélgetést végül rátérünk a Queer as folk-ra, és Gale is kész beszélni az általa alakított, vitatható karakterrõl. „Nagyon vonzó volt” ismeri be Gale mikor arról kérdezem, hogy az a tény, hogy egy olyan szexuálisan túlfûtött élvhajhászt játszhat mint Brian Kinney – a meleg szomszédoktól eltekintve amennyire csak lehet – vonzó volt e a számára. „A másik dolog ami megfogott, az az érdekes sztori volt. Ez nem a Beverly Hills 90210 volt, amibe mondjuk fel se kértek volna, hogy szerepeljek. Én nem olyan típus vagyok.”

Gale kezdetben úgy gondolta, hogy a karaktert úgy kellene alakítani, mint „Lou Reed és Oscar Wild keveréke, arany foggal és ez teljesen a csúcsra vinné, de ma már tudjuk, hogy ezt nem tudom így megcsinálni.” - mondja gonoszkodva. „Habár még mindig azt gondolom, hogy így kellene csinálni. Sokkal mocskosabb lenne. De ezt nem engedheti meg, hogy ilyen legyen.” Különben sem úgy tekint Brian-re mint egy hamisítatlan ragadozóra. „Szeretned kell a karaktered, mert ha te nem teszed, akkor senki más sem fogja. És ha a show része az, hogy egy olyan karaktert hozzon létre, akit senki sem szeret és mindenki utál, akkor annak így kell lennie. Ragadozóvá kell tenni. De nekem tetszett Stuart karaktere is (az õ karakterére alapszik Brian). Szerettem a srácot.”

A gondolat, hogy egy meleg férfi szerepére lesz kiválasztva, nem befolyásolta abban, hogy elvállalja a szerepet vagy sem. Megkérdezte egy meleg színész barátját is arról, hogy elfogadja e az ajánlatot, és nem Brian szexuális beállítottsága miatt, hanem a show kiválósága miatt. „Ha színész akarsz lenni” – mondta a barátja – „akkor játssz!”

„Ott volt ez a kreatív impulzus és a tény, hogy esélyem van tenni valamit” – mondja Gale õszintén – „de szintén ott volt 1400 dollár értékû parkolójegy és az adó hátramaradása a kocsimon.” Az hogy a barátainak és a fõbérlõjének is pénzzel tartozott, Gale-t a gyakorlatias gondolkodása ráébresztette arra, hogy itt az ideje felnõni. „Túlestem a ’sunyin és szûkösen’ dolgon újra és újra. Elfogytak a lehetõségek.”

Visszatekintve azt mondja „Az egyetlen különbség a régi és a jelenlegi énem között, eltekintve a tapasztalattól, amit a sorozat forgatása alatt szereztem, az az, hogy most van pénzem. El tudom tartani magam és vissza tudom fizetni a tandíjamat. És végre rendezni tudom a dolgaim az emberekkel. Ez nagyon fontossá válik az ember életében, ha betölti a harmincat.”

Errõl felmerült az egyik kérdés azok közül, amiket Gale nem szeret: Mennyire aggódik amiatt, hogy a Queer as folkban alakított szerepe negatívan fog e hatni a jövõjére? A válasza gyorsan érkezik.

„Ha valaki nem akar majd velem dolgozni amiatt, hogy egy meleg karaktert játszom, akkor én sem akarok ilyenekkel együtt dolgozni” – mondja nyugodtan. „Bekaphatják!”

Még ez a rövid állásfoglalás is több annál, mint amit akkor mondott, mikor a Queer as folk elkezdõdött. Amikor a találgatások mentek arról, hogy a színészek melyike homoszexuális a valóságban is, Peter Paige és Randy Harrison felvállalták, hogy melegek, Scott Lowell a feleségérõl beszélt, míg Hal Sparks elmondta, hogy õ mennyire kényelmetlenül érzi magát a szexjelentekben egy másik férfival.

Gale Harold pedig nem mondott semmit. A barátai mindig faxolnak neki híreket és cikkeket az internetrõl, és olyan megjegyzéseket is, amiket állítólag õ tett interjúkban. „Tulajdonképpen a többi heteró színészhez hasonlítanak engem is és a véleményemet is.” De Gale úgy folytatja, ahogy elkezdte. Nem akar, ahogy õ nevezi ’kérkedõ’ megjegyzéseket tenni sem a heteró és meleg világról, sem pedig a saját szerelmi életérõl.

„Gale nagyon dögös és elég nyugodt típus ahhoz, hogy ne legyen fenyegetve semmitõl. Õ tudja, hogy ki is valójában És ez teszi õt többé, mint egy színész, ez teszi õt remek emberré.” – Ron Cowen.

Folyton felmerül egy másik kérdés is a meztelenséggel és a két férfi közti szexxel kapcsolatban. De az emberek végül sohasem kérdeznek rá konkrétan, úgy, ahogy akarnák „Hogy a francba tudod megcsinálni?” – ebbõl következik az, hogy „Nem tartod heteróként ezt undorítónak?” Ahelyett, hogy visszautasítaná ezt a homofób kérdést, a férfi, aki berobbant Közép-Amerikába a Queer as folk elsõ részével (ahol a karaktere merészen avatja be Randy Harrison karakterét a nyalás titkaiba), tárgyilagosan beszél arról, hogyan mûködik a szex a képernyõn.

„Nagyon jó csapatunk van.”- mondja természetesen. – „A színészek és a producerek között, képesek vagyunk egy olyan protokollt kialakítani, amikor minden szexjelenethez egy szexmeetinget tartunk. A rendezõnek van egy forgatási listája arról, hogy mit szeretne látni. Ez nem tesz érthetõvé mindent, de ez egyfajta leírás azokhoz a jelenetekhez, amik nincsenek részletezve. Ha tudod, hogy mit fogsz tenni és miért, akkor mikor tényleg rákerül a sor, meg fogod tudni csinálni. Nem gondolkozol, hogy Mi a f*sz folyik itt? Hol van a kamera? Miért vesszük már megint? Miért csinálom ezt újra és újra? Nem kell ezekkel törõdnöd. Mert érted a jelenetet.”

Gale-nek jól esik a közönség reagálása. A heteró nõk könyörögnek neki csak, hogy kimondja azt, hogy nem meleg. A heteró férfiak meg azt mondják „A feleségem imádja a show-t!” vagy „Szeretem, mert állati szórakoztató!”
A meleg férfiak Brian Kinney iránti szeretetét vagy utálatát néha Gale is megkapja. Példa? A Toronto Filmfesztivál partiján hallotta, ahogy egy általa ismeretlen férfitársaság kritizálta. „De nem igazán tudom ezt negatív visszajelzésnek venni.” – mondja filozofikusan.

A családját tekintve úgy tûnik õk elfogadták Gale új profilját és a nagyléptekkel növekvõ népszerûségét. „Néhányukat sokkolta a hír” – tûnõdik – „már az a tény is, hogy van munkám. Lassan hagytam, hogy az információkat kiderülni, így mire valójában rájöttek mi is történik valójában, én már egy tv show-ban szerepeltem. Volt pénzem és elsõ osztályon repültem. Úgy reagáltak, hogy ’Jézus, ez túlszárnyal mindent, amit valaha is reméltünk.’

A kulcs Gale megértéséhez nincs benne ebben az interjúban, úgy, ahogyan a többiben sem mióta õ Brian Kinney a Queer as folk-ból.

A nyári forgatási szünetben ahelyett, hogy visszament volna Los Angeles-be, hogy kihasználja a Brian által szerzett státuszát, Gale a SoHo Playhouse-ba ment New York-ba, hogy George Morfogen-nel játsszon egy alacsony költségvetésû darabban, ami Austin Pendelton AIDS drámája, az Uncle Bob volt. A színpad volt az elsõ szerelme és a nyarat együtt töltötték.

Az ismertsége a Queer as folk-ból követte õt New York-ba is, amikor próbálták a szerepét elõkészíteni. „Nagyon nyugtalanító volt.” – mondja – „Egy áldás és egy átok volt. Azt kívántam bárcsak a rendezõvel csak ketten lehetnénk ott.”

Ébredt már fel úgy valaha, hogy azt kérdezte magától, hogy miért vállalt el pont egy olyan szerepet, mint Brian Kinney-é? „Nem, soha.” – válaszolja. „Ezután viszont felébredtem”- teszi hozzá és meglóbál egy divatmagazint, amelyben mogorva eleganciával mutatják a kamerának - „és megkérdeztem magamtól, hogy mit gondoltam mit teszek. Vagy látni a címlapomat a MetroSource-on, ami olyan volt, mint egy sajttál, és akkor azt kérdeztem, hogy ’Mi a faszt csinálok? Állítólag én színházban játszom!’”

Az újságírók már kopogtatnak az ajtón, hogy láthassák hogy haladunk az interjúval. Gale udvariasan mosolyog, de abban a pillanatban nyilvánvalóvá válik, hogy egyetlen hely van, ahol õ most szeretne lenni, forgatáson, dolgozni. Igaza van: az interjúk hatalmas sajt tálak tudnak lenni.

„Ha valaki meg tudja törni az újságírói szokásokat és rájön, hogyan ne legyen ripacskodó” –mondja sóhajtva – „akkor majd szívesen beszélgetek vele.”

Eszembe jutott, hogy amikor társaságban melegekrõl beszélgetünk és megemlítem a sorit, néznek rám, mint egy ufóra. Azt hiszem, nem azért, mert az adott körbõl senki nem nézi, hanem még mindig elvárják "tisztességes" társaságban, hogy vagy tabu, vagy elitélendõ legyen a téma. Sokszor kaptam barátoktól a kritikát, hogyan vagyok képes végignézni! Viszont aki hajlandó néhány percet rászánni és nyilvánosan is beszélget róla, elismeri,hogy jó film.
Ha sikerül, GH-val a bemutató után készült riportot kiteszem a fórumra. Ez a film US-ban is megosztotta a nézõket.

Kösz az üdvözlést. Végre egy hely, ahol nem néznek hülyének emiatt. Vagy még elõtte vagyok? Várható a cikizésáradat? Emmet szavaival élve: B*-ák meg mind!

függõ lettél Te is ahogy látom. :-) üdv a klubban. :-))))

Már beszereztem a "MÛ" mind az öt évadát (természetesen meg is néztem). A lejátszó ki sem tud hûlni. Minden nap egy-két rész a fejadag. És ismétlés újra, meg újra...