kvalitásos

Az igazság szerintem valahol, a két "távolság" mértani középarányosán van.
Jelesül, akár hogyan is nézzük, Bereményi Géza filmje fikció, egy lehetséges Széchenyi István kép és nem igazán életrajzi film, horribile dictu nem dokumentum film.
Így aztán mit is kaphatok ezért? Egy színes és egyénileg megfogalmazott történelmi tablót, olyat amit a rendezõ elképzelt, vagy olyat ami belefér x másik nézõ kor felfogásába és képes vele azonosulni.
Aki eleve kizárja magát ebbõl a filmes élménybõl, annak midig lesznek kitételei magával a rendezéssel és a színészi játékkal.
Számomra Széchenyi azt az ember típust testesíti meg akit barátság egy szerelem elvesztése majd újra megtalálása után
a "léha " nemesi létbõl tudatosan gondolkodó hazájáért tenni akaró hazafivá formálódik.
Egyben ez is a tragédiája : neveltetése ellenére vágyódik a reformok felé, de küzd benne a monarchiához való kötõdés
is.
Mély és feloldhatatlan konfliktusba kerül önmagával, felelõsnek érezvén magát a társadalmi indulatokért, ez a vívódás õrli elméjét egészen az önvád õrületig fokozódó pillanatáig.
Döbling-i naplójában sorról , sorra valósággá válik 1848 a Szabadságharc utáni megtorlások látható víziója.
Arról nem is beszélve, hogy Kossuth nem ennek a filmnek a hõse, meg aztán mit jelent a mentor és mentoralt a megrendelõ és a kliens viszonya.
A film koránt sem mentes a hatalom és mûvészet összefonódásától, ami mint tudjuk a filmtörténetbõl nem mai keletû és ezen a filmen tovább haladva a jövõben is létezni fog.
Mi az ami számomra még is a nagy és monumentális filmmûvészeti tablók sorba emeli a filmet?
Az a kimûvelt színészi játék amit a kauzalitásos színészektõl kapunk, a történet íves építkezése Bereményi tollából és rendezésébõl.
A vicces az, hogy A Hídember így a készítése után jó pár évvel új jelentés formában még egy üzenetet közvetít a
Habsburg ház képében, miszerint a tekintélyuralmi rendszer korokon átívelve mindig meghozza a maga keserû gyümölcsét.


Hangsúlyozom ez a film Bereményi verziója, számon lehet tõle kérni a magas költségvetést, a történelmi hûséget, hogy a grófot megölik mert Eperjesi vallásossága miatt nem akart õrültet játszani a pletykák szerint.

Igyekszem tömören válaszolni.Ez a Széchenyi karrakter ,amit Eperjes megformál,tényleg formabontó és inkább a fantázia birodalmába kívánkozik mintsem a realitás talajára.
Hogy valakinek a naplója mennyire ad pontos képet a személyiségérõl ez is egy erõsen vitatható dolog ,mert nem hinném ,hogy lehet találni pl olyan naplót ,amelyik teljes önkritikával írna a szerzõjérõl.Inkább az illetõ lekivilágára ad támpontot mint a külvilág felé megnyilvánuló egyénre.
Ami azt illeti, én sok okos embert ismertem,de egyik sem nézett hosszan mereven maga elé mint Eperjes:)
Széchenyi társadalmi rangja,gazdagsága eleve adott neki egy vezetõ szerepet és tekintélyt,nem gondolnám hogy egyedül lett volna elképzeléseivel akár a politikában sem.Erre bizonyíték hogy az Akadémia létrehozására felajánlott éves jövedelmét mások is szép számmal támogatták pl.
Ami azt illeti a populista népszónok,ahogy sokszor pl Kossuthot lefestik ,és az Eperjes féle karrekter között azért van néhány fokozat,ami inkább illene Széchenyi egyéniségéhez.Elég ha csak valaki beleéli magát a korabeli fõnemesek világába,és azok közül is egy olyat akar reprodukálni ,aki egyben tudós elme is volt és kreatív tettvágy jellemezte.Az az érzésem hogy Széchenyi egyébként is a valóságban sokkal realistább és sokszínûbb jellem volt mint Eperjes szinészi eszköztára,pláne személyisége.Nem tartom szerencsésnek a színészválasztást sem a gyenge forgatókönyv mellett.Inkább el tudnám képzelni pl a fiatalabb Págert a szerepre.

Bizonyára nem 2 forint volt.... de nekem pont az a sallangtalan embert ábrázolja, akit megtört az élet és nem egy heroikus idealizált figurát.

Akkor még nem is beszéltem arról , hogy vágta ki Melocco Miklós pátosz és heroizmus nélküli szobra az emberekbõl azt a bizonyos indulatot....

Már hogyne lenne magánemberi mivoltáról hiteles és pontos forrás?

Mondjuk a Naplója, eseteleg... :)

Amúgy pedig, attól még, hogy Kossuth elnevezte a "legnagyobb magyar"-nak, nem volt vezérüzü típus. Sokkal inkább visszahúzódó-teoretikus elme volt, aki a koncepcióját elsõsorban nem az országgyûlésen vagy a Kaszinóban, hanem fõleg a mûveiben fejtette ki. Nem volt igazán jó szónok és hamar indulatba tudott jönni, ha arról volt szó. Nemhogy az egyszerû ember, de még a köznemesek nyelvén sem értett igazán - Kossuth-tal szemben, aki jó szónok volt, valóban vezérürü típus, és indulatba jövés helyett az indulatba hozás mestereként jeleskedett, ügyvédként pedig gyorsan megtanulta, melyik társadalmi rétegnek mit kell ígérni a gyorsan felívelõ népszerûség érdekében.

Széchenyi elsõsorban nem politikus, hanem polihisztor volt és elméleti szakember, ezenkívül pedig katona - ezért értett mondjuk egy katonai egység jó irányításához. Jó, ebben a tekintetben talán tényleg vezérürü volt. S õ volt az elsõ, aki elõször lépett fel forradalmi eszmékkel az országgyûlésen, a politikai élet egyetlen valamirevaló fórumán. De döntésével olyan egyedül volt, mint az ujjam, ahogy sajátos álláspontjával késõbb is. Igaz, sokaknak tetszett a hídépítés, a lóverseny, meg a folyam-szabályozás, voltak páratlan cimborái, mint például Wesselényi Miklós, de politikai eszméivel, amelyek ezeknél a vívmányoknál fontosabbak voltak számára, teljesen önmagára volt utalva.

Eperjes pontosan egy ilyen karaktert hoz - aki könnyen dühbe jön, aki elõször teszi meg a fontos lépéseket, még ha sokan is kiabálnak kígyót és békát rá, s aki meg tud állni önmagában is, sziklaszilárdan, ha kell. Nem csak átvitt értelemben - van olyan jelenet a filmben, ahol percekig tud állni, alig megszólalva, mereven, egyenesen elõre nézve - akár egy katona. Akár Széchenyi. És van benne valami a történeti karakter önfelörlõ felelõsségérzetébõl, de egyúttal az azt oldó humorából is, amely tulajdonságok kettõségének ábrázolását Eperjes a döblingi jeleneteknél viszi tökélyre.

...

Azt hiszem, ez cseppet sem konvencionális ábrázolása a "legangyobb magyarnak".

S sokaknak talán pont ez volt a bajuk a "Hídemberrel".

Ha egy klasszikus, de unalmas történelmi filmet kapnak Széchenyirõl, esküszöm, kevesebben kiabálnák azt, hogy "pfuj, kurzusfim!", meg "pfuj, hányadék!". De, mivel ez az alkotás valóban rendhagyó, különleges lett, s olyan, amilyen még nem készült Magyarországon annak elõtte - ez kiverte a biztosítékot sokaknál. Az, hogy nem egy álpátosszal operáló Széchenyit kaptak, hanem egy kétségekkel viaskodó, néha gyenge, hús-vér embert.

Egy újabb szobornak jobban örültek volna, mint egy ilyen formabontó alkotásnak.

Hát mivel magánemberként hiteles és pontos forrás nemigen van róla,maradjunk abban hogy a "legnagyobb magyarról" van szó.Mindenesetre egy tekintélyes valaki volt minden valószínûség szerint ,amolyan vezérürü típus,akit a többiek követni szoktak.Ezt ki lehet következtetni a legendás cselekedeteibõl is,kezdeményezõkészség és elmélyült gondolkodás jellemezte ez is biztos.
Tehát amolyan egzaltált nyim nyám figura,akiket Eperjes jól alakít,nem passzol ebbe a képbe.Valószínû õrülete is olyan jellegû lehetett,ami átlagembernek hosszú ideig nem is volt észrevehetõ, csupán rögeszméi foglya volt és lelkiismerete õrölte fel,de ez nem Eperjes féle szemforgató bávatag tekintetben nyilvánult meg pl.

A magyar arisztokráciában, bár elõfordult, egyáltalán nem volt eklatáns az efféle "belterjesség". Olyannyira nem, hogy Széchenyi sem ilyen házasság gyermeke. Egzaltált, felfokozott, pergõ észjárású ember lehet valaki úgy is, hogy nem unokatestvérek vagy másodunokatestvérek gyermeke... :)

Mit nem hallok, Széchenyi kissé degenerált lett volna? Erre bizonyíték? Egyáltalán hogy rokoni házasság lett volna a családjában?
Na ne,én azt mondanám, hogy ne Eperjes modorosságához csiszolgassuk a valóságot,hanem Eperjes ha jószínész lenne,megpróbálhatná a valódi karaktert hozni legalább nagyrészben.Kb úgy ahogy Bessenyei szokta Görgeit,Kossuthot stb hitelesen,mégha némileg patetikusan is.

Az arisztokrata családokban gyakori a másod sõt elsõ unokatestvérek házassága, meg úgy általában szinte az összes arisztokrata család rokonságban áll egymással. Ez óhatatlanul együtt járhat némi degeneráltsággal, ami nem okvetlenül az észbeli képességek hiányát jelent, hanem egy felfokozott érzékenységet, szenzibilitást.
Ezt egyáltalán nem rónám fel Széchenyi hibájának, ettõl még nem csorbul az emberi nagysága.
Eperjes ezt a tulajdonságát jelenítette meg zseniálisan.

Nem tévedsz vagy nem,tévedsz:)

"Az ifjú Kossuth kétségkívül nem volt mentes a korosztályát jellemzõ kedvtelésektõl; így a kártyázástól sem tartóztatta meg magát. Bár megbízható és lelkiismeretes képviselõje volt ügyfeleinek, az adósságcsinálás és az anyagi eszközök kissé nagyvonalú kezelése is sajátja volt. Apró, de jellemzõ tény, hogy pesti tartózkodása idejérõl fennmaradt négy magánlevele közül kettõben kölcsönt kért. Zemplénbe visszatérve is megesett vele, hogy ügyfelei kezénél lévõ pénzét fektette be különbözõ „borspekulációiba”, s fennmaradt levelei tanúsága szerint viszonylag gyakran volt szüksége kisebb-nagyobb kölcsönökre. Ezzel természetesen nem állt egyedül, s bár ilyetén ügyei valószínûleg nem maradtak titokban, ezek soha nem rendítették meg a megbízhatóságába vetett hitet. 1831. szeptember 20-án Zemplén megye árvaszéke egy bizottmányt küldött ki a koleralázadás során meggyilkolt Reviczky Tamás árvái javainak összeírására. A bizottmány Kossuthot bízta meg a bényei és toronyi pincénkben található borok összeírásával s – állítólag – eladásával. Kossuth még aznap megjelent a toronyi pincénél, s itt a pince felvigyázója révén még aznap vevõt szerzett a borokra, s fel is vette az értük járó összeget. Nem sokkal ezután – anélkül, hogy a pénzt az árvák javainak kezelésével megbízott kurátornak átadta volna – Székesfehérvárra utazott, s innen írott levelében közölte, hogy október 20-ra tervezett visszaérkezte után át fogja adni a pénzt. Október 21-én a kiküldött bizottság elnöke, Bydeskuthy Mihály, felszólította Szentiványi Károly másodalispánt, hogy Kossuth ellen indítson eljárást, egyrészt azért, mert a borokért most jóval több pénzt lehetne kapni; másrészt azért, mert Kossuth még mindig nem fizetett; végül, mert Kossuthnak nem volt felhatalmazása az adásvétel lebonyolítására. Egyben jelentette, hogy az eladott borokat zár alá vette. Nem tudni, hogy Kossuth ekkor már visszaérkezett-e, de tény, hogy október 24-én újabb 1000 forintos kölcsönt vett fel. Az árvaszék december 2-án tárgyalta az ügyet, majd úgy határozott, hogy bizottságot küld ki az ügy kivizsgálására. A bizottság jelentésének beadása után az árvaszék úgy döntött, hogy a borokat visszaszállítja a toronyi pincébe, s Kossuthot kötelezi a vevõ, Roth Izsák kárának megtérítésére. Ez azonban ismét némi haladékot szenvedett, mert Roth december 13-án beadványban közölte a megyei közgyûléssel, hogy Kossuth még mindig nem fizette vissza számára a vételárat. A közgyûlés csak február 10-én foglalkozott a beadvánnyal, s 11-én ismét elmarasztalta Kossuthot a boreladás körüli eljárásáért. Kossuth még aznap megszerezte Róth Izsák nyugtáját arról, hogy immáron nincs több követelése Kossuthtal szemben, mert az mindent megfizetett. S ezzel az ügy le is zárult. Konstruált eljárásról volt-e szó, amelynek célja az volt, hogy Kossuthot lehetetlenné tegye, vagy tényleg hibázott az ifjú táblabíró? Az újabb kutatási eredmények fényében úgy tûnik, hogy Kossuth valóban anyagi zavarainak ideiglenes enyhítésére használta fel a borért kapott összeget, s ennek elköltése után csak újabb kölcsön felvételével tudta fedezni azt. Kossuth számára azonban fontos tanulságokkal járt e procedúra. Valószínûleg ekkor tudatosult benne, hogy a közéleti szereplésnek fontos elõfeltétele az anyagi értelemben vett tisztakezûség is. Olyan tanulság volt ez, amelyet haláláig észben tartott. Milyen hatással volt ez az ügy Kossuth zempléni pályafutására? Úgy tûnik, hogy a konstruált eljárásra vonatkozó állítás nem állja meg a helyét. A megyei hatóságok ugyanis nem használták fel az ügyet Kossuth meghurcolására. Bydeskuthy csak a Kossuth által megadott fizetési határidõ lejárta után egy nappal jelentette az ügyet az alispánnak. Roth beadványa és annak tárgyalása között két hónap telt el! Inkább némi jó, mint rosszindulat látszik az ügy kezelésében, noha természetesen nem zárhatjuk ki azt sem, hogy Kossuth elvbarátai igyekeztek késleltetni az ügy tárgyalását."

(Hermann Róbert: Kossuth problémák.Kisebbségkutatás - 2002. 4. szám.)

Nos, ebbõl a tanulmányrészletbõl világosan látszik, hogy Kossuth nem "lopta el" explicit módon az árvák pénzét (s fõleg nem forgatta ki õket teljes vagyonukból!). Célja egyértelmûen profitcsinálás volt, persze saját szakállára. Ez csakugyan nem volt túlságosan etikus cselekedet - s ezt õ is be kellett, hogy lássa - de egy az egyben lopásnak sem tekinthetõ. Hermann és mások is úgy vélik, hogy ez a szerencsétlen eset hozzájárult személyiségének kialakulásához, fejlõdéséhez.

Másrészt: a Hídemberben nem derültek éppenséggel ki ilyen nagyon terhelõ információk Széchenyirõl. Felfokozott idegállapotú ember volt. Na és aztán?

Már az is bûn?

Harmadrészt pedig: miért ne lehetne "nagy emberek" hibáiról filmet csinálni, ha azok hozzájárulnak az illetõ személyiségrajzának árnyalásához és még mások számára is tanulságul szolgálhatnak. Ott van például "A király beszéde"...

Igen, ezzel a véleményeddel már egyet tudok érteni.
De azért most is azt mondanám, hogy hagyjuk meg nagyjainkat a talapzatukon.
Vagy azt szeretnéd, ha olyan filmek, stb. készülnének, amelyek arról szólnak , hogy a fiatal Kossuth, mint árvaszéki ügyvéd lenyúlta az árvák pénzét? Hogy csak a család mentette meg, nehogy sikkasztásárt börtönbe vessék? És ez az ember lett az elsõ felelõs kormány pénzügyminisztere? Vajon énekelgetnénk-e "Kossuth apánkról", hogy "ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni..."
Én még most is azt gondolom, hogy nem az emberi gyengeségekrõl kell filmet csinálni nagyon-nagyon sok pénzért.....